2014. december 20., szombat

Új év, új technika


Nem, nem újév, hanem karácsony! A szokásos mézeskalács-sütési akció előtt láttam egy főzős műsort, ahol Lorraine Pascale ezzel a technikával készített "üveget" a sütemény közepébe.
Nem annyira egyszerű ám hagyományos, színes, töltetlen cukorkát vásárolni manapság, kell egy kicsit talpalni hozzá! Aztán csak össze kell törni morzsalékosra, majd a kiszaggatott mézeskalács közepébe szórni. A sütőben megolvad, hűléskor pedig visszaszilárdul. Akárcsak az üveg.




A sütő üvegablakán bekukucskálva úgy ítéltem meg, hogy nem elég színes az eredmény, valahogy fakultak a cukrok, ezért gyorsan előkaptam az ételfestékkészletemet és hústű segítségével cseppentettem egy kis életet az olvadó cukorra. A második tepsitől már az aprított cukorra cseppentettem, hogy ne kelljen nyitogatni a sütő ajtaját. Nagyon jó móka és szép az eredmény!



Egy jótanács: pihentetésnél, díszítésnél néha odaragad a mézeskalács cukros része a felülethez amin tároljuk, mert a cukor ugyanúgy viselkedik mint a tészta: reagál a környezet hőmérsékleti és páratartalmi változásaira. Ilyenkor óvatosan meg kell mozgatni, felpattintani, vagy talán jobb folpack fóliára tenni, mert az legalább lehúzható róla, ha minden kötél szakad, azaz minden üveg törik.

1 megjegyzés:

Anikó írta...

De jó ötlet !!!!
Én a színes zselécukorka után mentem vagy 2 hétig mire kaptam, mert szeretem beledarabolni az aszalványok mellé a gyümölcskenyérbe:-))))