Belsőség

Nem a pacal volt köztünk a valódi összetartó erő, hanem a vér. A vér, a hasonló genetikai állomány, talán az eredményezte közös gasztronómiai érdeklődésünket és pacalrajongásukat. Amikor megtudtam hogy haldoklik, tudat alatti tiszteletadással főztem egy adag pacalpörköltöt. Ő ilyesmit már nem ehetett, gyomra önmagát és az egész testet emésztette, meghagyva egy hosszú sovány csontvázat. Nem akarok még meghalni, de sajnos a kártya mást mutat – mondta utolsó telefonbeszélgetésünkkor. Olyan rossz a hangod, mondta nekem, pedig az ő hangja volt már elhaló, gyenge, a magaméról azt hazudtam, hogy náthás vagyok és a vonal is rossz.

Klasszikus vendéglátós volt, még a nagyoktól tanulta a szakmát abban az időben, amikor a vendéglátás nem a kiöregedett sportolók és gyorsan meggazdagodni vágyók terepe volt. Amikor először mentem e területre dolgozni, megosztotta velem a filozófiáját: "A vendég, azzal hogy hozzánk jön be enni vagy szállást kérni, hatalmas bizalmat előlegez meg. Először ezt kell meghálálni, azután jön csak az üzlet, hogy megpróbálunk neki szolgáltatásokat eladni, úgy, hogy legközelebb is bennünket válasszon." Megjegyeztem, pedig csak egyszerű nyári diákmunkás voltam, a mosogató és a húselőkészítő környékén nem találkoztam vendégekkel. De a tanítást később alkalmaztam és vendégként is elvárom. Ezt várom.

Pacalos tanítása pedig ez volt: "alaposan mosd ki, készítsd elő, több zsírt tegyél alá mint a sima pörkölthöz; jó ha füstölt szalonna is van az alapban; kiváló minőségű paprika is kell; ne sajnáld az időt és ne engedd fel túlságosan! És persze a csípős paprikát se felejtsd ki!"– kacsintott hozzá.

Ő kínált először parenyicával, csigával, dijoni mustárral. Ő mutatta meg a bélszín sütési fokozatait. A karácsonyi üdvözlés utáni második mondata mindig az ünnepi menüről szólt. Halászléje mesteri volt, ezt felesége sós túrós lepényével ettük. Gyümölcseit és mézét örömmel, borát csak udvariasságból fogadtam el, de tőle tudom, hogy főzni is csak jó borral szabad. Gyerekkoromban, egy éttermi ünnepségen elintézte, hogy az utált köretek helyett csak változatos húsok kerüljenek tányéromra. Ballagásomra elegáns italt hozott, megszentelve ezzel a felnőtté válást. Életem legfontosabb pohárköszöntőjében a családtagok között szétosztott almagerezdek jelképéről beszélt. És többször a lelkemre kötötte: pacalt csak biztos helyen érdemes enni, például nála. Egyszer kánikulában is azzal várt bennünket, bár a meleg miatt inkább ízletes "aratókörtéjét" eszegettük, de a dobozomat telemerte mikor eljöttünk.

Tehát a pacalt alaposan megtisztítom, megmosom ecetes-citromos vízben, ha előkészítetten veszem, akkor is legalább kétszer megabálom. Pörköltalapot készítek, több szalonnás zsírt teszek alá, a folyadékot folyamatosan pótolom. A paprika minőségére odafigyelek és teszek bele egy darab csípőset is, de nem felejtem ki a babérlevelet, sót, borsot, zúzott fokhagymát sem, lecsószezonban a paradicsomot, paprikát. Amikor elkészül, eszem belőle egy adagot, aztán a többit kis dobozokban lefagyasztom. Csak úgy, magamnak.

Tábori hegyi pisztráng – VKF! 47.

Tisztítószerek

XXI. századi kegyetlen büntetési módozat a gasztroblogger sítáborba száműzése. Egy hét sütés-főzés nélkül! – szól az ítélet. Aztán a kegyelmi kérvény után enyhítés következik: legyen inkább tábori konyha 1700 méteren, de bolt és zöldséges nélkül.

Mit visz magával a száműzött ilyenkor? Íme a lista:

• sífelszerelés
• serpenyő
• palacsintasütő
• kemping kézi habverő
• általános szakácskés
• fakanál
• bornyitó
• lekvár-válogatás a kamrából
• forraltbor-fűszerek, só, borsőrlő, fűszerpaprika, kömény, szerecsendió
• hagyma, fokhagyma, kolbász, szalonna, tojás, bor – itthonról, minden más onnan
• fényképezőgép

Esténként tehát – amikor a liftek aludni mennek – főzés! De a magaslati betegség furcsa tünetekkel jár egy hobbiszakácsnál! Nem tud csak úgy elsiklani a számtalan hegyi étterem és menedékkocsma mellett. A 24-es pálya tetején 10.30-11.00 között, úgy 50 méter hosszan rendszeresen érzi a megfuttatott fokhagyma illatát. A 46-osnál szombatonként egy komplett süldő malac forog a nyárson, a parázsra csöppent mennyei aromákat a gyerekpálya felé viszi a szél, de hiába, a kis disznók valamennyien sült krumpliért és kecsapért fognak hisztizni majd délben az éttermekben. Komoly gasztrosíelőknek messziről kerülendő az a hütte, amiből 1900 méteren árad a porleves szaga. Bele sem mer az ember gondolni, hogy akár még gulásch suppét is képesek így előállítani! Még szerencse, hogy néhány kilométerrel odébb vanília szósszal és mákkal leöntött gőzgombóccal várják a hegyi népeket, a kávét és a forró csokit Strohval bélelik ki a fázós sporttársaknak.

A hegyen, az ingázó falusi hentes kicsinyke boltja is megtalálható, hetente 3x2 órás nyitva tartással, házi húskészítményekkel, érlelt sonkákkal, friss kenyérrel. Száműzöttünk hamar megtapasztalja, hogy a liptói alapra épített magyar körözöttje úgy simul az alpesi rozskenyérre, mint zerge szarvára a hópihe! És ha süt mellé egy szeletet a hegyi sonkából, az nem köpködi tele a főzőlapot vízbuborékban oldott adalékanyagokkal. De a legjobb minél hamarabb hazautazni, és folytatni a tengerszinthez közeli konyhai sportot.

Tábori hegyi pisztráng

A halat az első utunkba akadó boltban vettem. Besóztam és állni hagytam. Krumplit nagyon vékony karikára vágtam, vöröshagymát kicsit vastagabb karikára és két édeskömény gumót is felszeleteltem. Utóbbit kevés vajon kicsit átforgattam 1-2 percig, hogy enyhén megfonnyadjon. A fóliát duplán hajtva téglalappá formáztam, enyhén beolajoztam és ráterítettem a megsózott zöldségeket, arra pedig ráfektettem a halat. (A hal bendőjébe vékonyra szelt fokhagymát is tehetünk, tetejére zöld fűszereket.) Olajjal megkentem a halat, egy maradék paprikát csíkokra vágva rátettem a törzsére, a fóliát behajtogattam, hogy ne túl szoros csomagokat kapjak. Sütőben 190º-on kb. 40 perc alatt megpárolódott. Szabadban parázson és grillen is megsüthető! 

 

A bejegyzés a Vigyázz Kész Főzz! Kalandra fel! című fordulójára készült.

Paradicsomos zelleres tintahalragu?...

Megtehetem-e hogy valamit két és fél napon át szenvedélyesen kanalazok befelé, és hírét sem osztom meg a hallgatósággal? Hogy nem kürtölöm szét a netes térben, mily remek ételt alkottam? Hogy nem vallom be, nem tartogattam tovább azt a zacskó fagyasztott tintahalat, hanem úgy döntöttem, ennyi nekem is jár a nagy hidegben? Azt sem meséljem el, hogy amikor a kosárba tettem a gigantikus szárzellert, már akkor tudtam, felét a halak istenének áldozom, másik felét a rizottóénak? Elhiszik nekem, hogy át sem gondoltam mit miért teszek, csak úgy jött a kezemből a recept? Dicsekedjek el azzal, hogy milyen rendes voltam, mert a téliesített kóbor macskánknak is juttattam a tintahal leeső részeiből és nem kellett neki magyarázni, hogy mi ez? Hogy milyen klassz dolog, amikor a hosszúkásra vágott és kukoricalisztbe forgatott hal felpöndörödik a forró olajban? És azt is tartsam magamban, hogy a zeller kevés olívaolajon párolódott és hamar összemelegedett az egészparadicsom konzervvel, a fokhagymával és némi fűszerrel? Nem fognak haragudni az olvasók, hogy magam sem tudom miért hajítottam bele a raguba a megsült tintahalakat, amikről részben leázott a kukoricakabát és remekül besűrítette a mártást? És hogy már csak egy percig hagytam rottyanni, mert féltem hogy megkeményedik, de bíztam a paradicsom savasságában hogy legfeljebb majd az besegít ha mégis baj történne? Nem lenne mégis jobb, ha az egész blogvilág átérezné, hogy mekkora találmány a felkunkorodó tintahaltest, mert kagylóként magában tartja a mártást, benne a darabos paradicsommal és a szárzellerrel? Vajon együtt fognak érezni velem, ha megosztom az elkeseredésemet, amiért nem találtam a kamrában fekete olajbogyót, pedig annyira kiáltott utána az étel? Csigázzam fel a halevők amúgy is egészségesebb agyát azzal, hogy képzeljék el a zelleres hal ízt és a hal ízű paradicsomot, együtt? Érdemes-e ismét győzködnöm a kétkedőket hogy a tintahalnak, kalmárnak igenis kiváló íze van, vagy hagyjam őket a tudatlanságban a radírgumis poénjukkal egyetemben?

És bevalljam azt, hogy milyen hiba volt a képen látható főtt krumplit mellé tenni, mert másnap amikor rusztikus ropogós bagettel ettem, az sokkal nagyobb királyság volt? Elhiszik nekem, hogy volt egy két és feledik nap is, amit már alig bírtam kivárni?

A gubó szövetsége

Az egyik köztudomású tévedés szerint a barátság a felekben fellehető közös vonásokon nyugszik. Van, hogy éppenséggel az ellentéteken. Itt van pl. Barát 1. – kinek neve melletti sorszám semmiféle minőségi megkülönböztetést nem üzen, csupán az olvasó tájékozódását segíti a történetben – szóval Barát 1. pl. utálja a mákot, míg Barát 2. és Barát 3. szereti. Sőt, Barát 3. valósággal rajong a mákonyos ételekért, e tény a másik két barátban időnként nem kis aggodalmat kelt, mit lehet tudni ebben a mai függőséges világban…

 

 

Egyébként Barát 2. és Barát 3. a sütés-főzést kényszerű tevékenységként kezeli, de szerencséjükre ott van nekik Barát 1., aki meg teljességgel bele van habarodva ebbe. Árnyalódik a kép azzal, hogy Barát 2.- höz két kiskorú is tartozik, akik szintén odavannak a mákért, de annál is jobban a kakaós csigáért. Barát 1. következésképpen köteles a rendszeres kakaós csigák mellett a mákos fronton is teljesíteni, ennek kellemetlen velejárója, hogy sütés közben meg kell kóstolnia a máktölteléket, ami igencsak nehezére esik, de azért van a barátsági érzelem, hogy az ilyen helyzeteken átsegítse az embert. Egyébként az ő kedvenc édessége a sós, ezt az ellentétet is fel kell dolgoznia a másik két barátnak, valahányszor beülnek hármasban egy cukrászdába.

 

Legutóbb Barát 1. helyes kis linzerkosárkákkal készült a találkozóra, amelyekbe mákos tölteléket tett, ami darált-cukrozott mákból és meggylekvárból állt. Az összetevőket addig kevergette, míg úgy nem döntött, ez pont jó lesz: nem folyik ki majd sütés közben, de fogtörően kemény sem lesz. A fogyasztás utáni mákmintázat nem számít, régi barátok között az őszinte pöttyös mosoly nem probléma.

A kosárkák 24-lyukú muffin sütőben készültek (a mélyedések átmérője 4 cm), és biztos ami biztos, a töltelék tetejére egy-egy kis szívecske is került, újra megpecsételve a barátságot.

Mákos-meggyes kosárkák

40 dkg lisztet összekevertem 10 dkg porcukorral és csipet sóval, elmorzsoltam benne 20 dkg vajat és 8 dkg zsírt, majd 2 tojás sárgájával összegyúrtam. Ha nem ment volna, tettem volna bele egy kis hideg vizet is, de ment. A tésztát hagytam pihenni a hűtőben 2 órán át.
Cukrozott-darált mákot összekevertem néhány kanál meggylekvárral, a sütőt bekapcsoltam 190 fokra.
A tésztát kinyújtottam kb. 3 mm vékonyra, virág alakú kerek szaggatóval kiszaggattam és a formába tettem, kicsit megnyomkodtam. (Ha a formánk nem tapadásmentes, vajazzuk ki előtte!) Belekanalaztam egy-egy teáskanál tölteléket, a tetejére kis szív alakú tésztát helyeztem, kicsit bele is nyomtam. (Számítani kell a tészta és a töltelék megdagadására!) Halvány aranybarnára megsütöttem. Amikor langyosra hűlt, a formából kivettem és ment bele a következő adag tészta. Meg lehet szórni porcukorral.

Egy korábbi mákos ajándék: Whisky, jég és a nagyon mákos kocka

Aprókörkép

A karácsonyi aprósütemények készítését, szám szerint 13 félét, már hetekkel az ünnep előtt elkezdtem. Amikor nem volt nagyon maszatos a kezem, képeket is készítettem, íme:

   

A mézeskaláccsal kezdődik minden, mert az többnapos projekt és legalább megalapozza a lakás alapillatát. Eszembe jutott, hogy hét évvel ezelőtt, a nevezetes népszavazás napján is éppen mézeseket sütöttem. Az utolsó pillanatban tettem le a kötényt, felkaptam egy dzsekit, és elszaladtam szavazni. Amikor megálltam a bizottság előtt, egy emberként hajoltak előre, nagyot szippantottak a levegőből, majd szavalókórusként kérdezték: honnan jön ez az isteni mézeskalácsillat?! Mondtam nékik: "belőlem árad, a ruhámból, a hajamból, a személyiségemből, elhoztam hát nektek az ünnep üzenetét, menjetek szépen haza, süssetek, főzetek ne ilyen földi hívságokkal foglalkozzatok, mint a politikai hatalom!" És lássatok csodát, néhány perccel később be is zárták a szavazókört! Én pedig mézes aurámat magam után vonszolva hazatértem, glóriámat laza mozdulattal a fogasra hajítottam és beestem az ágyba. 

Idén a karácsonyi gyümölcskenyér – ami ilyenkor a legkeresettebb portéka a blog keresőjében – kiválóan sikerült. Alig tudtam bemenekíteni a mélyhűtőbe, hogy majd csak akkor vegyem elő, ha eljön az ideje. Jól sikerültségének titka ki tudja mi, talán az aszalt gyümölcsök és a Jupiter szerencsés együttállása, a kiváló minőségű osztrák barnarum melyben áztattam a kemény aszalványokat, vagy még inkább a szupertitkos vanília esszenciám. Ez úgy készül, hogy veszek kimérve két dl vodkát, egyenesen a hordóból, mondhatnám vom fass, és abba teszem a kikapart vagy megszáradt vanília rudakat. Azok ott életre kelnek, megszínezik az alkoholt, kiadják minden gazdagságukat, miközben vidáman dülöngélnek az üvegben. Egyébiránt az ipari vaníliaesszenciákat mélyen megvetem, de idén mégis vásároltam egy nagy zacskónyi vanillincukrot a kaposvári I. Magyar Cukor Manufaktúra kiadásában. Őket azért csípem, mert tavaly mikulás alakú süvegcukorral örvendezettek meg a bolti polcon és ezzel végérvényesen a szívembe zártam őket.  

Készítettem csoki korongokat is Piszke receptje alapján. Az étcsokisra kandírozott gyömbért és mandulát, a fehércsokisra aszalt epret és apróra vágott pisztáciát szórtam. Ez egy napig sem áll el, ha el nem dugjuk titkos helyre.

A balatonakali mandulából kb. 10 dkg-ot ledarálva belesütöttem a linzerbe. Ettől és a beléje gyúrt zsírtól olyan omlós lett, hogy óvatosan kellett megfogni a sütiket, amikor megtöltöttem őket a ribizli lekvárral, vagy málnával. 

(40 dkg liszt, 10 dkg mandula, 15-20 dkg vaj, 8-10 dkg zsír, 10 dkg porcukor, egy tojás sárgája, só)

Mogyorós linzerhópihét is sütöttem, azt nem töltöttem meg semmivel, így jobban élvezhető a mogyoró aromája.

A mákos linzertészta nem maradhat el, általában kiflivé formázom, de lekvárral összeragasztva is nagyon finom. A kifliket félig csokiba mártom és megszórom díszcukorral. (40 dkg liszt, 15 dkg darált mák, 12 dkg porcukor, 32 dkg vaj, 1 tojás, só. Lehet beleszórni kevés fahéjat, vanília esszenciát.)

*

Az Aldiban finom és puha marcipánmasszát árultak, amit egy régi szakácskönyv receptje alapján összegyúrtam aprított dióval és 3 cl Maraschino likőrrel. Ezután kinyújtottam, kockára vágtam és csokoládéba mártottam. A tetejét kidíszítettem. Elég ütős lett. Volt aki azt mondta: csodálatosan köhögtetős.

A habcsókkészítés a legfelemelőbb az ünnepi készülődésben! Idén ezt tudományos szintre emeltem: még májusban találkoztam a Gerbeaud cukrászával, akit kifaggattam, hogy nagy baj-e, hogy én nem gőz fölött verem fel a tojáshabot, hanem csak simán? Azt mondta, nem baj, maradjak csak a jól bevált módszernél, de ha jót akarok, a sütőlapokat forrósítsam fel, mert akkor a kinyomott hab azonnal elkezd alulról szilárdulni. Így jártam el, és nagyon jó érzés, hogy Gerbeaud szaktanácsadókat engedtem be az egyszerű kis konyhámba! Azóta, ahányszor csak belépek, mindjárt olyan szakszerűségi érzés vesz körül!

A kávés habcsók, vagy más néven mokka csiga is elkészült.

A mákos-gyömbéres kuglófot a Stahl Téli édességek magazinból vettem. Amikor kihűlt, fehér csokival vontam be, koktélcseresznyével és pisztáciával díszítettem. Kandírozott gyömbért a keleti fűszereket árusító boltokban lehet kapni.

(15 dkg vaj, 2 dl tejföl, 20 dkg cukor, 3 tojás, vanília esszencia, 25 dkg rétesliszt, 1 csomag sütőpor, só, 5 ek. darálatlan mák, 12 dkg apróra vágott kandírozott gyömbér)

*

A bejgli sima ügy volt, 1 kg lisztből készült és szigorúan Pelle Józsefné könyvéből. Pedig általában Horváth Ilona drukker vagyok. Pelle Józsefné azt tanácsolja, hogy az összetekert bejglit először meleg, majd hideg helyen kelesszük, pihentessük és úgy menjen az előmelegített sütőbe. Egész tojással szoktam megkenegetni és egy régi tanács szerint egyszer hosszanti, másszor kereszt irányba, ez elősegíti a márványosság képződését.

A szilveszteri malacokat hagyományos sós kalácstésztából formáztam, és a szilveszteri asztalra tettem. Ez volt a 13+1.

Aranydurbincs mángolddal és certifikéttel

Jó sorsom úgy hozta, hogy tavaly és idén is eredeti horvát aranydurbincsot tehettem a karácsonyi asztalra. A tavalyit az Intersparban, az ideit a budaörsi halpiacon szereztem be. Itt egyébként finom forralt borral  kínáltak amíg nézelődtem, ezt a szokást kéretik bevezetni valamennyi kereskedelmi egységben!

A halak, amint kitekertem őket a csomagolásból, azonnal felmutatták horvát útlevelüket, azaz az állkapcsuk alá rögzített bilétát. Ezt leszereltem róluk, amikor az udvaron pucoltam őket, az utcai járókelők és a settenkedő macskaállatok érdeklődésétől övezve. Felhasználás előtt finom besóztam a halakat a Pag szigetéről származó tengeri sóval, amelyet a konyhaszekrény hátsó traktusában dugdosok, és csak a kiemelt (certifikétes) ételekhez veszem elő,  ilyen a balatonakali pirított sózott mandulám is. Aztán annyira belelendültem, hogy eszembe jutott, van egy dalmát fűszerkeverékem, abból a hasukba szórtam egy keveset és meglocsoltam őket citromlével. Sütés előtt leitattam róluk a nedvességet és betettem őket a sütőbe, a légkeveréses + grillező funkció égisze alá. Közben tört fokhagymás olívaolajjal kenegettem őket.

De még fokoztam a tengeri hangulatot: a garázstetős mángold is előkerült a fagyasztóból, azt is átforgattam a fokhagymás olajban és már csak egy kis petrezselyem-mártás volt hátra. Mindezeket sáfrányos rizzsel tálaltam. Nem maradt egy morzsa sem az ünnepi asztalon, csak a halak csontváza, biléta nélkül, természetesen.

Mézes GYIK

Ilyenkor, az alaplé-főzés, a diópucolás, mákdarálás és az aprósütemény sütés időszakában sokan keresnek meg azzal, hogy adjak nekik valamilyen mézeskalács receptet. Odaadom, ők pedig általában nem sütik meg, a következő évben ugyanúgy elkérik, és minden alkalommal felteszik az alapvető kérdést, hogy "na és mire kell vigyázni?".

Most megválaszolom a leggyakoribb GYIK-ot, azaz a Gyakran Ismételt Kérdést. Hátha egyszer mégis megsütik.

Csak arra kell vigyázni,

• hogy a sütés előtt döntsük el, puha vagy kemény mézest szeretnénk-e. A puhában több a vaj és a szódabikarbóna.
• hogy őszintén gondoljuk át, van-e megfelelő állóképességünk és logisztikai képességünk a kivitelezéshez
• hogy legalább fél napig pihentessük az összegyúrt tésztát
• hogy a sütő ne legyen forró, mert hamar megég a tészta, de mérsékelt meleg se legyen, mert akkor meg ráér dagadozni
• hogy folyamatosan járőrözzünk a sütő ablaka előtt, ha van, ha nincs, vágassunk rá, mert fontos, hogy amint kap egy kis piros színt a sütemény, azonnal ki kell kapni
• hogy a tojás sárgáját, amellyel megkenjük a kiszaggatott sütit, jól keverjük el, vagy akár le is szűrhetjük, mert akkor nem lesz fehérjecsomó benne, ami ráragad az ecsetre és csúnyán rásülhet a tésztára
• hogy mielőtt betoljuk a sütőbe, fúrjunk lyukat a mézesekre
• hogy amikor kivesszük és már nem forró, de még nem is merev hideg, ismét fúrjuk át a sütés előtti lyukat
• hogy mielőtt nekifogunk a díszítésnek, vegyünk be egy nyugtatót
• hogy higgyük el, tényleg elég egy tojásfehérje a díszítéshez
• hogy számítsunk arra, hogy egy rakás cukrot felvesz a fehér máz
• hogy a porcukrot érdemes legalább kétszer átszitálni, mert ha csak egy kristály eltömíti az írókalyukat, szükségessé válhat még egy nyugtató
• hogy ne gyógyszerezzük tovább magunkat, amikor a már betöltött mázról kiderül hogy mégsem jó, túl sűrű vagy túl híg, és ki kell nyomni az egészet és még keverni hozzá cukrot vagy fehérjét
• hogy ne higgyünk azoknak, akik mást is tesznek a mázba, én tettem tavaly keményítőt és fájdalmasan porladt le a sütikről
• hogy ha a népművészet mesterei vagyunk és bámészkodók előtt írókázunk egy rendezvényen, dugulás esetén ne vegyük a szánkba az írókát és ne szopjunk belőle egy nagyot, mert ettől minden jó érzésű vásárlónak felfordul a gyomra
• hogy számítsunk arra, több esténk is rámegy majd a felszalagozásra  
• hogy ha az elkészült mézeseket párás helyen hagyjuk, megpuhulnak
• hogy ezekben a napokban többet fordítsunk hát-, derék- és nyaktornára, mert az aprósütemény-készítés a vázizomzat  legnagyobb ellensége

De leginkább arra kell vigyázni, hogy ha valaki elkezdi ezt a hobbit, akkor ez igazi szenvedéllyé válik, egész évben epedve lesi az advent eljövetelét, hogy végre nekieshessen a gyúrásnak, nyújtásnak, szaggatásnak, sütésnek, díszítésnek, szalagozásnak. Aki egyszer elkezdi, az végérvényesen beleragad ebbe az édes mámoros tevékenységbe.