Halfarka

 

Sajnos a statisztikák még mindig azt mutatják, hogy a magyar ember nem szereti a halat, (kivéve a karácsonyi időszakot, akkor valamiért szereti, ahogy a könyveket is), és ha nem lennének a bajaiak, akik visszahúzzák a halfogyasztás számait a nulla tartományból, igen nagy szégyenben lennénk. Aki meg szereti, gyakran hozzáteszi: de csak a tengeri halat szeretem! Kutatásaim szerint azért mondják ezt, mert azt hiszik, a tengeri halban kevésbé van szálka, és nem olyan büdös iszapszagú, mocsárízű mint a magyar édesvízi halak. És ebben van is valami, mert ha nincs az embernek apukája, aki friss halat fogjon neki a Balatonból, az soha nem érezheti azt a fantasztikus Balaton-illatot a konyhájában, amit én legutóbb is, amikor halászléalapot főztem keszegből és gardából, ami annyira magával ragadó volt, hogy a megfőtt hal egy részét meg is ettem, még ott állva a konyhapult mellett, szóval aki nincs ilyen kivételezett helyzetben az tényleg járhat úgy, hogy édesvízi halhús helyett zsírba csomagolt iszapot kap a halasnál. Ezért a menőbb halas éttermek feldolgozás előtt úsztatják a halakat, és megvárják hogy átmosódjanak kicsit, de mi vásárlók nem tehetünk mást, mint elfogadjuk amit kapunk a piacon vagy a halas boltban. 

Azért vannak csodák, nemrég nagyon olcsón pontyfarkakat vásároltam és láthatóan semmilyen zsírréteg nem volt rajtuk. A farokúszó nélkül kisebb tenyérnyiek voltak, ebből lehet következtetni gazdájuk néhai nagyságára. Az áruk nem egészen 400 Ft. volt, összesen és finom pontyfasírtokat készítettem belőlük. Tehát olcsó pontyfaroknak nem híg a (saját) leve!

Előre eldöntöttem, hogy párolás után látni, azaz érezni fogom hogy mennyire van vagy nincs íze a halhúsnak, és az is milyen, tehát attól tettem függővé a fűszerezést. Végül nem volt olyan mint a családi halaink – olyan, ami annyira felkeltette múltkor az egyik cicánk érdeklődését, hogy az éj leple alatt bemerészkedett a konyhába és átválogatta a halállományt, és akkor már egy gyors mintavételezési eljárást is végrehajtott – de kellemetlen ízt sem fedeztem fel rajta. A kevés húsból végül 12 szép halpogácsa lett, és igazán jól átjött a ponty jellegzetes, finom íze. Ha minden "csak tengerihalat-szerető" ismerősömet meghívhattam volna erre az ebédre, bizonyára megváltoztatták volna a véleményüket és a bajaiak is lélegzethez jutottak volna legalább ebben a statisztikai évben.

Halpogácsa pontyból

4 pontyszelet, vagy tenyérnyi haldarab

2 kisebb zsemle tejben megáztatva és kinyomkodva

egy kisebb lilahagyma lereszelve, 

egy gerezd fokhagyma lereszelve

fél marék korianderzöld, de petrezselyemzöld is lehet

só, frissen őrölt bors

1 tojás

zsemlemorzsa

A halat megpároltam egy kis olajon, kevés vizet aláöntve. Amikor annyira megpuhult, hogy le lehetett fejteni a húst a csontról, kihűtöttem és lecsipkedtem a halhúst, közben igyekeztem minden szálkát eltüntetni belőle. Összekevertem a többi hozzávalóval, pogácsákat formáztam belőle, morzsába forgattam és nem túl bő olajban kisütöttem. Az olajba egy kis vajat is tettem, az minden halnak jót tesz. Sima majonézt és citromot adtam mellé, hogy ne nyomja el semmiféle mártás az ízeket. A köret, a téli időjárásra való tekintettel párolt-grillezett cékla és krumpli volt.