Az európai népek együttműködésének és örömteli egymás mellett élésének olyan megnyilvánulási formái is vannak, mint amikor egy osztrák-olasz síterepen a szlovák hütte-tulajdonos cseh sajtot kínál, és azt a helyi, a magyar, a lengyel és a német vendégek egyaránt elégedetten fogyasztják.
A sajt a méltán híres kvargli (vagy quargel), azaz olmützi pogácsasajt, csehül Olomoucke tvaruzky, amellyel kapcsolatban két reakció szokott érkezni, amikor reklámozni próbálom a környezetemben:
- Pogácsasajt? Én csak a sajtos pogácsát ismerem! (Elég gyenge poén.)
- Olmützi sajt? Én csak az Olmützi alkotmányt ismerem! (Ezt azért megkérdőjelezem.)
Ezúttal fűszeres-fokhagymás olajban volt „eltéve”, azaz pácolva a kvargli, mellé helyi barnakenyeret és sört, valamint kellemes karintiai kocsmazenét nyomtak. A fogás annyira teljes tápértékű, hogy utána a síelőnek 24 órán át nem jut eszébe az evés, ellenben úgy habzsolja a lejtőket, mint magyar ember a pogácsát vagy Ferenc József a hatalmat.
Elnézést a rossz minőségű hütte-fotóért |
3 megjegyzés:
Mi az a "franciás rúzsos vonal" ? :-D
Olyan sajtflóra, ami sárgás vagy vöröses színt ad a sajtnak, meg egy kis nyálkás bevonatot. Ja és isteni ízt!
Olmütz... Olmütz... nekem elsőnek a várbörtön ugrott be. Ezek szerint igazítanom kell az algoritmuson :-)
Ami pedig a nemzetek kevert együttétkezésének a rejtői magaslatait illeti az én történetem egy stockholmi menzához fűződik. Egy, a Sorbonne-n tanító vendég-előadótanárral - aki máskülönben ex-tupamaro gerilla, és Che Guevara egykori teniszpartnere - és egy koromfekete togoi vendégkutatóval - aki anno Bukarestben járt egyetemre - ebédeltem, és az egyedüli "közös nyelven", románul értekeztünk.
Megjegyzés küldése