Kis éji közgyűlés

Egyesek csak siránkoznak, hogy sajnos nincsenek már manapság összetartó közösségek, az emberi kapcsolatok elértéktelenedtek, rohanó világban élünk – és még sorolhatnám a sztereotípiákat. A siránkozók száma kb. az emberiség 99,9%-át teszik ki. De ott van a maradék 0,1%. Ők nyitott szemmel és szívvel járnak a világban, energiájukból pedig másoknak is juttatnak. Nem régen számoltam be az Arnolfini csoportról, most egy magánzóról írnék.

Ő már azzal elkápráztatott, hogy egyszer csak hátat fordított addigi életének, diplomáját naftalinba tette és megtanult egy kétkezi szakmát, majd műhelyt nyitott. Ugye mennyien álmodoznak erről, de meglépni szinte senki sem meri?
Munkája mellett szakít időt a Föld nevű bolygó felvirágoztatására is. Legutóbbi akciója során szomszédait meggyőzte arról, hogy a budai lakóházuk belső udvara tökéletes színhelye lehet kis koncertek megtartásának. Már csak egy kis közönségszervezés és jönnek is szép számmal a barátok, ismerősök. Persze az eszem-iszom itt sem maradhat el, elvégre magyarok vagyunk! Hát nem kellemesebb egy ilyen összejövetel, mint egy kiabálós társasházi közgyűlés?

Hétfőn a Discantus énekegyüttest hallgattuk – szájtátva. A reneszánsz zene amúgy is magában hordozza az életigenlést, innen már csak egy lépés volt, hogy az egybegyűltek az ételeket is élvezzék. Jómagam sajnos nem tudtam süteményt sütni, mert összesen 30 szabad percem volt a koncert előtt. Sajt tallérokat sütöttem, vagyis inkább olvasztottam.

Sült sajttallérok

Vettem fél kg kemény sajtot és lereszeltem. Ilyen mennyiségnél érdemes a robotgépünket megdolgoztatni, ne bajlódjunk a kézi megoldással! Közben bekapcsoltam a sütőt 200º-osra. Sütőlemezekre sütőpapírt tettem, és a sajtból kb. 6cm-es átmérőjű kupacokat raktam rájuk. A kupacok között maradt legalább 3 cm. Tetejükre őrölt köményt vagy őrölt chilit szórtam. Néhány perc alatt megolvadtak, szétterültek, megsültek.
Amikor kihűltek és kicsit visszakeményedtek, akkor kellene őket leszedegetni, de erre most sajnos nem volt időm, gyorsan beleszórtam őket egy dobozba és futás a helyszínre.
Hiba volt, hogy nem írtam rá a közönségnek, melyik a csípős, ez meglepett egyeseket. Valaki finom kenyeret sütött, amire pont jól jött egy-egy sajtlapocska, de ezek önmagukban mint rágcsálnivalók is működnek. Így a borok is simábban megtalálták helyüket.

Lakodalmas emlékek

Kisvirág kérése volt, hogy számoljunk be az általunk ismert, megélt, megevett lakodalmi menükről. Örülök a felkérésnek, mert ez itt maga a velünk élő néprajztudomány!

De előbb egy kis színes bevezető:

Sok évvel ezelőtt egy meleg nyári napon barátnőm esküvőjére vonatoztam az ország egyik végéből a másikba. Amikor végre megérkeztem, gyorsan bemutattak a toporgó vendégeknek.
A büféasztal tele volt finomságokkal, de én mint tikkadt utazó csak ittam. Az örömanya odaszólt nekem:
– Egyél valamit, mert sokára jön még az ünnepi vacsora, egyébként az meg úgyis csak a halászléből és túrós csuszából fog állni!
Ezer turbékoló galambpárnál is boldogabbnak éreztem magam, hiszen a halászlé a legjobb barátom! Örömömben ott a hallgatóság előtt így fakadtam ki:
– De jóóóó! Ez fantasztikus ötlet! Végre nem az az unalmas Újházy tyúkhúslves, rántott hús, töltött csirke, vagdalt, vegyes köret stb. lesz az asztalon! Le a kalappal előttetek!
Annyira lelkendeztem, hogy észre sem vettem, miért nézi valamennyi vendég olyan elmélyülten a szőnyeg mintáit. Közben a barátnőm odasomfordált mellém és a fülembe súgta:
– A halászlé csak vicc volt, az ünnepi menü pontosan ugyanaz lesz, amit az imént felsoroltál...
– Ööööö, az meg még jobb! – folytattam – az Újházyt is nagyon szeretem és tényleg jó ha többféle húst kínálnak...– ekkor már többen a második fordulón is túl voltak a szőnyegszemlélésben, mások inkább kimentek a szobából. Szerencsére a barátnőm családja mindig is híres volt humorérzékéről, így nem zavartak vissza a vasútállomásra.

Néhány évvel később a saját esküvői vacsorámat szerveztem, mikor a helyes kis balatoni étterem tulajdonosa ezt vetette fel:
– Ha már amúgy is itt vagyunk a víztől 50 m-re, mi lenne ha halas vacsorát adnánk? Lenne halászlé, fogas stb.
Ekkor zokogva borultam Zoli bácsi nyakába, hogy jaj, szívemből beszél, de értse meg én már olyan szinten lejárattam magam e tárgyban, hogy nem tehetem meg! De legalább Újházy és unalmas húsok ne legyenek, ez az egy elégtétel hadd legyen meg nekem. És meg is lett! Nem is voltak!

Őrség

Kedves emlékeim az őrségi kétnapos lakodalmak. Olyankor mindig korábban odamentem a helyszínre, kértem egy biciklit és áttekertem arra a szerre, ahol a művelődési ház (kultúr) van, hogy lássam az előkészületeket. Senki nem járt a faluból logisztika-szakra, de mégis maguktól mentek az események. Az asszonyok hozták a nyersanyagot és az eszközöket, a férfiak berendezték a helyiséget, és többször ittak a fiatalok egészségére – az asszonyok nevében is. Gyönyörű sárga tyúkok (nem csirkék!!!!) fortyogtak az üstökben, az összetolt asztalokon fehér damaszton fejkendős nénik nyújtották a rétest. Lazán, kézfejjel, közben oda sem néztek csak egymás arcát figyelték, nevettek, pletykálkodtak. Időnként valaki az asztal egyik oldalán megrántotta a tésztát, mint egy lepedőt, és a hullámok lazán végigfutottak a rétesen. Lyuk, szakadás sehol. Pedig "a mai lisztek már nem olyanok, mint a régi jó nullás lisztek voltak!" A rétes: tökös-mákos, túrós, káposztás stb. tetejére tejfölt locsoltak sütés előtt.

Aki nem volt a meghívottak között, az is odamehetett este a lakodalomba "lesőbe" és nem távozott üres kézzel, gyomorral. Arra emlékszem még, hogy a nyár dacára, reggelire mindig kocsonya volt az ébredő vendégeknek. Az Őrségben hallottam azt a degradáló kifejezést a városi éttermekben tartott lakodalmakra, hogy az csak "ridikülös lakodalom". (Ezt megfelelő arcjátékkal és kézlegyintéssel kell kísérni.)

Zala megyei lagziban a cukros perecre emlékszem, ami az aprósüteményes tálak közepén díszelgett és a távozó vendégeknek adták, de ezt már a gasztrobloggerekkel kiveséztük. Egy hévízi étteremben tartott lakodalom emlékén pedig máig vigyorgok, mert zalai hagyomány alapján a leves után szolgálták fel a rétest, amire a tudatlan vendégek ráugrottak, mert azt hitték ez már a menüsor vége. De ráfaragtak, mert ez csak kitérő volt, az igazi finomságok csak ez után jöttek. Igaz, nekem meg rétes nem maradt, a falánkok miatt. (ezt a szokást Duende is leírta kommentben itt:)

A meggy megy!

Minden idők legfinomabb meggylekvárját sikerült előállítanom! Ez nem az én dicsőségem, hanem azé a meggyfáé, ami a Balaton-felvidéken él és finom gyümölcsöt terem! A szemek sötétek, édesek, zamatosak, cukrot nem is kívánnak. Soha nem csellengtek éretlen fejjel a nagybani piacon, hanem védett módon a fáról egyenesen a konyhámba utaztak. Ha Janus Pannonius megkóstolhatná a lekváromat, verset írna a dunántúli meggyfácskáról!

Az érett gyümölcs nagy áldozatokat kíván, minél hamarabb fel kell dolgozni. Márpedig egy kimerítő nap után nagy akaraterő kell este kilenckor nekiállni két láda meggynek. Másnap több kollégám is feketére festett ujjakkal jött dolgozni, éreztem én, hogy az egész ország meggyet magozott a hétvégén!

Színesíthetjük az unalmas magozást málnalekvár-főzéssel is, elég csak rápillantani 22.30-kor a málnás dobozra és meggyes tenyerünkkel az addig tiszta homlokunkra csapni: „Úristen! Ez sem bírja ki holnapig!” Ha szerencsénk van, közben még enni kérnek a gyerekek, a macskák és más éhenkórász népek - lehetőleg nehezen előállítható, morzsával járó ételeket - továbbá lerendezhetünk egy hosszú telefonhívást a két éve nem hallott rokonnal és ilyenkor érdemes előkészíteni a másnapi meggyes sütihez szükséges kimagozott meggyet is. Ha közben véletlenül azt éneklik a rádióban, hogy „a hard day’s night” – ne kapjuk fel a vizet, örüljünk hogy a Sorsnak is van humorérzéke és tekerjünk át a Bartók rádióra.

Ilyen keserű élete lenne egy magozó blogolónak? Á dehogy! Ha van egy kis esze, önhibájából eredően ittas és bódult állapotba helyezheti magát. Ennek módja a következő: a magozott meggyet öntsük le barnarummal és hagyjuk állni egy éjszakán át. Másnap szűrjük le a nedűt, öntsük csinos pohárba, helyezkedjünk el kényelmesen a teraszon és igyunk! A világ legjobb koktélkavarója sem tudna ennél finomabb itallal elkápráztatni minket. És ahogy a legnagyobbak mondják: ez vérré válik!


Meggyes rácsos lepény

50 dkg lisztből, kb. 1 dl cukros tejben megfutatott 2 dkg élesztőből, 10-15 dkg cukorból, 25 dkg vajból és 2 ek. tejfölből tésztát készítettem. Mehet bele egy tojás is, de szerintem anélkül is összeáll. Kb. 1 órán át kelesztettem.

A tészta 2/3-át kinyújtottam és belefektettem egy 30x35 cm-es sütőpapíros tepsibe, villával megszurkáltam. Megszórtam zsemlemorzsával, 2-3 marék durvára darált dióval és befedtem sok magozott, lecsöpögtetett meggyel. A meggyet megszórtam fahéjas cukorral és ismét dióval. Ilyenkor a dió még beférkőzik a közökbe.

A tészta 1/3-ából rudakat sodortam és berácsoztam a tetejét. Vékonyra érdemes nyújtani a rudakat, mert megkel a tészta. Kb. 30 percnyi kelesztés után megkentem felvert tojással és 175º-ra előmelegített sütőben megsütöttem.

Csehek nem sert vedelnek?

Ezt lesd meg!

A jó palócleves

Mire gondol a gasztroblogger, ha Újlipótvároson keresztülvágtatva egyszer csak megpillantja az utca másik oldalán Bächer Ivánt? Elsősorban sok kedves olvasmányélményére. Nem, nem, elsősorban arra, hogy "jééé, ez meg a Bächer Iván!" Másodsorban pedig arra, hogy főzni kéne valamit. Valami tartalmasat. Olyan legenda-ízűt. Pestieset. Amiben van történet. Meg élet és irodalom. Legyen ez a palócleves!

Hazafelé beugrottam a húsboltba, ahol két virgonc hentest találtam a pult mögött. Fogalmam sincs mi érte őket, de a 18-as karikát ki lehetett volna tenni a homlokukra. Gyönyörű marhalábszárat választottam, amit egyikük a tenyerére fektetve felemelt és megjegyezte:
- Csodálatos! Nekem az a kedvencem!
- Nekem is! - tettem hozzá.
- Nekem meg Angelina Jolie! - mondta a másik vigyorogva.
- Hát belőle csak csontlevest főzhetne! - fűztem hozzá nagy szakértelemmel.

Számomra a magyar konyha legkedvesebb teremtményei a levesek. Ha külföldön vagyok, a honvágy az ízlelőbimbóimat kezdi ki először. Egyszer csak elkezdenek vágyakozni egy kanál húsleves, halászlé vagy gulyás után. A palócleves pedig különösen kiemelkedik a kedvencek közül. Származási helye nem a Palócföld, de ezen ne csodálkozzunk, hiszen a „Brassói aprópecsenye” vagy a „Székelykáposzta” sem rendelkezett vízummal, nem volt rá szükségük, hiszen valamennyien a pesti flaszteren születtek. Az István Főherceg Szálloda öreg Gundelje alkotta ezt a receptet Mikszáth Kálmán tiszteletére. A leves eredetileg ürühúsból készült.

Palócleves

60 dkg lábszárból pörkölt készült a hagyományos módon. Zsírral, természetesen. Volt egy olajos korszakom, de ezt annyira szégyellem, hogy már töröltem az életrajzomból. Felöntöttem vízzel és beletettem a felvágott zöldbabot, kicsi fokhagymát, 3 babérlevelet, őrölt köményt, sót. Amikor már majdnem teljesen puha lett a zöldbab, hozzákevertem a kockára vágott krumplit és azt is megfőztem.
Végül tejfölös habarással sűrítettem és friss (= fagyasztott) kaprot szórtam bele. Citrommal ízesítettem még tálalás előtt.

Tűzzel, vassal

Mire jó egy gasztroblog? Például hogy a barátok innen értesüljenek arról: zománcos bográcsom van, amiben fakanállal kergetem a pörkölt alkatrészeit. Madarat tolláról, embert bográcsáról - vallják a cimborák és eltűnődtek azon, hogy megszakítsák-e velem végleg a kapcsolatot vagy kistafírozzanak? Szerencsére utóbbi mellett döntöttek, beszereztek nekem egy vasbográcsot és most kapaszkodjon aki szédül: csináltattak hozzá egy fémkanalat is! Olyat, amivel a pusztai emberek főznek! Bonuszként kaptam egy-egy zsák házi tarhonyát és tésztát, valamint paprikát. Új fejezet indulhat gasztro egyedfejlődésemben: úton a tökéletes slambuc és pásztortarhonya előállítása felé.

De előbb megyek, bevetem magam a szakácskönyveim közé és kikutatom a "vasbogrács kiégetése első használat előtt" című tudományos kérdést. Mert eddig ahány emberrel beszéltem annyiféle megoldást javasoltak. Jóbarátok leszünk ezzel az edénnyel, már látom. Sok időt fogunk együtt tölteni, főleg mosogatás közben. A mosogatáshoz, úgy tudom, be kell szereznem egy kis homokot is meg tiszta mangalica zsírt. És úgy meg fogok izmosodni, hogy simán nyerem majd a helyi fekvenyomó bajnokságot.

Most már megnyugodtak a barátok. Nem olvassák többé a blogomat. Azt hiszik, minden rendben van velem. Úgyhogy csendben bevallhatom: van még egy bográcsom. Azt is ajándékba kaptam. A pincében rejtegetem. Még sohasem használtam. Rozsdamentes acél. Szendvicstalpas. Fedős. Direkt marketingben értékesített. Nem ég le benne semmi. Sőt, fele annyi idő alatt megfő benne az étel. Egy híres edénygyártó cég műve. Nagy Z betű van rajta.
Én kérek elnézést az egész nemzettől...

előzmények: Pásztorételek és előítéletek

VKF! XXV. - Liptói burgonya

A Cukroskata által kiírt 25. Vigyázz! Kész! Főzz! verseny témája a krumpli lett. Cseles gondolat ez így újkrumpli idején! Néhány napja véletlenül találtam egy általam nem ismert receptet Láng György "Klasszikus magyar konyha" című könyvében (Bp.: Corvina, 1992.). A könyvet pedig néhány hete találtam egy antikváriumban. Az étel neve: Liptói burgonya. Egyszerű egytálételnek tűnik, de köretnek is kiváló. Az elfogyasztása után néhány órával pedig már abban is biztos vagyok, hogy sörkorcsolyának is elsőrangú...

És remek lehetőség ez a felbosszantásomra is, hiszen manapság rendes juhtúrót találni a boltokban komoly kihívás. Nem tudom az amerikai olvasók - mert hogy a könyv eredetileg ott jelent meg 1971-ben - hogyan boldogulnak a juhtúró vadászattal és mit mondanak amikor megkóstolják ezt az ételt? Gyanítom, hogy azt amit a mi kitántorgott rokonunk szokott:
"Hú, gyerekek! Ez egy kicsit rich lett!"

Liptói burgonya

A sütőt 180 fokra befűtöttem. 1,25 kg krumplit héjában megfőztem, megpucoltam és karikára vágtam. 35 dkg juhtúrót 15 dkg olvasztott vajjal és egy marék összevágott kaporral összekevertem. 3 szelet füstölt szalonnát kockára vágtam és kiolvasztottam a zsírját. A krumplit óvatosan összeforgattam a túróval. Azt írja a recept, hogy csak a szalonnát keverjük majd az ételbe, bár a vajat lehet helyettesíteni zsírral is. Ebből arra következtettem, hogy eredetileg szó sem volt vajról, csak az amerikaiak kedvéért vajazunk. Úgyhogy én a vaj mellett a kisült szalonnazsírral is meglocsolgattam a masszát.

Egy tortaformát kivajaztam és kiöblögettem zsemlemorzsával. Ebbe öntöttem bele a keveréket, elsimítottam hogy ne legyenek rések benne. A tetejét is megszórtam zsemlemorzsával, bár ezt nem írták, de én a rakott krumplit is így szoktam, egy kedves idős néni tanításának hatására.
A sütőben kb. 40-45 percig sütöttem. Tortaszeletként vágtam fel.

Bohumil sörsátrában

Előre megadott művészeti koncepció alapján sütni és művészeket jóllakatni - ez volt a feladatom szombaton.
Gasztronómia = Művészet
Művész = is csak éhes ember

– sok minden más mellett ezt is hirdeti az Arnolfini Archívum. Az évente megrendezett Arnolfini Fesztiválok mindig más-más téma köré szerveződnek, az idei a "Mozira" volt hangolva. Mivel ez lett a 11. kerti feszt, 11-féle sörkorcsolyából kellett kiállítanom 11-11 darabot, mindezt Bohumil sörsátrában (Menzel: Sörgyári capriccio). A kert másik végében ellenpontként Majmunka teaháza (Huszárik: Szindbád) várta a látogatókat, a muffinban rejlő művészeti lehetőségeket felvillantva.

Bohumil, személyesen

Amikor 11 nappal a rendezvény előtt megjött e-mailben a megvalósítandó koncepció, a széket magam alól kirúgva sprintelem le az utcára, hogy visszavegyem az előző este a lomtalanításba kitett csehszlovák korcsolyáinkat. Az ezekbe "töltött" sör csak az igazán autentikus sörkorcsolya!

Pepin bácsi kedvence.

Elzarándokoltam az orosz élelmiszerboltba, hogy friss sprotnit vegyek, szerintem erre is lehet inni rendesen. Az idő múlása, mint fontos művészeti elem is tükröződött a halas tálcán.

Tómelléki Metud bácsi harapnivalója

A krumplis pogácsa ajókás körözöttel töltve nagy siker volt. Ínyesmestertől tanultam, hogy az igazi körözöttben van hal és sör is!

Boda Cervinka fodrászmester favoritja

Buday Péter szakács könyvéből vettem a juhtúrós csavart stanglit, de a hajdúsági juhtúró annyira íztelen volt, hogy márványsajttal kellett megdobnom a tölteléket. Valósággal itta a sört!

Francin serfőzdei gondnok liblingje

A sajtos rudak már megjelentek itt.

Gruntorád doktor gyengéje

A pereceket - vessen meg aki akar - nem én sütöttem. Kunsági sörperec, egyenesen a zacskóból. A perec átkötő elem volt a mozi témához is. Sőt, pattogatott kukoricát is ehettünk, külön erre az eseményre készült stanicliből!

Giorgi kéményseprőmester megunhatatlan ráadása

Bernádek kovácsmester úr félfogra-valója

Leveles tésztába csavart sajt és fűszeres darált hús.

Herczog úr, a divatcikk-kereskedő húsos költeménye

Fokhagymás kenyérrudacskák. Hús nélkül, egy szegény böllérnek, de legalább a fokhagyma benne van.

Myclík úr, a böllér böjti falatkája

Sonkás párnák. A maradék húsvéti sonkát ledaráltam összekevertem mustárral és hagymával, meg néhány dologgal, amit a fűszeres fiókban találtam. Ezt töltöttem a leveles tésztába. Kicsit cápafejűre sikeredett, de ez senkit nem zavart. Hamm, bekaptuk!

Maryska serfőzőné asszony óhajtása

Szintén az orosz boltban vettem ezt a hihetetlenül izgalmas ikra ízű kétszersültet...lehet hogy többet nem adok pénzt ilyesmiért...

Martin kocsis hajnali ébresztője

Művészet ide vagy oda, arra azért vigyáztam hogy a kiállítás befejeztével nagyon sokszor 11 darab süti kerüljön elő a csomagomból, mert sokszor 11 éhes száj tátogott folyamatosan a sátor előtt.

Más művészeti ágak is megmutatkoztak, voltak ott 111 másodperces amatőr filmek, 11 képből álló kiállítások, 11 művész gondolatai fotókon, megjelent egy 11 dalból álló lemez valamint 1, 11 és 111-es címletű pénzekkel kellett fizetni a belépőt a mail art kiállításra.
Természetesen a rendezvény 11 után 11 perccel kezdődött és csak éjjel 11 után 11 percig illet maradni. Mi sem kettesben mentünk oda, erre nagyon vigyáztunk, hanem csak 1+1-esben.

Majmunka teaháza

Az eper evolúciója

Nyelvész kertész legyen a talpán, aki neki mer vágni annak a bognak, hogy mit is nevezünk tulajdonképpen epernek, szamócának, földi epernek, fekete- vagy fehér epernek. Támogatom, hogy minden tájegység dédelgesse a maga elnevezését, ettől (is) szép az anyanyelvünk. De hogy a pesti piaci árusok mi mindenre képesek e téren is! Nekik köszönhető, hogy a szamóca mára már teljesen elvesztette identitását. Egyszerűen betelt nála a szörpös pohár.

Az egész azzal kezdődött, amikor a konzervgyárak a piros ételfestékbe kevertek egy kis eperzamatot, és ráírták az üvegre hogy „erdei szamócaszörp”. De legalább a címkén apró, erdei gyümölcsök voltak ábrázolva, háttérben elégedett macipofával. Ma a pesti piacokon a kofák szétválogatják a nagyszemű és a kisszemű epreket, és a kicsire ráírják hogy szamóca. Annyi eszük persze nincs, hogy akkor legalább tízszeres áron adják, hiszen az illatos, édes erdei szamóca kb. ennyivel több élvezetet ad, mint egy sima eper.

Akkor már legyen minden eper szamóca, kertészettudományilag ez állítólag rendben van, a vadon termő pedig legyen erdei szamóca. De hogy méret szerint legyenek megkülönböztetve, azt sugalmazva ezzel, hogy két különböző növényről van szó, ez már zavaros.

Idén pedig megjelent egy új növényfajta: a "Nem önkiszolgáló eper." Korábban az eprek sokkal talpraesettebbek voltak, fogták a tálcát vagy a kerekes kocsit és ügyesen kiszolgálták magukat. De ez az újfajta igencsak életképtelen teremtmény. Olyan, mint a tojóketrecbe zárt ipari tyúk. Magatehetetlenül hever a ládákban, nincs mellette zacskó, sem lekerekített lapátka, csak a felirat mely szerint ő NÖE! eper. Idegen kéz érintésétől megborzong, apró magjai erre libabőrösen kifelé fordulnak. Erkölcsös teremtmény ő, inkább még kívánatos korában megrohad, mintsem eladja magát.

Megkóstoltam volna, de nem ért rá az árus kiszolgálni, annyira rágyógyult fejére a mobiltelefonja. Hiába ragasztottam ki gyorsan magamra, hogy "Nem önkiszolgáló vásárló". Még egy darabig nézegettük egymást az eperrel, aztán eloldalogtam a portál mellől. Egyedül, segítség nélkül!

Túrós epres kosárkák

Hagyományos linzer tésztából kis kosárkákat sütöttem, sütőbabbal, hogy a belső térfogata biztosítva legyen.

50 dkg tehéntúrót átnyomtam krumplinyomón, hozzákevertem 25 dkg mascarponét, kb. 1,5 dl tejszínt, cukrot, egy citrom reszelt héját és 1 kupica citromos Cointreaut. (Ez az ital szerintem másra nem is nagyon jó, a továbbiakban maradok a klasszikus narancsos változatnál.) Az így kapott krémet lehűtöttem.

A házban fellelhető gyerekeket megkértem, hogy állítsák össze a sütit: a kosárkákba krémet kanalaztak, arra epret tettek. A hosszúkás csónak-formába pedig tavalyi fagyasztott szedret.

Vigyázat, ha túl korán töltjük meg, átázhat a tészta, ha későn, akkor meg nagyon kemény lesz és nem simul össze a krémmel! Talán ezért is jobb 1-2 nappal korábban megsütni a kosárkákat.

Földszintes spárga-lasagne

A főzés legkreatívabb módja az, amikor nem cetlikkel vásárolunk, hanem csak kinyitjuk a hűtőszekrényt vagy teszünk egy kört a kamrában (én csak szemmel tudok ilyet tenni) és abból főzünk, amibe belebotlunk. Ez legalább olyan izgalmas dolog, mint amilyen veszélyes.

Szerdán este is ezt játszottam és az alábbiakat találtam: néhány maradék lasagne-lapot, pár csík hervadt bacont és egy erősen érett keménysajtot. Egy-egy csomag zöld és fehér spárgára pedig a táskámban akadtam rá, a hazacipelt könyvek és jegyzetpapírok között.


Egy lapos és széles tűzálló tálat kiolajoztam, belefektettem a tésztalapokat. Ezekre felváltva tettem egy-egy szál fehér illetve zöld enyhén előpárolt spárgát. Az éppen mászni induló sajt után vetettem magam, elkaptam, lereszeltem a nagylyukún és rászórtam a spárgára. Közben már rotyogott a gyors besamel, kevés szerecsendióval meghintve. A sajtos zöldségre ráfektettem a maradék tésztalapokat és az egészet leöntöttem a mártással. Tetejére pedig a szalonnákat teregettem. A sütőben addig sütöttem, míg a szalonnák nem jelezték, hogy most már elég(nek).
Nagyon-nagyon finom lett, még másnap hidegen is működött, afféle kézből ehető fast-foodként!

„Hej, halászok, halászok

Mit fogott a hálótok?
Nem fogott az egyebet,
Vörös szárnyú keszeget.”

Mielőtt valaki rám küldené a halőröket jelzem, hogy nem halásztunk, hanem horgásztunk a Balatonban, és nem most. Igyekeztem a fotón láthatóvá tenni a piros szárnyakat-farkakat azoknak, akik csak hírből ismerik ezt az állatot.

Nagyon sajnálom, hogy a keszeg kiment a divatból. Ez egyedül a keszegeknek jó hír. Nekünk azonban, akik kedveljük a halakat, azon belül az ízletes magyar édesvízieket is, nem az. Hiába keressük őket a halsütőknél, onnan már teljesen kihaltak. Utolsó megmutatkozási lehetőségük a halászlé alapban van. Bezzeg gyanús „tengeri sütőhalak”, unalmas hekkek, ukrán(!) balatoni fogasok vannak bőséggel mindenhol.

Nem keresik! - mondja a halsütő.
Nem kínálják! - mondom én.
Na, szálljatok le rólam! – mondja a keszeg.

Egyéni gerillaakcióm, hogy évek óta bemegyek minden az utamba akadó halsütőhöz és megkérdezem, hogy csókolom, keszeg van? Még néhány évtized és talán sikerül felpörgetnem a piacot.

Persze tudom én, honnan fúj a szél! Nem a nádas, hanem a szálkák felől! De nézzünk szét a világban: népek százai esnek neki ebédidőben az ilyen-olyan rákoknak, hogy felfeszítsék páncéljukat, ínyencek ezreinek okoznak naponta ínhüvelygyulladást az osztrigakések, emberek milliói csavargatják ki a kagylóhéjból a nekem is oly kedves állatkákat - óh, boldog emberek! Csak mi magyarok vagyunk lusták ahhoz, hogy a keszegből eltávolítsuk a szálkát! Miért?

Sült keszeg

Ne bonyolítsuk ezt a halat! Az ősi módszer szerint ferdén be kell irdalni, enyhén besózni, leitatni róla a nedvességet és meghempergetni paprikás lisztben. Majd bő olajban pirosra sütni.
Kovászos uborka és tíz ujj kell hozzá.

Világ csirágjai egybesüljetek!

Duendénél szóltam el magam, hogy ha lenne „Spárga Párt”, én bizony belépnék. Alapítsd meg! - jött a válasz. Húúú, ez nem rossz felvetés, legalább garantáltan enyém lenne az egyes számú párttagkönyv! El is kezdtem a szervezkedést, de már a pártemblémánál elbizonytalanodtam, hogy melyik spárgát terveztessem bele, a zöldet vagy a fehéret? És vajon megfér-e majd egy pártban e két frakció? Nem fogják-e egymást kitúrni, kizárni a tányérból? Mégiscsak magyarországi növényekről van szó…

Pár évvel ezelőtt láttam egy riportfilmet valamelyik német adón, mely szerint a cseh és lengyel spárgatermelők országuk nyugati határainál egyre nagyobb földterületeket ültetnek be és onnan látják el a nyugat-európai piacokat. Ennél a növénynél különösen fontos, hogy frissen jusson el a konyhákba. Nálunk valószínűleg – mint annyi mást - ezt sem éri meg termelni.

Konyhámban a tavasz egyértelmű jele az, amikor a szűrőbetétes, hosszúkás spárgafőző fazék előbújik a szekrényből és a szezon teljes ideje alatt hol a tűzhelyen, hol a mosogatóban tartózkodik. Szegénynek nincs egy nyugodt napja sem, mert a nyúlárnyékokat folyamatosan főzöm, párolom, sütöm, tekercselem, burkolom, leöntöm, rakom, turmixolom. A csirágnak az egészségre másféle hatása is van: mivel naponta el kell kanyarodnom a piac felé, ilyenkor többet gyalogolok, mint a spárgamentes hónapokban.

Ez itt egy igazi klasszikus:

Spárga hollandi mártással

A spárgát a szokásos módon megpárolom.
Mártás: egy tűzálló tálban vízfürdő felett keverek 4 tojássárgáját kevés tejszínnel vagy vízzel, ha besűrűsödött leveszem a tűzről és sót, cayenne-i borsot adok hozzá, továbbá pár csepp citromlevet és vajat. Hivatalosan tisztított vajat kellene, de erre nem mindig van idő.
(Ha vízzel készítjük, bort vagy fűszeres ecetet kell előzőleg beleforralni.)

tavaly: ez volt