Én elmentem a vásárba

- Jó reggelt kívánok, segítsen legyen szíves! Merre van az állatvásár? - kérdeztem a fűszerpaprikás standján könyöklő álmos férfit, miután megálltunk a faluszéli földút mentén, és kifizettük a fél pénzt, az 500 Ft parkolási díjat.

- Attól függ, hogy mi érdekli. A baromfi vagy a lábasjószág?

- Először a baromfi, aztán a lábas - válaszoltam magabiztosan, mintha egy pincérrel tanácskoznék a fogások sorrendjéről.

- Akkor menjen át az aszfaltúton és balra!

Annyit már tudtam az ilyen vásárokról, bár ebben az ónodiban most jártam először, hogy legkorábban az állatosokat kell körbejárni, mert ők korán kezdenek, közben meg szépen egymás után kinyitnak az etetőhelyek, az iparcikkesek meg a zöldségesek. Döntésem helyességét az is bizonyította, hogy már az aszfaltúton találkoztam egy barázdált arcú idős bácsival, aki egy gyönyörű színes kakast vitt hazafelé a hóna alatt. Úgy terveztük, hogy a reggelit az állatos nézelődés után fogyasztjuk majd el, így induláskor csak egy tejeskávét ittunk, amit stílusosan indítótápnak neveztem. A poénon egyedül nevettem. 

Ónodot az 1707-es országgyűléssel kapcsoltban illik ismernie minden hatodikos kispajtásnak, pedig nem gyerekeknek való dolgok estek meg ott, többek közt lekardoztak egy Rakovszky Menyhért nevű főurat, mert a parlamenti vita közben támadt egy kis nézeteltérés, sebesült társát Okolicsányit utólag kivégezték, majd összehoztak egy heveny trónfosztást („Eb ura fakó!”). Az ott keletkezett articulusok nagyon egyszerűen hozzáférhetőek az Országgyűlési Könyvtárban, csak ezt a címet kell bemondani a könyvtárosoknak, azonnal tudni fogják miről van szó: 

Articulusok, mellyek a' magyar-országi hazájok szabadságáért öszve-szövetkezett Státusok és Rendek, e' folyó 1707. esztendőbéli Pünköst Havának 16. napjára haladott, és az Onod táján lévő Mezőben tartatott Közönséges Gyűlésében concludáltattak, és végeztettek.  

Egyébként a falu kiváló kirándulóhely: van várrom, Sajó-part és csak egy ugrás onnan nemzeti nagylétünk másik nagy temetője: a muhi puszta. Ónod a XIV. században kapta meg a vásártartási jogot és minden hónap első csütörtökén él is ezzel a joggal. Most kicsit esős és sáros idő volt, ez csak szegény állatokat zavarta, ők általában legyezőformában, ék alakzatban fejlődtek fel, úgy melegedtek. Nagyon nehezen álltam meg, hogy nézelődés közben ne vegyek nyolc kiskutyát, öt malacot és két merőkanál guppit, mert még azt is lehetett kapni, ott úszkáltak nem messze a pintyektől, pedig a guppi aztán se nem baromfi, se nem lábas. Vettem viszont fürjet, fürjtojást, zöldségféléket, meg debreceni vert (ütőfás) mézeskalácsot.

Az átázott éhes embereknek is volt mit inni és harapni, pecsenyesütők, lángososok garmadája sorakoztatta fel standját, utóbbiak főleg az Észak-Magyarországon népszerű krumplis lángost sütötték, amit vaslapon kell előállítani. Ha lehet sparhelten, ezt északabbra masinának hívják. Volt olyan árus, aki még meg is vasalta egy kicsit a tésztát. Csak azt az átkozott műsajtot, amit rátesznek a szerencsétlen becsapott emberek lángosára, csak azt tudná már feledni ez az ország! Eb ura fakó! A hamisított sajt nekünk nem sajtunk!