Mi? Még hogy én ettem meg a madárcsemegét?! |
2015. április 26., vasárnap
Arról, hogy a természet kicsit megzavarodott
Strapás dolog a napi gondoskodás akkor is, ha minden a
szokott kerékvágásban halad: megetetni a madarakat, a mókusokat, a macskákat, a
családot, a barátokat, megöntözni a kertet és az elvetett magokat, edzeni a palántákat,
kenegetni a megcsonkolt fák sebét, elvégezni az összes tavaszváró kerti
munkát. De ha az odafigyelés és a felelősségteljes munkálkodás során mégis az
látszik, mintha idén minden megborult volna, akkor is igyekezni kell úgy tenni, mintha ez lenne a normális állapot.
A növények idén előre tudták, hogy nem lesz kirobbanó korai
tavasz, így csak lustán hajtogattak kifelé a földből, a magok is
csak akkor kezdtek mozgolódni az ültető-korongokban, amikor már éppen ki akartam
dobni őket. A turbolya olyan helyen nőtt ki, ahol soha nem jártak elődei, bezzeg a mángold magok még mindig téli álmot alszanak. Rövid nyomozás után kiderült, hogy a madáretetőbe mókusok járnak
csemegézni. Egy nap a tányéromból a macska lopott el valamit, miközben azt figyeltem, ahogy a macskatányérból a
dolmányos varjú kapja fel a maradék csirkezúzát. A csigák valamiért idén nem isszák a
csigasört, megittuk hát mi, bár pont a legolcsóbb vacakot vettem nekik, lehet
hogy ez volt a baj. Aztán napokig ordított egy harkály az egyik fán, de olyan
szívbemarkolóan, hogy T. kitalálta, bizonyára elveszített párját siratja. Ettől
a gondolattól valamennyien ötnapos letargiába estünk, bár én mint optimista hobbiornitológus
pedzegettem, hogy talán pont most keres párt, azért kiabál és illeget, hogy
termékenyítse már meg valaki, mire letorkolltak a többiek hogy hogy lehetek
ilyen profán?! És lám, egy nap a másik ágon megjelent egy jóképű harkálylegény,
kis násztánc után eltűntek és azóta csend van. Csak néha hallatszik egy kis diszkrét
kopogtatás.
Kiderült, hogy egerek laknak a vízelvezetőben, de amikor észreveszik a macskákat, felnyomják magukat a redőnytokok szivacsos vájataiba,
ahol csak a rózsaszín lábacskáikat látom kikandikálni, úgy 170 cm-es magasságban, így szinte hallom is heves
szívverésüket, miközben Findusz és Főcica odalent a lábamnál őrjöngnek. Várható, hogy idén ezer rágcsáló lep el bennünket, hiszen a kert tele van fahalmokkal,
azaz egérvárakkal. De nem baj, mert erre viszont ugranak majd a baglyok, a nagy
kedvenceink. Abból is macskabaglyot tartunk inkább, hogy ne legyen túl nagy a
biodiverzitás.
Az újonnan vásárolt nagynyomású tisztítógéppel lemostuk a
teraszt, azóta csak hegesztőszemüveggel lehet odakint közlekedni. Így viszont az
éjszakánként elejtett állatok vére jobban látszik a mészkőburkolaton, azt
semmilyen gép nem veszi ki onnan, de hát így jár aki ragadozókkal osztja meg otthonát! Illetve fordítva, ők osztják meg velünk.
Már szinte meg sem lepődünk, de az őszi nagy befogóakció után a vaddisznók visszatértek, pont most hogy éppen cukkiniföldet
telepítek a kidőlt fák miatt keletkezett tisztáson. A vaddisznóknak erős
szociális kötőerejük van, felbukkanásuk után olyan szeretettel köszöntöttük
egymást az önkormányzati vadfelelőssel a telefonban, mintha évszázados rokoni
kapcsolat kötne össze bennünket. (Jó
napot kívánok! Hogy tetszenek lenni? / Jó
hallani a maga hangját is! / Láttam az e-mailt! Mire taksálja az állatot? Nagy a
koca? / Nagy ám! Nem februárban született az biztos! / Úgy gondolja? / Persze! /
Lehet hogy az őszi kondából maradtak itt. / Nem hinném, nem ismerősek. Viszont
ezek sem félnek tőlünk. Felvenne bennünket a befogókonténeres
várólistára? / Hát sajnos tele van, de persze!
Kaphatok egy fotót róluk? / Hogyne, odakészítem az ablakhoz a nagy objektívet!
/Igazán kedves.)
Tehát a természet zavaros körforgásba kezdett, de majd csak
kisimul ez is.
Húsvéti tavaszimitáció
Húsvétra készítettem ezeket a kis tortácskákat, azért ebben
a méretben, hogy kényelmesen be lehessen kapni őket. De hogy ne száradjanak ki
túl gyorsan, bőven kenegettem őket alkohollal és sziruppal az egyes fázisokban.
Az ünnep előtt egyáltalán nem volt időm, érthetetlen hogy miért kezdtem bele az
időigényes díszítésbe, de megérte, mert mindenkinek nagyon tetszett.
A tészta:
20 dkg vajat kikevertem 20 dkg cukorral és egy csipet sóval.
Öntöttem bele egy kis narancslikőrt, belereszeltem egy bio narancs héját, beletettem a fél narancs levét, majd
egyesével beleeregettem 5 tojás sárgáját és 10 dkg darált mandulát. A
fehérjéket külön felvertem és óvatosan a masszához kevertem, majd hozzáadtam 25
dkg réteslisztet, amelyben elkevertem fél zacskó sütőport. Muffin formákba kanalaztam, de csak annyit,
hogy ne púposodjanak ki a sütés után a kapszlikból. 175º-on sütöttem. Még
langyosak voltak, amikor megkenegettem őket egy rumos cukorsziruppal (cukor +
víz beforralva, kis rummal felöntve).
Kihűlés után ismét megkentem őket.
A díszítés:
Kész fondantot nyújtottam ki és vágtam akkorára, mint amekkora
a muffin átmérője volt. Ahhoz, hogy ráragadjon a tésztára, cukorsziruppal
kentem meg, ahogy az egyes kis marcipánvirágok és tojások hátulját is. Jó móka
volt!
Címkék:
húsvét,
konyhakert,
sütemény
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
9 megjegyzés:
Igazán szívmelengető beszámoló, szépen olvadtok a természetbe befelé. És jó, hogy még az egér is elfér :)
Nagyon vadregényes az életetek az erdőszélen, én azért a vaddisznótól kicsit tartanék cukkinikapálgatás közben:-)))
Harkály és szarkapárunk, sőt egy gerlepárunk nekünk is van évek óta, valamelyik nagy fánkon fészkelnek, persze külön-külön, van pár fa ahol tudnak, de érdekes módon a szaporulat minden évben, miután megtanítják minden tudnivalóra valahol máshol kezd új életet, de a szülők maradnak.
Rajtuk kívül rengeteg fekete rigó, cinke, veréb és a fecskék amikor megjönnek. No és vakondok... de őket is szeretjük, csak a földtúrásaikat nem, amikor gereblyével egyengetjük ki újra laposra.
Édes kis cukiságot sütöttél húsvétra:-))))
És akkor a következő köteted címe lehetne ez:
egy profi hobbi-természetbúvár naplójából! :)))
Családi ház tulajdonosként (és patakparti ingatlannal :) minden mondatodat, teljes részvéttel élem át (csak vaddisznónk nincs)! :)))
Ismét hatalmasat írtál! :)))
Az a vicces, hogy egyáltalán nem az erdő szélén élünk. De tény hogy a környékbeli ingatlanokat nem lakják, legalábbis emberek nem.
A mi kertünk végében is erdő van és látogatóink is vannak , a vadmalacok rendszeresen jönnek uzsonnára !
az egereket csak fogják meg a baglyok meg a macskák, mert rémséges dolgokat művelnek egy házon/házban. még van felesleges 1 sárga és 4 halványzöld csíkos cukkinipalántám ha kell pótolni!
"a magok is csak akkor kezdtek mozgolódni az ültető-korongokban, amikor már éppen ki akartam dobni őket"
Ezt történt az én magjaimmal is! Pedig a konyhaasztalon babusgatom őket, tűző napsütéstől és fagyástól védve. A Zistennek sem akartak kibújni. Én biza új magokat dugtam a régiek mellé/alá/fölé. (Nem tudom, hogy végül az első vagy a második hullám nőtt ki.)
"a magok is csak akkor kezdtek mozgolódni az ültető-korongokban, amikor már éppen ki akartam dobni őket"
Bizony, bizony, a kertészkedés hosszú távú program! (remény, türelem, belátás, felelősség, gondosság, szerény megelégedettség) :)
Íme egy ház, egy kert (itt vidéken portának mondanám), amely birtokolva és használva van, álladó- és átmeneti lakói megelégedettségére. Kicsit belevonsz hangulatodba, életérzésedbe, saját világodba: „nagy dolog valahol otthon lehetni.”
Köszi mindenkinek! Az biztos hogy a természet alázatra tanít bennünket, és gyakran gondolok azokra, akiknek a megélhetése múlik azon hogy kibújik-e a mag vagy hogy jön-e a peronoszpóra.
Megjegyzés küldése