A sonka levében

Húsvéti készülődés a Gasztrotippen.

Családlátogatás Vésziéknél

„Az ebédlőben óriási családi asztal volt, amin folyton terítettek, reggelire, ebédre, uzsonnára vagy vacsorára, mert mindenki máskor evett, és az inas fehér cérnakesztyűben minden fogást hetvenhétszer megmelegítve vitt és hozott egész nap. A konyhában Juli néni főzött, aki Szabadbattyánban született, lopta a kockacukrot, fehérmegyei kiejtéssel beszélt, tegezett bennünket, éjjel sütött, mert nappal nem ért rá, imádta a méltóságos asszonyt és ott halt meg 36 évi szolgálat után.(…)

A Vészi lakásban mindig telt ház volt, mert ott lakott egyik lányuk férjjel, gyerekekkel, nevelőnővel, és a külföldön tanuló, kallódó vagy kéjutazó gyerekek és unokák mindig megtöltötték a többi szobákat. A család állandóan veszekedett, mindenki beleszólt mindenkinek a családi életébe, nevelési elveibe, anyagi ügyeibe. Sok volt az epegörcs, vesegörcs, sírógörcs, nagy és kis jelenet, cselédpletyka, zajos felmondás, könnyes kibékülés. Este mindenki brómot vett és altatót.

Sok és zsíros ételt ettek, libazsíros kindliket és flódnikat, borral gyúrt purimsüteményt sok mazsolával és citronáddal, malomkerék nagyságú habos csokoládé- és kávétortákat. A vérében úszó vesepecsenyét akkora ovális ezüsttálon szervírozták, hogy az inas két kézzel is alig bírta tartani. [...] Mindig 6-7 fogás volt ebédre is, vacsorára is. A cselédek ötkor keltek, hogy az apránkint csöpögtetett feketekávé elkészüljön, mire felkel az első reggeliző, rendszerint a nagymama, lila, sleppes slafrokban, hálóval a haján (és pápaszemmel az orrán): Minden vallásból csak azt tartották be, ami jó volt: a zsidóból a geil süteményeket, a keresztényből a karácsonyi halvacsorát. Az olaszoktól elplagizálták az olajban rántott paradicsomos harcsát, az osztrákoktól a libamájjal, velővel, sonkával és gombával rakott besameles palacsintát. Karácsonykor fát állítottak, ajándékokat vettek, megprezentelték a könnyekig meghatott cselédeket, hosszúnapkor böjtöltek, hogy előtte óriási haboskávé uzsonnát, utána tyúklevest ehessenek májgombóccal. Később már csak a két öreg böjtölt, a többiek csak az uzsonnát és a vacsorát tartották be.

A cselédekkel szigorúan, de igazságosan kellett bánni. Ez abból állt, hogy a dugig rakott fűszerszekrény kulcsát feltették a szekrény tetejére, a cselédek viszont levették és annyit loptak, amennyit akartak. A kockacukrot, ami akkor fillérekbe került, darabszám számolta ki nekik a nagymama, húst viszont negyedkilót számított egy főre a cselédségnek egy-egy alkalomra, mondván, hogy aki dolgozik, annak enni is kell. Ha maradt két kiló tegnapról a rántott húsból, azt mondta, nem baj, jó lesz a cselédeknek tízóraira. A gondjaikkal, bajaikkal nemigen törődött, de ha betegek voltak, adott nekik borogatást, beöntést, ami épp kellett. Ha felmondott, azt mondta róluk, hogy »perszónák« voltak, de sajnos a legközelebbi még rosszabb lesz, mert »Selten kommt was besseres nach« (ritkán jön utána jobb).”

A visszaemlékező unoka kilétének felfedéséért kattints ide!

A bloggernél elhelyezett értékekért felelősséget vállalok!

Az emberekből hihetetlen dolgokat hoz ki, ha egy gasztroblogoló kerül a környezetükbe! Van aki azt hiszi, hogy éjjel-nappal online vagyok - lásd szilveszter éjféli sms: "Szia! Boldog Újévet! Mit csináljak a velős csonttal, hogy főzés közben ne essen ki belőle a velő?"

Van, aki mindenféle alapanyaggal, terménnyel áraszt el. Ez kiváló szokás, a barátok-rokonok időnként alaposan feltöltik a kamrát és a fagyasztót - igaz, kienni is segítenek, de az a világ rendje. És van, aki felismeri az értékmegőrző funkciót is. Csordogálnak hozzám a régi szakácskönyvek, kopott fémdobozok és a házi tarhonya vászonzsákját sem kell visszaadni, mert jó helyen lesz az nálam.

Persze az archiválás kevés, megosztani is kell, érzem a felelősséget, hát akkor tessék: korabeli nyomtatványok, konzerv-címkék a szép emlékű Nagykőrösi Konzervgyárból. Emlékszik még valaki "Lecsó Peti"-re?

Uborkamártás

Rézi néni nem volt egy konyhatündér, csendben elfőzögetett az ő Gézájának, csak annyira hogy az ura ne sírja vissza a saját édesanyja főztjét és nehogy szemet vessen az özvegy Zsuzsikára, aki nem átallotta áthozni ünnepekkor azt a csorba tálat, az undorító süteményeivel.

Nem volt könnyű dolga Rézi néninek, mert Géza bácsi igen válogatós volt, az is csoda hogy a hadifogságot túlélte, mondta is erre a plébános úr, hogy örüljön neki Rézike, ha a Géza nem válogatott volna a fogságban, elvitte volna a hastífusz és már réges-régen muszka földben nyugodna!

Rézi néni megtanult örülni a válogatás intézménynek és igyekezett reprodukálni az általa soha nem ismert anyósa ételeit. Az uborkamártással is addig-addig kísérletezett, mígnem Géza bácsi egy nap, egészen pontosan vasárnap délben felkiáltott a főtt hús mellett, hogy „na Rézikém, ez a mártás pontosan olyan, mint amilyen a drága jó édesanyámé volt!”
Ez volt Rézi néni nagy napja. Még jó hogy ezt is megérték szegény Gézával.

Uborkamártás

Kevés vajon kevés lisztet világosra pirítottam, majd tettem hozzá kb. 1,5 dl tejfölt, 1dl marhahúslevest és és kb. 20 dkg apróra vágott ecetes uborkát, valamint egy keveset az uborka levéből is. Ezt főzögettem, ameddig a mártás be nem sűrűsödött. Egy kis só és cukor is kellett bele.
És most jön minden mártás nagy közös titka: addig kell sózni, cukrozni, hígítani, főzni, kóstolgatni míg JÓ nem lesz!

(Kísérlet a hagyományok felrúgására: a mártás egy részét összeturmixoltam. Ettől habos és intenzívebb uborka ízű lett, de hiányzott a rusztikussága, úgyhogy ilyet többé nem teszek.)

Diótorta "megadtam a módját" módra

Nem apróztam el a dolgot, hátha igaz a hír hogy csak egyszer élünk és azt is ki tudja meddig, hát akkor mindent bele! Beruháztam némi dán vajba, (magyar vajat akartam venni, választhattam hogy sápadt teavaj vagy márkázott legyen-e, így döntöttem a dán mellett) beáldoztam a féltett barnarumomat, gőz fölött szorgalmasan habvertem egy "besamelt," a cukrot saját kezemmel őröltem porrá, a szigorúan ellenőrzött ökológiai gazdálkodásból származó diót tisztítás után átválogattam, lisztet átszitáltam stb stb.

Közben elképzeltem egy életmód magazin arcát, ahogy torkához kap és lefordul a székről, hiszen kész öngyilkosság egy ilyen torta, tele undorító állati zsiradékkal, veszedelmes szénhidrátokkal, fogrontó csonthéjassal, akadálytalanul portyázó szabadgyökökkel meg mit tudom én mi mindennel! Meneküljön akinek kedves az élete!

Egy erre tévedt barátunk, aki mit sem tudott a beszerzés és a sütés körülményeiről, megkóstolta és így nyilatkozott: "ebből egy szelet felér négy szelet vajas kenyérrel."

Azt hiszem, erről nem is érdemes többet írni.

(A piros dió rejtélyének felfedéséhez kattints ide!)

Diótorta

Tészta:
6 tojásból készítettem egy 22 cm átmérőjű tortalapot.
Hozzávalók: 6 tojás, 120 g liszt, 50 g darált dió, 100 g cukor, rum. A diót a darálás előtt meg lehet kicsit pirítani. A rum és a liszt pontos mértéke függ a tojások nagyságától, lényeg hogy egy piskóta-szilárdságú masszát kapjunk. A fehérjéket külön vertem fel és óvatosan kevertem bele.
Kivajazott, az alján sütőpapíros tortaformában megsütöttem. Amikor már biztosan kihűlt, három lapra vágtam, de négyre még jobb lett volna.

Krém:
Gőz fölött habverővel főztem 3 dl tejben 50 g liszttel, csipet sóval egy kis krémet– amikor elegendően sűrű lett, levettem a gőzről és hagytam szobahőmérsékletre kihűlni.
250 g vajhoz 150 g porcukrot, 2 vaníliás cukrot, 250 g darált diót és kb. fél deci rumot kevertem. Összehabosítottam a főzött krémmel és nincs kizárva, hogy ekkor ízlés szerint még tettem bele cukrot és rumot. Egy kicsit hűtöttem a krémet, majd megtöltöttem a tortát kívül-belül. Az oldalát megszórtam darált dióval, tetejét a legszebb féldiókkal díszítettem. A második napon volt a legfinomabb.

Házi májkrém

Folyamatosan támadják a tudósok ezt a szegény májat, hogy nem egészséges, randa méregraktár meg így meg úgy, de én mint az elesettek és üldözöttek örök támogatója talán éppen ezért is teszem gyakran az asztalra. Azt üzenem a tudósoknak, hogy el a kezekkel a májtól, míg a húsgyárak büntetlenül onthatják magukból a gusztustalanabbnál egészségtelenebb májkrémeket! Ipari szalonna, adalékanyagok, sertésbőrke, csirkebőr, szója, stb. – kis mennyiségben talán májat is tartalmaznak.
Azokra a műanyag tömlőcskékre soha senki nem mondja, hogy méregraktárak?!

A májjal kapcsolatos hidegkonyhai szakirodalom hihetetlenül kiterjedt. Az ember kénytelen kialakítani a saját májstílusát, hogy el ne vesszen a pástétomok és krémek között vagy bele ne gabalyodjon a kigőzölések és tejes-madeirás áztatások ragacsos hálójába. A leggyakrabban feldolgozott májak népszerűségi listája nálam: kacsamáj, csirkemáj, sertésmáj, marhamáj. Halmájból is megesett már ez-az. A libamájat szándékosan nem jegyzem, a fene sem akar a szociálisan érzékeny vagy az elszánt természetvédő kommentelők feketelistájára kerülni! Pfuj csúnya libamáj, pfuj hülye rómaiak akik fügével etették a libákat, pfuj gonosz libatömők, pfuj képmutató újságírók, akik lebuktatják a libatömőket!

A házi májkrémeknél szalonnát a sertésmájhoz adok inkább, szárnyasmájhoz szerintem elég az olaj. A krémesítést-sűrítést tojással és vajjal oldom meg. Ízesítés: majoránna, zsálya, kakukkfű - persze nem egyszerre, hol ez hol az a fűszer van bevetve - frissen őrölt borssal, utólagos sózással. És egy kis alkohol: aszú, sherry, ezek hiányában konyak.

Németországból kaptam néhány doboz máj- és húskrémet, melyeket egy családi gazdaságban állítottak elő. Az egyszerű, techno-rusztikus csomagolás izgalmas ízeket rejtett. A húsos verziót ők egyébként krumplival sűrítették. Ez nekem többet ért mindenféle csokidesszertnél!

Házi májkrém

60 dkg kacsamájat egy nagy fej felszeletelt vöröshagymával kevés olajon átpirítottam, majorannát és frissen őrölt borsot szórtam rá, majd lefedve kb. 15 percig pároltam. Közben megfőztem két tojást. Amikor a máj kihűlt, kétszer ledaráltam a levével, a hagymával és a tojásokkal együtt, kevés vajat is adtam hozzá. Sóztam, borsoztam, sherryztem, lehűtöttem.

Findusz cica minőséget ellenőriz

Kolbászbefőtt - VKF! XXXII.

Hamarosan itt a nyár! Készüljünk rá, ne érjen bennünket váratlanul!

Nyár tábornok egyszer csak letámad minket, kisüt a nap, beérnek a gyümölcsök, úszik az ökörnyál. Ha aszály lesz azért, ha sok eső akkor meg azért sírunk majd. Szervezetünk eltunyul, testünkben a vitaminok egészségtelen mértékben felhalmozódnak, telített zsírsavaink telítetlenné válnak. Bőrünk megbarnul, száraz és szeplős lesz. Tenyerünket feltöri a fűnyíró fogantyúja, a strandon kagyló vághatja el talpunkat. A szúnyogok naponta visszajárnak ránk, nem tudunk elbújni előlük. Szerveztünk védekezőképessége, aktivitása lecsökken, főleg ami a munkaerkölcsöt illeti.

Étkezésünk is gyökeresen átalakul. Eltűnik mindennapjainkból a kocsonya és a töltött káposzta. Kolbászaink összeszáradnak, szalonnáink csöpögni kezdenek, az abált szalonna összevész a hűtő polcán az eperrel. A farsangi fánkot lángosra cseréljük. Kövér dinnyék húzzák szatyrunkat, ízületeinket. Kiürülnek lekváros- és befőttes üvegeink, majd újra hetekig bajlódhatunk megtöltésükkel.

Ha megfogadjuk az alábbi tanácsokat, nem kell elbúcsúznunk a téltől!

1. Vásároljunk egy gőzpároló készüléket, lehetőleg német gyártmányú legyen!
2. Olvassuk el a tájékoztatóhoz mellékelt szakácskönyvet, bízzunk benne hogy jól fordították!
3. Ne csodálkozzunk az ott olvasottakon, mely szerint a géppel lehet "kolbászbefőttet" is készíteni!
4. Legyünk nyitottak a német gasztrokultúra iránt és keressünk néhány üres befőttes üveget!
5. Szüleink által készített kolbászt használjunk, karikázzuk fel! Megmosni, kimagozni ez esetben nem szükséges!
6. A leírást pontosan kövessük! Nem nehéz, hiszen két sor az egész.
7. Készítsük el a kolbászbefőttet, majd dunsztoljuk meg a gőzpárolóban!
8. Zárjuk le, címkézzük fel!
9. Állítsuk a kamrapolcra! (Fogjuk be a meggylekvárok szemét!)
10. Nyáron bontsuk fel, grillezés vagy szalonnasütés után kínáljuk!

Az étel a Vigyázz! Kész! Főzz! verseny XXXII. fordulójára készült.

Petrezselyemgyökér puffancs

Gyermekkorban teljesen normális viselkedési forma az, amikor a húslevesben főtt világos színű gyökeret, paszternákot, zellergumót feltűnés nélkül átcsempésszük a nagymama tányérjába – egye meg ő amit főzött – nekünk meg megmarad az édes és piros répa! A nagyi, amennyiben megfelel az általánosan elfogadott nagymama-képnek, úgy tesz mintha nem vette volna észre a cselt és hősiesen megeszi a mi adagunkat is. Amelyik viszont elkezdi fennhangon szekírozni az unokát, hogy szedtevette büdös kölyke mit tettél már megint, abban van a vitamin, biztosak lehetünk benne, hogy csak kényszerből vigyáz ránk és legszívesebben hetyke, bajuszos öregurakkal sétálgatna a parkban.
Szóval kell az a néhány évtized, mire ráharapunk a gyökérpetrezselyem / fehérrépa ízére! Ilyenkor már nem is értjük, hogy mit nem szerettünk benne korábban?

A zöldségpuffancsok műfaja alkalmas arra, hogy a semmit sem szerető kisgyerekeket rávegyük a zöldségevésre, legalább így, kicsit „mekisre” véve a figurát. De talán ez is több a semminél. A nitrátos, vagy földet sohasem látott, zsákban nevelkedett sárgarépáknál meg mindenképpen több.

Petrezselyemgyökér / fehérrépa puffancs

Kb. fél kg. petrezselyemgyökeret megpároltam pár csepp olajon, kevés vízben, majd villával szétnyomkodtam. Hozzákevertem egy tejben áztatott és kinyomkodott zsemlét (lehet házi zsemlemorzsát is), 1 tojást, sót. Kicsit állni hagytam. Nedves kézzel krokett-alakúra formáztam és zsemlemorzsába forgatva bő olajban megsütöttem.
Olyan mártogatós mártás illik mellé, ami nem nyomja el az ízét. Pl. egy lazább majonéz, de áfonya-mártással vagy lekvárral is izgalmas.

Olvasókörkérdés

Olvasok a saját levemben? Leeszem a könyveket? Mi zajlik a mosdóban? Van-e élet a szakácskönyveken túl? Félelmetesnek számít kétszáz érett nagypapa?

Válaszok a Heston Blumenthal Olvasókör kérdéseire: Itt!

A képet René Magritte festette

Bocuse d'Or Selection Hungary

Pillanatképek a
Bocuse d'Or Selection Hungary 2010
február 21-i versenynapjáról:

Karinthy vendégségben

A sokoldalú Karinthy Frigyes életművében van egy kis könyvecske, amelyet Gundel Károly szakmai támogatásával írt. Az előszó szerint, e mű értelmet adna annak az anekdotának, mely szerint Pistikét egyszer megkérdezték hogy mi szeretne lenni felnőtt korában, mire ő ezt válaszolta: vendég szeretnék lenni, Budapesten.
Karinthy végigvezeti az olvasót a vendégség összes buktatóján, a meghívástól a feketéig és a likőrig, felsorakoztatva a korszak jellegzetes figuráit. Miután elolvastam a könyvecskét, kijelenthetem, hogy e téren semmi sem változott! És bennem sem változott meg az a kép Karinthyról, amit Kosztolányi olyan finoman fogalmazott meg, mely szerint: "ez a marha volt közöttünk az egyetlen zseni".

Estély Mutatós Menyhértéknél (részlet):

„A büffé gazdag és változatos, ezt el kell ismerni, nem hiába hívják őket Mutatósaknak. Francia saláta, angol mustár, rákmajonaise, egy óriási fogas díszeleg a nagy asztal közepén, ráismersz a Ritz-konyha művészetére, csak az a kár, hogy az egészet, így ahogy van, mintha láttad volna egyszer a vendéglősök ínyenckiállításán. Francia pezsgő, nehéz pálinkák, bőségben. Hosszan habozol, mert éhes vagy, tekintsd-e vacsorának és mondj le az igaziról, harmadik eset nincsen — ha csipegetsz, kóstolgatsz, lőttek az étvágyadnak, reggelig — ha pedig alaposan bepofázol, ahogy felcsigázott gyomrod diktálja, plátói szemlélője leszel a továbbiaknak. Evés dolgában nem lévén «voyeur» (soha nem tudtad megérteni azokat, akik éhesek, amikor te már jóllaktál), mégis amellett döntesz, hogy most intézed el a dolgot. Már éppen nekifognál, amikor megjelenik a háziasszony és kínálni kezd. Figyelmeztet az ételekre, mintha nem látnád őket magadtól is. Folyton beszél, unszol, magyaráz, meg akar győzni. Szabódnod kell, vitatkozni, dicsérni a kosztot s te nem mondhatod Brutussal: «asszonyom, temetni jöttem e salátát (a gyomromba és nem dícsérni» — nem, erről szó sem lehet, minden falat után magasztaló véleményt kell leadnod, kritikát várnak tőled, szakértői nyilatkozatot, főellenőri beadványt. S mindezt azért, mert a háziasszony nem ismeri a kínálás mértékének legelemibb szabályát: hogy csak azt kell kínálni, aki magától nem eszik — aki úgyis éhes, azt a kínálás csak feszélyezi, egy igen egyszerű megfontolás alapján, ugyanis aki kínál, az figyel, az éhes ember pedig nem szereti, ha figyelik, hogy mennyit eszik — sokkal jobban szereti a tapintatos vendéglátót, aki elfordul, másról beszél, szórakozott, nem törődik vele, rábízza őt az egyetlen igazán barátságos gazdára, a minden szónál beszédesebben rábeszélőre, akit úgy hívnak, hogy terített asztal: mondom, jobban szereti az ilyent, mint a mézes-mázosat, aki néz és lát, akivel szemben mindig élni kell a gyanúval, hogy úgy jár vele, mint az anekdotában: «egyél még, drágám, a fánkból», «de drágám, már ötöt ettem», «hetet ettél, drágám, de azért egyél csak».

Így tehát a külön vacsorából semmi se lesz, elhatározod, hogy mégis megvárod az igazit. Addig majd csak agyonütöd az időt valamivel, éppen elegen vannak, találsz valakit, egy rokonlelket, akivel elszórakozol. Sajnos, nem kerül sor rá. Amikor éppen felfedezel egy kedves partnert, régi jó ismerőst, vagy egy rokonszenves ismeretlent, aki biztatóan mosolyog rád, a házigazda, akinek rögeszméje, hogy neki «foglalkozni» kell a vendégeivel s ebben a minőségében abból a feltevésből indul ki, hogy a vendégei egytől-egyig jóindulatú idióták, ovodisták, tehát «rendezni» kell, párbaállítani, összehozni, ismertetni és megszólaltatni, mindegyiket a maga feltételezett mestersége és tehetsége szerint, mint valami modern képességvizsgáló intézetben, — a házigazda odalép hozzád, egyszerűen elszakít nagy-nehezen megtalált bajtársadtól és «ohó, barátom, nem fogsz elbújni» kiáltással elcipel valahová, bemutat valakinek, akire egyáltalán nem vagy kíváncsi, pusztán csak azért, mert az illető, állítólag, nagyon szeretne veled megismerkedni, «oda van érted, öcsém, a legnagyobb rajongód, nem is értem, mit zabál rajtad». És egymásbadug benneteket, mint két kesztyűt, egy ostobán vigyorgó alakkal, «ne itt van neked, egyétek meg egymást» s már nyargal tovább s ti ott maradtok, vigyorogtok, semmi mondanivalótok egymáshoz s a végén úgy megutáljátok egymást, hogy az illető' (mérget vehetne rá) egyikévé válik azoknak a kedves «személyesen ismerem» alakoknak, akik, ha szóbakerülsz, vállat vonnak és kifejtik, hogy igen-igen, a mesterségében lehet, hogy nagyon jeles, de úgy embernek feltűnően unalmas és jelentéktelen, az ember igazán nem nézné ki belőle.”

Vendéget látni, vendégnek lenni / Karinthy Frigyes (Gundel Károly tanácsaival).– Bp.: Cserépfalvi, 1934.

Kattints rá és nagyobb lesz!

Farsangi gyorsételek

Késő esti beszélgetés:
– Holnap egész napos farsangi buli lesz! Kérlek, vigyél el autóval!
– Rendben, elviszlek.
– És kéne egy-két süti is. Neked ez nem gond, ugye?

Na ezen a ponton kellett volna beismerni, hogy dehogyisnem, hiszen reggel még el kell mennem valahova és semmi sincs itthon, biztosan tudom, mert tegnap tettem rendbe a hűtőt. Ehelyett ezt mondtam:

– Persze hogy nem gond! És most feküdjünk le szépen, mert holnap nehéz napunk lesz!

De még lefekvés előtt egy hirtelen mozdulattal előkaptam a mélyhűtőből a két csomag leveles tésztát. Mert a sarokba szorított hobbiszakács legjobb barátja a mélyhűtött leveles tészta. A hobbiszakács éjjel aztán nem a sarokban szűköl, hanem fegyelmezetten fekszik ágyában és a sötétben nekiáll a probléma kifundálásnak, hogy miként lehet három órába belesűríteni egy orvosi vizsgálatot, két süteményt és megoldani a logisztikai feladatot, melynek keretében a sütemények sérülésmentesen csomagolva – a bulizó személlyel karöltve – eljussanak a végcélba, a fennálló hóakadályok mellett.

Először is az éjszakába belemerengve spirituális kommunikációba kezdtem a leveles tésztával, mely visszaüzente a hűtő felső részéből, hogy "hé, te, van itt mellettem némi hervadt sajt, meg tejföl, tojás mi lenne ha ezekkel töltenél meg engem"? Álmomban pedig a kamrában helyszíni bejáráson leltem rá az évek óta elfekvő farsangi muffin-kapszlikra, így megoldódni látszott a válsághelyzet. Most már csak idő kellene, de a konyhai órában két napja cseréltem az elemet, megy mint a motolla, tehát arra nem számíthatok.

A reggel hipp-hopp eltelt és már bőven délelőtt volt mikor a levelest vékonyra nyújtottam, megkentem tejfölös tojással és meghintettem egy erőteljes ízű reszelt sajttal, arra pedig őrölt chili paprikát szórtam.

Feltekertem, felszeleteltem, az így kapott korongokat kicsit ellapítottam,

és forró sütőben megsütöttem.

Közben nekiálltam a muffin tészta összekeverésének. (receptet lásd lent!)

A beszámoló szerint a sütemények érkezésük után azonnal elfogytak, még mielőtt feleszméltek volna hogy ők tulajdonképpen egy estébe húzódó farsangi mulatságra voltak hivatalosak. De hát ilyen az élet, a gyorsételek gyors élete!

Kakaós muffin
A robotgép keverőlapátját beindítottam és az alábbiakat szórtam a tálba:
25 dkg vaj + 20 dkg cukor, habosra keverve majd
5 tojás
3 ek. jó minőségű kakaópor
két löttyintés rum
200 g rétes és 150 g finomliszt
1 zacskó sütőpor
csipet só

(Ha túl száraz a tészta, akkor egy kis tej is mehet bele. Aki ráér, aprítson bele csokoládé-darabokat.) A papírral kibélelt sütőformát csak a 2/3-ig töltöttem meg, mert sütés közben feljön a tészta. 185 fokos sütőben sütöttem őket, míg meg nem szilárdultak. Kihűlés után díszítettem.