Zsázsatojás-tanácsadás

műfészek fellépés előtt egy héttel

Ahhoz, hogy húsvétkor ehető asztaldíszem legyen, ami nem más, mint tojáshéjban csíráztatott zsázsa, az alábbi lépéseket teszem meg:

Március 15-16. süteményt sütök, hogy sok tojáshéjam keletkezzen. A tojásokat középen megcsapom egy nagy késsel, hogy lehetőleg feleződjenek. Az így nyert csészécskéket kimosom és megszárítom.
Két, világos árnyalatú tojástartó dobozoknak levágom a tetejét, és a rekeszes részét félreteszem.

Március 17. a doboz belsejét zöld temperával kifestegetem, ha elkap az ihlet, még apró színes virágokat is pingálok rá. Ha meg végképp nincs más dolgom, zöld krepp-papírból körbe a doboz oldalára füvet ragasztok. Ez a doboz lesz tehát a FÉSZEK!

Március 18. a tojásokba kb. 2/3-ig földet szórok és az előre beáztatott zsázsamagokat (lepidium sativum) - tojásonként kb. 10-15-öt - belenyomkodom. Egy natúr tojástartóba ültetem őket és világos helyre teszem. Nem a koktélparadicsomok mellé, mert félő hogy a növekedő csírák elkapnak valamit.

Március 19-től öntözgetem őket, de csak finoman, permetezve. Két nap múlva kidugják fejüket a csírák, és ha minden jól megy, 4-5 nap alatt helyes kis zsázsamező lesz minden egyes tojásban.

Húsvét: a tojásokat beleültetem a zöld fészekbe és az asztalra teszem. Lehet legelni a sonkához vagy a reggelihez!

És még egy fészkes ötlet: húsvéti süteményeket, tortákat gyakran díszítek úgy, hogy zöld marcipánmasszát átnyomok fokhagymanyomón és az így keletkezett „fűből” fészket csinálok, abba meg tojásokat ültetek. Tavaly a nyuszinak is jó napja volt, mert répa is került. Íme:

Kossuth-kifli az ünnepre

Az idei Kossuth-kiflim afféle penitenciaként született, mivel tavaly ilyenkor éppen a sütőbe toltam be a tepsit, amikor belém hasított a felismerés: jó ég, de hiszen az Ausztriában vásárolt lisztet tettem bele!!!!! Úgy éreztem, ezzel kimerítem a hazaárulás törvényi tényállását, erkölcsileg pedig nem merek többet a habüstömbe nézni. De tisztelt bíróság, mentségemre mondom, én csak a kiegyezést próbáltam megünnepelni ily módon, és biztos vagyok abban, hogy 1867-ben maga Ferenc József is elmajszolt titokban egy Kossuth-kiflit. (A császárt és a kormányzót már egy korábbi posztomban lebuktattam!)

Tegnap talán mindent jóvá tettem azzal, hogy direkt komáromi liszttel sütöttem a süteményt, azért azzal, mert mégiscsak ők tartottak ki a legtovább, nem engedve a 48-ból. (Apropó, Komárom. Ha valaki még nem járt a komáromi erődben, haladéktalanul menjen el, mert igencsak nagy élményben lesz része. Mellesleg egy kenyérmúzeumot is betelepítettek oda. Tovább fokozható az élvezet, ha a múzeum-látogatás után átmegyünk Szlovákiába és bekapunk egy jó kis knédlit!)

Egyébként a Kossuth-kifli körül is olyan nagy kérdőjelek tornyosulnak, mint a császármorzsa körül, mert nem egyértelmű hogy ez az édesség egy kiflialakúra szaggatott vajaspiskóta, vagy egy pozsonyi kiflihez hasonló mandulás töltött sütemény, amit a híres pozsonyi Palugyay-féle Zöldfában sütöttek, az ott országgyűlésező Kossuth nagy örömére. (Palugyayt egyébként Inyesmester is sűrűn látogatta, ha Pozsonyban járt lóversenyen.) Nekem a vajaspiskóta-változat van genetikailag kódolva, ezért mindig ezt sütöm. Aki igazi hazafi, főzzön mellé (elé) Jókai-bablevest!

a sütemény színe azért sárga,
mert rokonoktól kapott, tyúkok által tojt tojást használtam,
amely tyúkok nyírségi kukoricán és borsodi kapirgálón élnek

Kossuth-kifli
(egyszerű vajaspiskóta, dió/mandula szórással, kiflialakúra vágva)

20 dkg vajat habosra keverek 20 dkg cukorral, majd egyenként hozzá adom négy tojás sárgáját. A fehérjéket külön felverem egy csipet sóval. Fél citrom reszelt héját, fél zacskó sütőport is keverek bele, majd a habbá vert fehérjéket óvatosan beleforgatom egy kézi habverővel. 18 dkg lisztet (fele sima, fele rétes) is beleszitálok és elkeverem. Kisebb tepsibe (20x30cm) sütőpapírt terítek és belesimítom a tésztát. Tetejére két marék durvára vágott diót szórok, de ha mandulát teszünk, az még jobb, azt szerette Kossuth is és így mégiscsak létre jöhet valamiféle újabb kiegyezés.

170°-on sütöm, míg enyhén barna nem lesz. Rácson hagyom kihűlni, majd deszkára emelem és egy fánkszaggatóval félholdakat vágok ki belőle. Miért félholdakat? Gondolom ezzel emlékezünk meg arról, hogy Kossuth miután átadta Görgeynek a hatalmat, Törökország felé vette az irányt. Vagy csak azért hogy végre kijöjjön a kifli-alak?...

Gyógyleves beteg bloggereknek

A beteg bloggert az különbözteti meg a nem blogger betegtől, hogy előbbi akkor is szakácskönyveket és gasztrooldalakat böngész ha egyébként a láz miatt nincs étvágya és a nátha miatt nincs szaglása. Továbbá hosszasan eltűnődik azon, kinek jutott először eszébe kakukkfűből köptetőt készíteni és hozzákeverni egy kis ipekakuána tinktúrát? Egyáltalán ezt eszik-e vagy isszák az indiánok? Mert a szorbinsav, szacharóz rendben van, az ismerős, azt nap mint nap esszük. És az antibiotikumba miért éppen vanilint és „kinolin sárga lakkot” kevernek? Hogy a kroszkarmellózról és a „hidegen duzzadó keményítőről” már ne is beszéljek, amelyek egyébként nagyon megmozgatták a fantáziámat.

Miután beláttam hogy tulajdonképpen egy kétlábonjáró, azaz fekvő kémiai lombik lettem, úgy döntöttem, összeütök egy életet adó levest. A kamrában hervadozott két kisebb zellergumó, hagymából pedig mindig jól állok (csak a csokitortába nem teszek hagymát). A zöldségeket julienre vágtam, és kevés olívaolajon megfutattam, majd felöntöttem vízzel. Emlékezetből tettem bele sót, kéttekerés borsot és hagytam rotyogni. Petrezselymet is szórtam bele, hogy a levesnek ne olyan színe legyen mint nekem.

Közben vajgaluskát készítettem, mert a tablettáknak meg kell ágyazni. Egy tojás fehérjét felvertem, beletettem a sárgáját, egy ek. olvasztott igazi vajat és annyi réteslisztet, amennyit jónak láttam. Kicsit hagytam pihenni, hogy a liszt feleszméljen és megdagadjon.

Amikor a zöldségek megpuhultak, vízbemártott kiskanállal beleszaggattam a galuskákat. A levest külön nem sűrítettem, mert a "hidegen duzzadó keményítőt" reggel és este úgyis beveszem.
Ezt kapjátok be bacilusok!

Megáll az idő, avagy klónparadicsomok a konyhaablakban

Szilveszteri koktélparadicsomaim állaga mit sem változott az elmúlt hetekben. Már éppen nekiálltam megkeresni a gardróbban az úvéfiltered szkafanderemet hogy biztonságban beszállíthassam őket a KFKI-ba, mikor rápillantottam az asztalomon heverő folyóirat legújabb számára: "Acta Archaeologica Gastronomiae". Ennek egyik tanulmánya éppen arról számol be, hogy az ókori egyiptomiak spanyol koktélparadicsomok viselkedésének megfigyelésével kísérletezték ki a múmia-balzsamozás technológiáját. Ennek lényege, hogy import paradicsomokból olyan anyagot vontak ki, mely bespriccelve a királyi hullákba, azonnal leállította a bomlást.

A tanulmányból az is kiderült, hogy a múmiák mellé elhelyezett ételek és italok között, amelyek az örökélethez adtak táperőt még napjainkban is találnak friss, ropogós koktélparadicsomokat, de ezeket a régész-segédek azonnal bekapják, így soha nem kerülnek katalogizálásra.

Ha a kölcsönmacskáim meglátják a konyhaablakban a papírtálcát, hatalmasat fújnak rá. Ebből arra következtetek, hogy az ókori egyiptomi szent macskák és az ókori egyiptomi koktélparadicsomok között lehetett valami szakrális rivalizálás.

A január óta tartó konyhai kísérletem eddigi eredménye azért szomorú, mert szerettem volna a blogban sorozatot gondozni a témáról, de most már bizonyos, hogy akármeddig is élek, a paradicsomok túl fognak tenni rajtam. Így legfeljebb ők írnak majd rólam, hogy pfuj, még csak száz éves és milyen romlandó!

Összeurópai télűzés

Múlt héten a tavasz ragacsos ujjaival nagyot lapozott a naptárban. Kopogtatás nélkül ránktört, mindent felmelegített, mindenkit hunyorgásra kényszerített, kicsalogatta a tulipán- és krókuszhajtásokat a földből. Kerti grillsütőnk feljött a pincéből, meglátta a saját árnyékát, kétlábra állt, beleszippantott a zsongó levegőbe és elhatározta, októberig vissza sem megy barlangjába.
Ámde a tél csak ideiglenes vonult vissza, rendezte sorait és hétvégén zseniális hadicsellel egy komplett nyári vihart zúdított a nyakunkba, jéggel, villámlással, fakitekeréssel. Majd a meteorológusokkal megüzente: itt vagyok megint a kertek alján, reszkessetek, fázzatok!
Így már akkora kavarodás támadt az évszakok körül, hogy kénytelen voltam a konyhaasztalra csapni: „Most már elég. Jön a tavasz és punktum!”

Benéztem a hűtőbe, ahol hónapok óta állomásozott egy nagydoboz (...)sajt. Azért nem írom le, hogy milyen, mert ez a sajt már nem EU-kompatibilis. Ugyanis az Európai Bizottság döntése szerint (...)sajtot csak akkor nevezhetünk (...)sajtnak, ha otthonában, Görögországban készül, friss juhtejből. Ez meg szegény csak made in Germany, talán lengyel vagy magyar tejből poshasztották és maximum a weichkäse nevet viselheti. Időnként meglepem magam a dánok által előállított fűszeres, olívaolajos (...)sajttal, nagyon szeretem, ez az én kedvenc bonbonom, mindig csak 1-2 kockát kapok be belőle. Na, most magam is készítek ilyet – határoztam el - ezzel fogok teletűzni.

Előkaptam a nemrég Franciaországból kapott rózsaborsot, kicsit megtörtem a mozsárban néhány szem koriander, szárított kakukkfű és rozmaringágacska társaságában. A (...)sajtot kis kockákra vágtam, belerakosgattam a még Horvátországból hozott ajókás üvegekbe, amelyeket miután kiszopogattam belőle a szardíniákat (a másik kedvenc bonbonom!), persze nem dobtam ki, mert tisztességes hobbiszakács soha semmit nem dob ki, egyszer minden valamire csak jó lesz, ezért aztán nem is lehet belépni a kamrájába. Tehát a kockák közé ment a fűszerkeverék, az aljára magyar fokhagymadarabkák, borókabogyó, olasz chilipaprika, török babérlevél és rá az illatos fűszerkeverék. Majd felöntöttem az egészet görög olívaolajjal.

Az üvegcséket finoman előretoltam a tűzvonalba, azaz a teraszra, ahol a tél hörögve torkához kapott és menten felfordult. Szövetségesem, a Nap, amely oldalról indított átkaroló hadműveletet, diadalmasan mutogatta magát az üvegeimen.
Most már csak 1-2 hét érlelési idő a hűtőben és jöhetnek a pirítósok, friss bagettek, ezek nagyon szeretik, ha nyakukra ültetnek egy-egy kis fűszeres (...)kockát. És jöhet a tavasz is.

A macskák tintahalat vennének

A környékbeli macskák felém irányuló szeretetének és ragaszkodásának kezdete gyanúsan egybeesik azzal a nappal, amikor megkínáltam őket az elrontott fokhagymás tintahallal, amit túlfőztem és így a radírgumihoz lett hasonlatos. De még ezzel sem tudnám leradírozni magamról őket.

Gyorsan híre ment a menünek, másnap már egy beesett-oldalú cirmos cica is beállított hozzánk, állandó lakhatási kérelemmel. Őt úgy hívjuk: a „Schrödinger macskája”, aki ugyebár - ahogy fizikai tanulmányainkból tudjuk - vagy itt van tehát még él, vagy megdöglött tehát nincs itt. További két törzsvendégünk: a kis fekete, avagy a „Színesbőrű”, és a „Nagyfejű”, amelyik szúrós pillantásával iszonyúan lenéz minket.

Halat azóta nem kaptak, de nem bánják. Azt mondják, kivárják míg nyitok egy zártkörű sushi-bárt, ahol persze élő halak is lesznek, akváriumban. Az ám a szép látvány a prizmaszemeknek! Csak a wasabit hanyagoljam, kérték, mert már a gondolatától is erősen prüszkölnek.
Ha napközben otthon vagyok, bedorombolnak a konyhaablakon. Karácsonykor egy ájult egeret mutattak be nekem.
- Jó napot – mondtam – a „Fő Macskaetető” vagyok.
- Én is – gondolta az egér – és örökre elszenderült.

Hiába könyörgök nekik, menjenek szépen haza, „Róbert bácsi konyhája” már rég nem működik, nincs Tanácsköztársaság sem, mikor reggel felhúzom a redőnyt, rendületlenül ott sorakoznak a teraszon. Persze adok nekik ezt-azt, az én szívem sincs kőből. Ki tudja mi lesz belőlük a következő életükben? És persze mi lesz belőlem.

Behúzott nyakkal osonok el a szomszédok kapui előtt, látom ahogy elborult arccal hajolnak macskáik tányérja fölé, és nem értik, miért olyan étvágytalanok kis kedvenceik? Az állatorvos pedig azt nem érti, hogy ha nem esznek, mitől ilyen jól fejlettek és virgoncak?

Hogy a klónparadicsomaimra visszautaljak, amelyek egyébként azóta is ugyanolyan állapotban vannak (ld. febr. 15-i bejegyzés), elgondolkodtató, hogy bizonyos felvágottakat nem esznek meg a macskák. Még Schrödinger sem, pedig neki rosszul mehet a sora, a simogatás elfogadására is én tanítottam meg, kicsit sután csinálja, de jól esik neki. Vajon mit éreznek az ételeken, ami azt jelzi az ösztöneiknek, hogy „na nem, ebből inkább nem kérünk?” Miért nem alkalmaznak macskákat a fogyasztóvédelemnél? Én rögtön tudok is három munkaerőt ajánlani, de csak akkor közvetítem ki őket, ha legalább napi kétszeri étkezést biztosítanak nekik.

Tintahalkarikák sörtésztában

Ha mostanában kukkantunk be a fagyasztópultokba, örömmel fedezhetjük fel, hogy immár nemcsak halakról elnevezett panírozott szivacsokat lehet kapni, hanem tisztított (azaz szárny, bél és bőr nélküli) görög tintahalat is. Csak a műanyagszerű merevítőjét kell kihúzni, a halat felkarikázni, vagy megtölteni valami finomsággal és megsütni. Szerintem ez az egyik legalkalmasabb íz arra, hogy a gyerekeket rászoktassuk a halra. Bár én a rostonsült módra szavazok, főleg ha tengerpart is van hozzá, de itthon megfelel az Orly-módra is.

A karikákat lisztbe forgatom, majd sörtésztába és forró olajban kisütöm. Nem szabad nagyon barnára sütni, mert akkor megint a macskák járnak jól. A sörtészta olyan, mintha palacsintát készítenénk (2-3 tojással), csak sörrel kell higítani, a tojásfehérjét pedig a végén habbá verve beleforgatni, hogy sűrű legyen, és komótosan csöppenjen. Szerintem köret szükségtelen, annyira laktató a bundája. Apróra vágott vöröshagymával kevert majonézzel tálaltam.

Érdemes saját kezűleg készíteni, és nem az előre panírozott változatot vásárolni, mert annak közel sincs ilyen finom íze, a panír gyanús állagáról nem is beszélve. Leginkább száraz fehérbor illik hozzá, de mi inkább megittuk a maradék sört.

Nem kell úgy felfújni!

Dehogynem! Hiszen ez egy túrófelfújt! Talán azért nem látszik rajta, mert elkövettem azt a hibát, hogy alacsony formában gőzöltem, nem pedig a barázdált testű, hengeres kőpoharakban, amelyek direkt ilyesmire vannak kitalálva. Na, de így is finom volt és a rögtönzött szósz is illett hozzá.

A felfújtak nálunk nem olyan népszerűek, mint a tőlünk balra álló országokban, ha a térképpel szembefordulunk. Mi valahogy leragadtunk a rizskoch (magyarul rizskóóók) szobi málnaszörpös verziójánál. Igényes bloggerek most ne füleljenek ide, de a napköziben ez igenis nagyon finom volt!

Odaugorva a szakácskönyves polcomhoz, azt látom, hogy pl. Móra Ferencné 31, Mária Hajková 49 receptet sorol fel úgy hirtelenjében. Ínyesmester visszafogottabb, bezzeg az angolszászok ki sem látszanak a gőzfelhőből!

Az értelmező szótár szerint a felfújt = „tojáshabbal nagyon fellazított, sütve v. gőzben főzve feldagadó könnyű ételnemű.” Ehhez a nagyon romantikus megfogalmazáshoz még azt tenném hozzá, hogy a felfújtak könnyed, levegős laza szerkezetűek, a kiborítás után inogva és remegve gőzölögnek. Elkészítéséhez jó ha van otthon legalább két alkalmazottunk: egy szakács, aki percre pontosan kiszámolja hogy mikorra készítse el és egy inas, aki a megfelelő pillanatban tálalja, mert ez az étel nem szeret várni a konyhapulton.

Nekem nem régóta van egy csoda gőzölő masinám, abban készítem az ilyesmit, de akinek nincs, az folyamodhat a „vízzel töltött tepsi a sütőben” módszerhez is. A sütést semmiképpen nem ajánlom.

Túrófelfújt gyümölcsmártással

Mártás:
Két csomag fagyaszott málnát és ribizlit felengedtem, beleöntöttem a turmixgépbe 2 dl tejszínnel, kevés cukorral. A látvány, amikor a piros gyümölcspép elkezdett keveredni a tejszínnel, op-art művészetem tünékeny, de felejthetetlen pillanata volt!

Felfújt:
10 dkg vajat 10 dkg cukorral kikevertem, majd 5 tojás sárgáját is egyesével hozzáadtam. Fél kiló áttört túrót, egy vaníliarúd kikapart belsejével vegyítettem. Került bele 10 dkg búzadara is, ha ezt elhagyjuk, akkor tényleg nagyon inog és rezeg a felfújt. Egy citrom reszelt héját is beletettem, a túró nagyon szereti a citromot. A tojások fehérjét csipet sóval kemény habbá verve óvatosan beleforgattam, majd a kivajazott formákba töltöttem a masszát úgy, hogy a formát csak ¾-ig töltse ki. Mert a szabályos felfújt megemelkedik, kitüremkedik a formából. A gőz kitolja a tésztadugattyút a hengerből, de visszafelé már nem tud menni.

100 fokon, 30 percig gőzöltem. A piros szósz tetejére sk. készített őrölt grillázst szórtam, ez mindig van itthon, mert nem tudni mikor mit tudok vele feldobni. Ha nem lennék olyan sóher, megöntözhettem volna a kamrában rejtegetett málnalikőrömmel is (Crème de Framboises), de sajnos az vagyok.

Boldog születésnapot, Jókai!

Február 18. = Jókai Mór születésnapja. Mivel kereken 183 éve született (a nyolcas és a hármas is elég kerek, nem?), ezért egy jókora tál Jókai-bablevessel ünnepeltünk.
Az író állítólag kedvelte a magyaros emberes ételeket és persze a fiatal hölgyeket is, de ez más blogra tartozik. Maradjunk inkább Mikszáthnál, aki a „Jókai Mór élete és kora” című munkájában írja:

„Aminthogy nagy szüret volt a Svábhegyen 1868 őszén. Cigány mulatság. A Hon, Az Igazmondó és az Üstökös válogatott cigánylegényei voltak meghíva a Jókai-villába.
Ismeretesek ezek a szüretek, öreg újságírók csacsogásai nyomán. A bográcsban főtt pompás birkapörköltek, amelyeknek a majoros, Füri János a mesterük, a nyárson sült csirkék, melyek lassú tűzön lassan pirulnak, sülnek s ezalatt maga a gazda folytonosan szalonnadarabokat forgat fölöttük, hogy a rájok csöpögő zsírt föligya a csirketest. Míg ezek künn a szabad tűzön sülnek, ott bent a konyhában bableves fő disznó körmivel, egy fazékban töltött káposzta rotyog, pöfög, orrjával, dagadóval, a kemencében pedig a finom túrós, kapros lepény sül, Jókai kedvenc ételeinek, melyek mind halálosak, a legkedvesebbike.” (Ötödik fejezet: Az aranykor)

Mielőtt leírom a receptet, kanyarodjunk fel a Svábhegyre, úgyis jön a tavasz.
Az író 1853-ban vásárolt telket a hegyen, az „Egy magyar nábob” című regényének honoráriumából. A terület javarészt egy elhanyagolt kőbánya helyén volt, de Jókai hamar paradicsomot varázsolt belőle. Szőlőjére különösen büszke volt, Mikszáth írja, hogy „kettecskén Fesztyvel be az éjfélbe is eliszogatnak az »öt hektó«-ból (ennyit kényszerítenek ki a Svábhegybõl). Két ember se unja meg magát, ha mind a kettõ Komáromból való.”
(i.m. Tizedik fejezet: Rózsaszín párák)

Ki gondolná, én legalábbis nem tudtam korábban, hogy a budai hegyekben komoly szőlőművelést űztek a törökök, illetve kicsivel előttük a rómaiak is.

Az író villája fénykorában turisták tömegeit vonzotta fel a hegyre, mindenki látni akarta saját szemével. Ha kortársunk lenne, bizonyára naponta megjelenne kertkapujában valamelyik kiváló kereskedelmi tévénk beszédhibás riportere vagy bulvárújságunk analfabéta firkásza. Az épület ma már nincs meg, a kert megfogyatkozott, de érdemes megnézni mai állapotában is. Láthatjuk a fákat, amelyeket még ő ültetett, oroszlános kőpadját és a Petőfi Irodalmi Múzeum által berendezett emlékszobát. Jelenleg a Magyar Madártani Egyesület fészkel a kertben. És a madarak.

Helyszín: Budapest, XII. kerület, Költő utca 21. A Moszkva térről a 21-es busz megy arra és a Fogaskerekű.


Jókai-bableves

A babot előző nap beáztatom, a füstölt csülköt szintén. Másnap a csülköt és - ahogy Jókai is tanácsolná - „disznókörmit” - 2 babérlevéllel majdnem puhára főzöm. Óvatosan kiemelem a húsokat a vízből. (A köröm előbb meg szokott főni, a csülöknek kicsit több idő kell.) A csülköt kicsontozom, feldarabolom és a csont nélkül visszateszem a vízbe.

A kockára vágott zöldségeket: sárgarépát, petrezselyemgyökeret, zellert a csülök után küldöm, egy fej vöröshagyma és 3-4 gerezd agyoncsapott fokhagyma társaságában. Igazi paradicsom és paprika is mehet bele, nekem a mélyhűtőben több zacskó van belőlük levesízesítőnek. (Októberben kell elcsomagolni őket!) Debreceni kolbászt vagy füstölt kolbászt is lehet belekarikázni, bár az eredeti receptet követők sültkolbászt tesznek bele inkább.

Ha a leves megfőtt, hagyományos habarással sűrítem, de lehet paprikás rántással is, lényeg hogy tejföl és pirospaprika előbb-utóbb kerüljön bele. Tejfölt a tálalásnál is csöpögtetek rá vagy kínálok mellé. Apróra vágott petrezselyemzöldet és csipetkét is ajánlatos beletenni, a tésztáról lehullott liszt is sűríti a levest. A sózással vigyázzunk, mert a csülök és a kolbász könnyen megelőz bennünket!
Igazi honfiak és honleányok csípős paprikát is áztatnak beléje!

(Hogy honnan vegyünk igazi füstölt húst, lásd "A legjobb epizódszereplő díja" bejegyzést.)

A romlás zöldségei, avagy klónok a konyhaablakban

Előző bejegyzésemben utaltam már arra, hogy biológiai kísérleteket folytatok a konyhaablak párkányán, bizonyos - szilveszterre vásárolt, de el nem fogyasztott - koktélparadicsomokkal.

Laboratóriumi körülmények:
közel a radiátorhoz, folyamatosan kb. 21ºC fok, természetes erős fény, esetenként napsütés.

Helyzetjelentés:
Az obszerváció alá vett obejktumok továbbra is eredeti állapotukban leledzenek. Színük élénk piros, bőrük feszes, csillogó, húsuk kemény. Illatuk nincs. Ízük soha nem is volt. A nyolcból kettőnél figyelhető meg kis ráncosodás, amely a vízveszteségnek tudható be, valószínűleg a nem megfelelő héj-szigetelés miatt. Bomlást okozó organizmusoknak nyoma nincs, a rothadás egyébként megható életfolyamata eddig nem indult be.

Idő-meghatározás:
az egyedek minimum két hónaposak lehetnek, tekintettel arra, hogy valószínűleg már december közepén leszedték őket Spanyolországban. Leszedték a Koktélparadicsomelőállító Üzem gyártósorának végtermékfutószalagjáról, miután a Zöldség-Gyümölcs Klónozó Üzemi Laboratórium lombikjaiból egy gombnyomással odateleportálták őket.

Káros sugárzási szintek lehetséges mértéke:
- nem érte káros sugárzás őket, hiszen sosem látták a Napot
- sok káros sugárzás érte őket, és ha megeszem már nem sokáig fogom látni a Napot

Ápolás, gondozás:
nem igényel. A fotózás előtti törölgetés felesleges, mert a belőlük kipárolgó tartósítógázok nem engednek port leülni a felületükre.

Tervezett kísérletek:
- házi pingpongbajnokság koktélparadicsom-labdákkal
- agresszív szövetroncsolás húsklopfolóval, első-csapásmérő mikrohullámú melegítést követően
- gyulladásos megbetegedésekre gyógyszerkísérlet: napi 2x1 paradicsom reggel és este, hiszen ebben már úgyis benne van az antibiotikum

Tudományos konferencia kezdeményezése:
Kérem, győzzön meg valaki arról, hogy létezik olyan fajtájú paradicsom, amelynél ez a jelenség normális. És hogy emberi fogyasztásra alkalmas.

Tökmagolajos multivitamin

Ha egy zöldségnek, gyümölcsnek éppen nincs szezonja, akkor inkább ne kísérletezzünk vele. Bár én most éppen kísérletezem, ugyanis szilveszterre vettem dekorációnak egy fürt koktélparadicsomot, amit aztán nem ettek meg a vendégeink. Azóta is napfényes meleg helyen tartom egy papírtálcában és várom hogy megromoljon. De nem romlik meg. Most már az egyik mintha kezdene ráncosodni, talán ha kenegetném valamilyen ránctalanítóval, vissza is nyerné a szilveszteri ragyogását. A többi viszont továbbra is kemény, bomlásnak semmi jelét nem adja. A dobozra hamarosan ráírom: "örökéletű konyhai dekoráció, természetes anyagot nem tartalmaz, kisgyereknek lenyelés veszélye miatt nem adható."

Ha ezen az éghajlaton születtünk, bírjuk ki nyárig a nagy paradicsomdömpingig és forduljunk inkább a most is illatozó, friss üde, hordóskáposzta, fekete retek, cékla stb. felé.
Naponta halljuk a híradókban hogy vagy influenzajárvány van, vagy még nincs de lesz, akinek eddig nem jutott eszébe hogy elkapja, az a héten még bepótolhatja, így a következő héten még nagyobb lesz majd a szenzáció. És mindenképpen oltassuk be magunkat, együnk sok-sok vitaminkapszulát, hogy legalább a gyógyszergyártók ne szenvedjenek.

A nagyapám téli vitaminbombája a tökmagolajos káposztasaláta volt. Egyszerűen gyorsan elkészíthető, látványos és finom. Ha igazán téli hangulatot akarok varázsolni, "hajában" (= héjában) sült krumplival tálalom vacsorára. Kockázatok és mellékhatások nem ismertek. Kérdezze meg gasztronómusát!

Tökmagolajos káposztasaláta

1 kg savanyú (=hordós) káposztát beleöntök egy mély tálba, előtte nem áztatom ki, hadd maradjon benne mindenféle lé, íz. Belekeverek 2-3 evőkanál tökmagolajat, ha nincs ilyenünk otthon, mehet rá olívaolaj is, de ez már nagyon multikultisan hangzik. 2-3 teáskanálnyi őrölt pirospaprikát is dobok rá és 2-3 közepes fej laskára vágott lilahagymát adok hozzá. Alaposan összeforgatom és hagyom, hogy az ízek összeérjenek. Behűtve is finom.

Smarni kutyánk, hegyezd füled!

Irodalomtörténeti kutatásaim szerint a költő kutyáját eredetileg Császármorzsának hívták. E tény felettébb kínos volt P. számára, főleg a forradalmi napokban. Hiába könyörgött anyjának, hogy keresztelje át royalista jószágát, id. P.né kötötte ez ebet a karóhoz. A költő végső elkeseredésében rábeszélte a felelős magyar kormányt, hogy intézkedjen e kérdésben. 1849-ben így került sor a trónfosztásra, amelynek egy fenn nem maradt végrehajtási rendelete szerint minden kutya köteles volt elhagyni nevéből az arisztokráciára való utalásokat. Így történt hogy a kutyusból Morzsa, K.L-ból pedig kormányzó lett.

A császárt (néhai királyt) nagyon mélyen érintette a hír. Bánatában napokig édességet kívánt, de az udvari dietetikusok visszafogták a fogyasztását, akarom mondani a hízását. A fenséges úr kénytelen volt hajnalban kiosonni a Burg konyhájába, és valamit összeütni magának. Másnap a szakácsok gyanús állagú, elrontott palacsintára emlékeztető ételmaradványt találtak a mosogatóban. Fültanúk szerint, a kukta, aki órákon át vakarta ki a morzsákat a lefolyóból így morgott: „…a Franzba…Joseph…kaiser…a schmarnid…”

A kancellária, hogy elkerülje az udvari pletykák terjedését, az esetet ügyes "pr" akcióként tálalta, az ételnek pedig a Kaiserschmarren nevet adta.

Ezalatt id. P.né a pusztában télen nem tudott megbarátkozni az új helyzettel, egyre távolságtartóbb lett Morzsival szemben és inkább a Tyúk felé fordult. Utóbbi totálisan elpimaszodott, még a ládára is felszállt! A gazdasszony egy saját maga által kikísérletezett édességgel vigasztalódott, amelyet - kihasználva a jogszabályi kiskaput - császármorzsának nevezett el. Az étel búzadarából készült, mivel kendermagnak a Tyúk hibájából szűkében voltak.

Hiteles feljegyzések híján gasztrotörténész legyen a talpán, aki ki tudja deríteni, hogy valójában melyik recept mit tartalmazott! A Monarchia lakosai annyira meg voltak zavarodva e kérdésben, hogy néhány évtizeddel később fel is bomlottak. Ők is és az államalakulat is.

A rejtélyre azóta sincs egyértelmű válasz, nem is lehet, hiszen van háromféle ételünk és négyféle elnevezésünk.

étel/1: palacsintaszerű-tészta forró zsiradékba öntve, mindkét oldalán megsütve, majd durva cafatokra szaggatva. (Én ezt úgy hívom: a lusták palacsintája. A minap a boltban csodálkozva emeltem ki egy zacskós félkész smarnit/császármorzsát a hűtőpultból, olyan volt, mintha mellimplantátumot tartottam volna a kezemben.)
étel/2: búzadara tejben áztatva, tojással, vajjal, mazsolával keverve, zsiradékban megpirítva, durva darabokra, azaz morzsáira szétgörgetve.
étel/3: búzadara és liszt keverékéből vagy kukoricadarából készül, a fent leírt módon.

név/1: smarni
név/2: kaiserschmarren
név/3: császármorzsa
név/4.: daramorzsa

Na, most tessék kinyomtatni és összekötni a megfelelőket. Helyes megfejtés nincs, mert ahány család és ahány szakácskönyv, annyi válasz. A dogmatikus szakácskönyvek ma már igyekeznek úgy állást foglalni, hogy a palacsintás a császármorzsa, a darás a daramorzsa, de sok családban még ma is a vezető válóokok között szerepel eme kérdés megvitatása.

Császármorzsa – nálunk

50 dkg búzadarát összekeverek kb. 1 liter tejjel, 15 dkg cukorral, egy citrom reszelt héjával, 10 dkg vajjal, kevés sóval. Aki szereti, tehet bele 1-2 marék előre beáztatott mazsolát is. Ez a keverék állhat akár fél napot is, hogy a dara megszívja magát. Később 6 tojás sárgáját is beleteszem, a fehérjét kemény habbá verve adom hozzá. Egy nagyobb lábost, vagy inkább mély serpenyőt kizsírozok, és beleteszek 3-4 dkg zsírt/vajat. Ezt felforrósítom és zutty, az egész keveréket beleöntöm. Pár percig a tűzön tartom, majd így ahogy van, betolom a forró sütőbe. (Persze az edénynek nincs olvadó füle!)

Itt süldögélne magában, de nem hagyom békén, hanem gyakran kiveszem és átforgatom, hogy mindenhol piruljon és szétessen morzsáira (!). Nem árt kicsit odakapatni, úgy finomabb. Ha elkészült, baracklekvárral pöttyözve tálalom, akinek nem elég édes, porcukrot is szórhat rá. Ha valamelyik családtagunk pont most ajánlja fel, hogy elmosogat, semmiképpen ne utasítsuk vissza! A fenti mennyiség 6 embernek elegendő, ha előtte aratni voltak, akkor csak négynek.

Miért nem vettem kenyérsütőgépet?

Nem, nem azért mert arra számítok, hogy valamelyik idősebb nőrokonom előbb-utóbb úgyis nekem adja a sajátját! Ne adj' Isten arra, hogy örökölni fogok egyet!

Nem, nem azért mert a nyugati határszélen lakó barátnőm mesélte, hogy 10 éve még mindenkinek volt ilyen ketyeréje odaát, 5 évvel ezelőtt már csipketerítővel takarták le a sógorok, most meg már valamennyien levitték a pincébe, hogy ne foglalja a helyet a konyhában!

Nem, nem azért mert nem futja rá, hiszen a sok haszontalan konyhai eszköz mellett igazán elférne még egy gépezet.

Na de akkor miért is nem? Mert nehezen mondok le arról az érzésről, amikor az első kelesztés után a deszkán átgyúrom az anyagot. Addigra a tészta selymes tapintású és langyos lesz, a hólyagocskák finoman pukkannak a tenyerem alatt, időnként sípolnak is. Majd beleteszem a kenyeret valamilyen formába (= szakajtó!), vagy csak formázva ráfektetem egy sütőlapra - egyiknek sincs rácsukható teteje(!) - vágást ejtek a tésztán, mint Zorro, aztán szabadon kelhet, sülhet, terjedhet. Nincs elektromos dobozba zárva, amelynek ablakából kétségbeesetten kandikál kifelé, és azt sziszegi hogy „engedjenek ki! megfulladok!” Az enyémnek, ha jó napja van, magas, ha rossz napja van, lapos, néha meg egyenetlen. A "megsült!" ítéletet pedig én mondom ki rá, szemrevételezés, szimatolás és némi kopogtatás után. Digitális rásegítés nélkül.

Nagyot néztem, amikor 20 évvel ezelőtt, barátnőm édesapja mesélte, hogy Svájcban un. "boldog tyúkok" tojásait vásárolta. A boldog szárnyasok természetes körülmények között, nagy kapirgálóterületen éltek: jöttek, mentek, tojtak. Na ilyen az én kenyerem is: boldog kenyér!

Szabad kenyér, nyitott kosárban:

Kenyér

Ez a sima kenyérreceptem, Ínyesmeter édesanyja is hasonlóan sütötte!

80 dkg liszt, melynek fele rozsliszt, fele finom liszt + egy főtt és áttört burgonya + 2-3 dkg élesztő icipici cukorral felébresztve, ha van kovász a házban, akkor abból is egy kicsi + só + langyos víz.
Ezt összedolgozom, és hagyom kelni egy nagy tálban amelynek tetejére csupán csak egy konyharuhát terítek. Kb. 40 perc múlva deszkán finoman átgyúrom, meghallgatom hogy mit fütyül és formázom. Ha vágást ejtek rajta, attól szebb lesz és a további kelést is segíti. Kb. 20 perc után mehet a sütőbe.
Lehet egy kis láboskában vizet is tenni a sütőbe (az érintésvédelmi előírások betartásával), ettől még finomabb lesz.