Cukros anyanyelvünk

Ezt a cukortartót végkiárusításon vettem egy barkácsáruházban, pedig egyáltalán nem volt rá szükségem. Ráadásul nehéz megtölteni, a cukor a lakás nedvességtartalmát követve időnként belekövesedik és különben is ne egy tárgy mondja meg nekem hogy mennyi cukrot akarjak a kávémba adagolni! Mégis a konyhám legelőkelőbb helyén tartom, mert ahányszor csak ránézek felvidulok, hiszen azt tükrözi számomra, hogy tényleg nyelvében él a nemzet!

Tavaly nyáron egy dalmáciai étteremben ültünk, közelünkben egy felvidéki család ebédelt. Érdeklődve füleltem át asztalukhoz hogy magamba szívjam csodás kiejtésüket, mivel nagy rajongója vagyok a nyelvjárásoknak. Kávét kértek, meg is kapták elegáns tálcán finom csészékkel, adagolós cukortartóval. A férfi elkezdte borogatni a cukortartót, majd tompa csörömpölés hallatszott. Hirtelen felszökkent, nadrágján vastag kávécsík húzódott, kezében a szétesett cukortartó alkatrészei.

– Minő csővet tártol a kezedben, Ferikém? – érdeklődött az asszony.
– Ááá, haggyá má! Csák á cukor belébászódott á kávémbá!

Bonbonok ízlés szerint

Bonbonokat készítettem. A többieknek csokoládéból karamelles (dulce de leche) töltelékkel, magamnak erős paprikából feta sajttal. Nem hiába mondja a közhelyes magyar, hogy ízlések és bonbonok különbözőek! Ebben a kategóriában kedvencem még a ringli, a sima ajóka és a fűszeres olajban úszkáló fetakockák.

A paprikabonbon-fogyasztás speciális szertartást igényel a függőségbe került fogyasztóktól: üvegcse tetejét óvatosan leemel, hüvelyk- és mutatóujjal esetleg olajbogyós villácskával megragad, kiemel, levet leráz, fejet hátracsap, szájat kitát, hamm bekap. Eszközt lenyal, tetőt becsuk. Az édességimádó nézőközönséget általában a lerázás fázisában rázza ki a hideg. De mi gondom velük? Inkább szemmel átfutom, hogy mennyi bonbonom maradt és elosztom a következő napok számával. És már kedden örvendezek, hogy jaj de jó lesz nekem szerdán! Sokkal biztonságosabb effajta desszerteket kedvelni, mert nem kell attól tartani, hogy mire hazaérek valaki felfalja az egészet. Vagy hogy váratlan vendégek elé kell odatolni azzal, hogy most kaptuk Brüsszelből, nagyon drága és egyedi finomság, kóstoljátok csak meg - s közben a szívünk szakad meg, örülhetünk ha legalább a dobozt meghagyják.

Töltésre alkalmas a paraszti szleng által macskapöcsének nevezett savanyított paprika, de megteszi bármilyen más fajta is, csak lényeg hogy a tölteléket be tudjuk tuszkolni a tölcsérbe, tehát hogy nagy legyen a szája és nem túl hosszú a farka. Haladók cseresznyepaprikával is próbálkozhatnak.
A paprikákat kicsumázom, beletöltöm a fetát, majd leöntöm olajjal, és egy kevés paprikalével. Teszek bele borsot, néha rózsaborsot vagy szegfűborsot. Erősebb ízű krémes állagú kecskesajt vagy juhsajt is megteszi, lehet beletömni 1-2 kapribogyót még ízfokozónak. Amikor elfogynak a paprikák, a fennmaradó levet saláta készítéshez használom fel. Hűvös helyen, de nem hűtőszekrényben tárolandó!

(Ja és olvasztott csokoládét csorgatok a formákba, megtöltöm valamivel és szintén olvasztott csokival lezárom. De ez kit érdekel!)

Függőkerti terméseredmények

Idén nyáron zöldmezős beruházásban konyhakertet telepítettem a garázs tetejére. Gondoltam, ha a gaz jól érzi magát, akkor a kultúrnövények is vígan hancúroznak majd odafenn és Semiramis is elképed ha lepillant. Lehet, hogy nem nyáron kellett volna az ilyesminek nekifogni, de úgy gondoltam ráérek, a magról nevelt paradicsomok amúgy is prímán növekedtek a garázsban, ahol vágyakozva gondoltak a napra, amikor végre feljöhetnek a Napra. Vadonatúj ásómmal azt a mondatot próbáltam magamban mélyen elhantolni, amit a Bakonyban élő barátom elnéző mosollyal jegyzett meg: „Aha, szép. De semmi sem fog megteremni. Olyan az éghajlat, mint nálunk.”

Hát akkor nézzük a betakarítás utáni eredményeket:

• a paradicsomok szeptember végén kezdtek el pirosodni, mintha csak megneszelték volna, hogy kedvencem a savanyú íz. Tegnap leszedtem az utolsó két kilót is, zöldbe öltözve várják a karácsonyt.
• a petrezselyem nem kelt ki, de nem baj, úgyis azt olvastam valahol, hogy ott növekszik jól a petrezselyem, ahol a nő viseli a nadrágot.
• a futóbabokat a kerítés mellé ültettem, ők eredetileg ki akartak kelni, de aztán váratlanul meggondolták magukat és szolidaritani kezdtek a petrezselyem-magokkal. Lassan átlényegülnek ott a földben fagyasztott babbá.
• a zöldbab látványos virágzás után elszáradt. Röviden de viharosan élni – hát ez is egy életstílus!
• a cukkíni lisztharmatos és tetves lett. 3 db egészséges példányt tudtam csak meggrillezni, az viszont utánozhatatlan volt! És az is maradt.
• a Vas megyéből érkezett virágzó padlizsán-palántám teátrálisan meghalt: eldobta helyes kis virágját és lefeküdt önmaga mellé.
• a mángoldmagok magukból nem kikelve szolid aláírásgyűjtésbe kezdtek annak érdekében, hogy mihamarabb visszakerülhessenek Dalmáciába.
• de a vadgesztenye, az gyönyörű lett! Igaz nem én ültettem és nem a tetőre. Hihetetlen hogy ilyen szép teremtményeket nem lehet megenni! Most ezekkel vigasztalódom, fotózgatom őket különböző fényekben, napszakokban. A zöld paradicsomok meg csak pukkadjanak meg, mert róluk még egy nyavalyás fekete-fehér csoportkép sem készült!

Ezek után nem csak a konyhakert, hanem már a jövője is függőben van. Pedig kitettem a lelkemet az egész ültetvénynek. Rendületlenül hordtam a vizet, simogattam őket, turbékoltam a fülükbe, ígértem nekik fűt-fát. Lehet, hogy az utóbbit nem kellett volna?..
Most pihentetem a földet fél éven keresztül, hátha kiveszik belőle ez a fene nagy ellenállás. Hideg téli estéken belevetem majd magam a konyhakerti szakirodalomba, tavasszal pedig veszek egy permetezőgépet. De természetesen azt fogom állítani, hogy „éééén, semmit nem permetezek! Ááááá! Hoooogy? Permeeeeet?!”
Egyszóval valóságos és sikeres biogazda leszek.

Vásárolnom kellene egy macskaszűrővel felszerelt képszerkesztő programot...

Egy varázslatos nap

Már a reggel is olyan hihetetlenül szürreális volt! A mozgólépcsőn felfelé menet szappanbuborékok röpködtek szembe. Egyesek jobbra-balra billentették fejüket, hogy kikerüljék őket, de én hagytam hogy néhány a homlokomon pukkanjon szét. Az utazóközönség természetesnek vette, hogy ilyesmi megtörténhet a metróban, így én sem mutattam ki, hogy – mint afféle vidéki – most látok ilyesmit először. Az utcára kilépve folytatódott a buborékinvázió, de csak felfelé néztem nem akartam megtudni, ki varázsolja ide őket.

Délután a buszmegállóban egy bohóc álldogált. Teljes bohóc-munkaruhában, sminkben, kalapban, kezében aprócska bőrönddel. Fáradtan várta a buszt. Hja kérem, manapság már a bohócok is estig melóznak!
Estefelé ritkán látott ismerős jött hozzánk. Megkínáltam egy szelet süteménnyel. Beleharapott és ezt mondta:
– Finom, finom, de nyomába sem ér annak a tökös-mákos rétesnek, amivel hét évvel ezelőtt kínált meg a visontai erőmű parkolójában!

Ez a mondat is erősen feszegette a realizmus határait, de ahelyett hogy tiltakozni kezdtem volna, inkább fejben cselekedni kezdtem. Visszapörgettem életem filmjét és vadul kerestem azt a részt, amikor akár egy percet is eltölthettem abban a parkolóban, de nem leltem a megfelelő jelenetet. Aztán ön-szuggesztióval magam elé vetítettem a tájat, a Mátrát, elképzeltem egy ipari parkolót, megfáradt, buszra váró munkásokkal. Majd lassan becsúszott az autó csomagtartójának látványa és valóban láttam, ahogy éppen próbálok betuszkolni egy hatalmas hevesi dinnyét, a tökös-mákosok doboza mellé. Mert ha Heves megye, akkor dinnyeföld! És ha tökös-mákos rétes, akkor Őrség! Így fér el fél Magyarország egy autó csomagtartójában és két ember emlékezetében. Persze egy kis varázslattal.

Tökös-mákos rétes

2 kg tököt legyalulok, természetesen robotgéppel. A 2 kg már héj és magok nélkül értendő, de nem kell megijedni a mennyiségtől, mert majd a vizet kiűzzük belőle. Pici sót szórok rá, annyit hogy ne legyen sós, csak vízhajtó hatású. Állni hagyom 2-3 órán keresztül.

Töltelék: a tököt kinyomkodom, hogy ne legyen vizes, összekeverem kb. 25 dkg darált mákkal és 15 dkg porcukorral, de ez egyéni ízlés szerint történjen. Teszek még bele egy ½ citrom reszelt héját, kevés fahéjat és két marék beáztatott mazsolát is. Az eredeti népi receptben természetesen nincs semmi más a mákon és s cukron kívül.

A réteslapot kiterítem és megkenem olvasztott vajjal. Három lapot használok egy-egy tekercshez, mindegyiket megvajazom. A harmadikra szórok egy kevés zsemlemorzsát, majd szétterítem a tölteléket. A lap két oldalsó felét behajtom és alulról felfelé feltekerem. Sütőpapíros tepsibe fektetem és tojássárgájával elkevert tejföllel megkenem. 180°-os sütőben sütöm, amíg szép színe nem lesz. (A mennyiségek négy tekercsre értendők, azaz 4x3 db. réteslapra!)

További őrségi csodák: itt!

Letűnt idők kompótja

Körtét készítettem Szép Heléna módra, bár ezt nem tudom bizonyítani, se kép se szöveg nincs róla. De nem is ez a fontos, hanem az a pillanat, amikor már-már öntöttem le a körte párolólevét a lefolyóba és hirtelen ripsz-ropsz átmentem tudatos környezetvédőbe: újrafelhasználtam a levet! Lé reload! A körtéket korábban párolókosárba fektettem, ami alatt kevés víz volt, benne fahéjjal és szegfűszeggel. Nyolc körtét szaunáztattam meg, így idővel a folyadék mennyisége megnövekedett, kiegészült a zamatos körte izzadságával, na ez került volna a lefolyóba, ha nem szólok időben magamra. A lé megmenekült és hozzáadott vízben almából, körtéből kompótot főztem. Még egy kicsi fahéjjal, szegfűszeggel, citrommal.

Eldobható világunkban mint annyi más, a kompót is kiment a divatból, pedig jómagam ezzel kezdtem hobbiszakács-pályafutásomat, gyerekkoromban kezdtem kompótot gyártani a lehullott gyümölcsökből. A butuska felnőttek megmosolyogtak, azt hitték ez könnyű étel, a gyerek csak összevagdos ezt azt, majd megfőzi és lehűti. Kárt nem tesz magában, és addig is csöndben van. Ha lett volna egy érzékeny ínyenc közöttük - de nem volt - azt tudta volna, hogy komoly balanszírozást igényel ez a műfaj: tudni kell a megfelelő időben kikapni a fahéjat és a citromot, ki kell dolgozni a szegfűszeg-belehelyzés technikáját, ismerni kell az egyes gyümölcsök savassági fokát, el kell találni a cukrozást és felismerni hogy melyik gyümölcs mikor "még ropogós" és mikor "vajpuha". Mindezt a tudást csak tapasztalati úton lehet megszerezni, ezért kell már zsenge gyermekkorban elkezdeni a tanulást.

Száz évvel ezelőtti polgárasszonyok még nem átallották kompóttal kínálni vendégeiket, a gyógyítóemberek pedig tudták, levénél jobb lázcsillapító már csak a befőttek leve lehet. Van ennek valami biokémiai magyarázata, amit most nem tudok előhúzni a fejemből, de azt tudomány nélkül is tudom, hogy a kompót az üdítők között is a legjobb és benne van már az eljövendő téli forralt borok üzenete. Persze ezt réges-régen, ártatlan gyermekként még nem sejthettem.


Magyar Elek (Ínyesmester) a kompótról:

„Mily szép a vésett üvegtál, midőn vegyes kompótfélék sorakoznak benne (…) Mily szép, színdús ez a tál, s milyen jó, ínycsiklandó, ami benne van, illatok és ízek nagyszerű egyvelege.”

Ananász-fagylalt paprikával

Kossuth Lajos ezt üzente:

Öreg Szekeres Istvánnak (hódmezővásárhelyi lakosnak)
Baraccone, 1878. május 14.

Barátom Uram!
Paprikát itt is termesztenek, ököl nagyra nő, de salátaképen eszik az olaszok bevezetésül ebédjökhöz, melyet ők sós hussal, olajgyümölcscsel, sárga paprikával, nyers paradicsomalmával, zellerszárral, retekkel, mogyoró-hagymával, meg isten a megmondhatója, mi minden ilyesfélével szoktak megkezdeni, s levessel végezik; a magyar paprikával ellenben úgy vagyok mint fiaim, kik bár gyermekek voltak, mikor szülőföldjükről kiüzettek s idegen levegőn, idegen són, kenyéren táplálkozva lettek férfiakká, mégis annyira megtartották a magyar izlést, hogy azt szokták mondani: nincs étel, melyen a paprika nem javítana, tán még az ananász-fagylalt is jobb paprikával. No ezt nem próbáltam, hanem az szent igaz, hogy nagyon jó dolog a magyar paprika a maga helyén. Fogyasztjuk is szorgalmatosan, s mert a szegedi gyár is küldött egy jókora porcziót, azt hiszem, el vagyok vele látva halálomig, a mi már remélem – nem fog magára soká váratni, nem is várathat: 76 év súlya nyomja vállamat és mennyi bú! Fogadja Ön szives köszönetemet megemlékezéseért, küldeményeért s tősgyökeres magyar zamatu jó kivánataiért, melyeket barátságos őszinteséggel viszonzok. Adja isten, hogy a magyar paprika hazája egészen szabaddá legyen s magyar maradjon az idők végeiglen. Az ég áldása legyen a magyar népen! Szives, jó hive
Kossuth Lajos.

forrás: Kossuth Lajos összes művei CD-ROM, Arcanum

Magyar macskának magyar paprikát!

Badacsonyi csirke – régi szüretek emlékére

Trinity mint a 28. VKF! házigazdája kérdezte, hogy mi jut eszünkbe a szüretről?
Nekem az, amikor összejött a tágabb család és az ismerősök, de a legnagyobb szőlőnk fénykorában gyakran napszámosokat is kellett hívni. Igen, a szocializmus alatt is léteztek napszámosok! Gazdag reggelivel indult a nap, a felnőttek pálinkával is alapoztak, aztán uzsgyi a sorok közé! Délelőtt a szakács-vénájúaknak köszönhetően már rotyogott az üstben a „szüretes pörkölt”. Ez ugyanaz volt, mint a pincepörkölt, vagyis a krumplit is belefőztük a végén a marhapörköltbe. Valamelyik évben szinte ehetetlenre sikeredett, mert mint a nyomozás később kiderítette, mindenki aki arra járt, öntött bele egy kis vörösbort. Csak az íze miatt. Ebéd és heverészés a nagy diófa alatt zajlott, kisgyermekek számára külön program volt a hason csúszás az embermagasságú hordók tetején.

Az is szüreti emlék, amikor mint környékbeli gimnazisták, minden ősszel ki voltunk rendelve szőlőt szedni egy hétre a Balaton-felvidékre. Itt láttam először hidraulikus prést és nagyüzemi darálót, acél bortároló tankokat. Hihetetlenül kiábrándító volt a családi pincék romantikus kézi ketyeréihez képest. Diáktársaimmal otthoni szendvicseket ettünk, lajtos kocsiból ittunk és bámultuk a Balatont, amit már az érettségi szünetben birtokba szoktunk venni. Hideg idő soha nem jelentett akadályt.
A tervgazdaságnak meg kellett felelni, szigorúan számolták, hogy ki mennyi ládát termel a konténerbe. Egy, egy legény volt csak a brigádomban, aki végig szabotálta a munkát, leginkább metszóollójával vagdosta a leveleket, szőlőfürtökkel dobálta a szomszédos brigádot, amelynek tagjai erre heves ellentámadásba lendültek. Ő ma a legsikeresebb borkereskedő cég második embere és tulajdonosa. Nincs olyan érettségi találkozó, hogy ezt ne dörgöljem az orra alá, de azonnal leszállok róla, mikor behozza a buli helyszínére azt a néhány karton bort. Nem is akármilyent!

A VKF!-en legszívesebben az általam sokszor készített „Sertésborda vincellér módra” című opus-szal indulnék, de ezt már tavaly a blogon megénekeltem. Akinek nem volt ma semmi öröm az életében, javaslom hogy kattintson ide, holnap pedig főzze meg ezt a fantasztikus ételt!

A „Badacsonyi borban sült csirke” receptjét egy régi szakácskönyvben találtam és kicsit átalakítottam. Főleg azért, mert gombával kellene sütni a pálinkás – boros csirkét és ez nekem valahogy nem áll össze az ízlelőbimbóimon. Múlt héten kőszegi barátaink voltak nálunk, akik badacsonyi bort hoztak ajándékba – nem lepne meg, ha ezek után a híradások a helyi poncichterek tömeges öngyilkosságáról számolnának be! De legalább nem kellett badacsonyi bort hajtanom, hanem csak egy csirkét vettem a piacon. A bor ottonel volt, ettől idegenkedtem kicsit, mert nekem az ilyesmi túl édes, de végül nagyon jól ment a lágy csirkehúshoz.

(Azon sors verte olvasóim számára, akiknek eddig még nem adatott meg, hogy kőszegi kocsmákban vörösborozzanak és hozzá zsíros kenyeret egyenek erős paprikával, elmondom, hogy a poncichter szó jelentése ez: Sopron- és Kőszeg-környéki német szőlősgazda, aki a szőlősorok között babot is termesztett. A Bohnenzüchter (babtermesztő) szóból előbb-utóbb poncichter lett.)

Badacsonyi borban sült csirke

A csirkét nagyon gyengén besóztam, törkölypálinkával megmasszíroztam, végül a belsejébe is öntöttem vagy fél decit. Így álldogált kb. egy órán keresztül. Három fej közepes nagyságú vöröshagymát apróra vágva vajban megpároltam. Kb. 10 dkg szalonnát kockára vágva megpirítottam és amikor kisült a zsírja, összeöntöttem a hagymával. Két teáskanál szárított tárkonyt kevertem vele.

A hagymás keveréket belekanalaztam a csirke hasüregébe, mély tepsibe fektettem, a zsiradékot pedig kívülről rácsorgattam. Kevés bort öntöttem alá, beledobtam két babérlevelet és lefedve a sütőbe toltam. Gyakori locsolgatással sütöttem, az utolsó negyedben levettem a fedőt róla, hadd piruljon. Amikor szükséges volt, pótoltam a bort alatta. Miután kivettem a sütőből, 30 percig hagytam pihenni, de közben még meglocsolgattam a pecsenyelével. Párolt rizzsel tálaltam, a borválasztás nem volt kérdéses.

Egy varázslatos mondat

És mihez lesz? - kérdezte a hentes miután bejelentettem igényemet egy kg sertéscombra, egy dagadóra és egy hosszú rövidkarajra.
"Mihez leeeesz????" Évek óta nem hallottam ezt a varázslatos mondatot! Megfordult velem a húsbolt, valósággal beleszédültem a füllel fogható szakértelembe. Dobhártyámon csilingelni kezdtek az üres húskampók. Fél kézzel meg kellett kapaszkodnom a pultban, úgy hebegtem vissza:
- Öööö....a combot csíkokra vágom és tejszínes-borsos mártásban párolom, a karajt szeletelem és tejfölös tojást sütök a tetejére, a dagadó meg csak szép, elviszem és majd kitalálok valamit...

Egy szakmáját értő és szerető hentes tudja, nem mindegy hogy a húsból mi lesz. Mert minden húsnak van állapota, szaga vagy illata. Van tapintása és fénye. Van múltja, jelene és jövője. Ha a dagadót töltöm, ép legyen a teste, de ha káposztába hajigálom, a cafatos is megteszi. Ha a combot darálom, mehet bele a zsírosa is, de akkor már inkább legyen lapocka. Ellenben ha csíkokra vágom és mártással lesz, inkább legyen száraz. A tojás alá készülő karaj szabályos és szeletelhető legyen, a csontozás ne tegyen benne kárt, a zsíros szél felejtendő. Egyszóval tudni kell, hogy mit miért vesz a vevő. Az ilyenkor véletlenül bekövetkező recept- és tapasztalatcsere közte és az eladó között pedig már csak hab a tortán. Ahogy az ilyen jellegű párbeszédek is (idézet múlt szombatról):
- Beleszeretett ebbe a lábszárba, mi?
- Bele. Első látásra.
- Vigyázzon! Mindig abból van a baj!

Miközben a pénztárnál ácsorogtam, megfogalmaztam magamban a hentestanulók hippokratészi esküjét, melynek ez lenne a két utolsó mondata:
"Esküszöm, hogy minden alkalommal megkérdezem a vevőt, hogy mihez lesz.
Isten engem úgy segéljen!"

Henteskalandjaim itt és itt olvashatók.

Tojásos sertéskaraj

10 szelet karajt enyhén kiklopfolok és besózom, kicsit állni hagyom. Lisztbe paskolom, majd olajban hirtelen megkapatom a szeleteket, csak 2-3 percig mindkét oldalukat. Tepsibe fektetem őket, egymás mellé. Mindegyikre tekerek egy kis borsot és fektetek egy gerezd felszeletelt fokhagymát. Kevés vizet teszek a hús alá, lefedem és sütőben addig sütöm (vagyis párolom), míg puha nem lesz.

8 tojást felverek habverővel és hozzákeverek egy doboz tejfölt. A tojásos masszát ráöntöm a húsra és lefedés nélkül addig sütöm, míg a tojás meg nem szilárdul. A sütés vége felé gyönyörűen megemelkedik a tojás, mint egy felfújt, de ez a tünékeny látvány csak a szakács öröme. Az viszont, hogy a pecsenye leve összekeveredik a tojással, ezáltal annak is húsos íze lesz, az már mindenkié, aki megkóstolja.
Köret: rizibizi vagy petrezselymes rizs, savanyúság.

A meggyőzött csirkemell

A hústekercsek végeláthatatlan verziókban görögnek a szakácskönyvek lapjain és az Interneten. Phzs-nál ("Ecet és olaj") is láttam egyet, a „Baconos csirkemelltekercset”, megtetszett és el is készítettem – szokás szerint majdnem az eredeti verziót. Történelmileg úgy alakult, hogy a netes forrásokból inkább csak ihletet merítek, míg a szakácskönyvek receptjeit szigorúan betartom, hogy minden olyan legyen, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Míg én élek, nem fellegzik be a Gutenberg-galaxisnak!

Tekercselés előtt ráakadtam egy darabka rokfortra a hűtőben és kockára vágva a húsra helyeztem. Megbeszéltem a sajttal, hogy mindenképpen maradjon ott bent a csirketekercsben, semmiképpen sem hagyhatja el a helyét! Mert ha megteszi, kénytelen leszek a rokforttal szennyezett pecsenyeléből mártást készíteni. Akkor meg már át kell nevezni az ételt, elővenni a kis habverőt, a szűrőt meg a szószos csészét. Na, azt már nem! Akkor inkább rádumálom a húst, hogy zárja magába a sajtot!
Sikerült is, feltekerés után megtűztem a menekülőnyílását egy hústűvel és onnan már ment minden úgy, ahogy phzs eleve elrendelte.


Ha nem akarjuk, hogy a fiókban szétszóródott hústűk Rubik Ernő-tervezte ördöglakatként működjenek, érdemes beleszúrni őket egy parafa dugóba. Az így keletkezett sünit könnyebb előcsalogatni bárhonnan. Főzés közben az alábbi nyelvtörőt alkottam nyelvművelők és színinövendékek számára:

Mit szúrsz s sütsz kis hústűsün? Hűs tűrt húst szúrsz s sütsz kis hústűsün?

(Aki tud jobbat, kérem írja le kommentben! A legszellemesebb beküldő 5 magánhangzót és egy bonusz csücsörítést nyer!)

Na de mit esznek a gyermekvasutasok?

Hála a döntéshozóknak, az egykori Úttörővasút továbbra is rendületlenül zakatol a budai hegyek-völgyek között, "Széchenyi-hegyi Gyermekvasút" néven. A gyerekek 10-14 éves korukban teljesíthetnek itt szolgálatot, amennyiben eredményesen elvégeznek egy féléves tanfolyamot és minden évben megfelelnek a szakmai vizsgán. Komoly turisztikai látványosságnak számít a Gyermekvasút, rengeteg külföldi turista jön megnézni ezt a különleges intézményt. Nincs olyan kis vasutas, aki ne szerepelne legalább tíz japán család fotóalbumában! Jó időben sokan felmennek a hegyre egy kis vonatozással vagy gyalogtúrával színesítve a napot és az osztálykirándulók is gyakran ezt választják célpontnak. Ma már több gőzmozdonya is van a gyerekeknek, így a közlekedési ínyencségekre vágyóknak is van mibe beleszagolniuk. Azaz van minek megcsapnia őket.
Na de mit esznek a gyermekvasutasok? - merül fel a gasztrokrónikásban, miután mindenkit letaposva végre helyet szerez magának az ablak mellett.

Az ifivezetők felteszik...

A szolgálatban levők leveszik

Szervezett étkeztetésre nem csak azért van szükség, mert fejlődésben levő fiúkról és lányokról van szó, hanem azért is, mert valamennyien reggel hétkor jelentkeznek a Gyermekvasutasok központi bázisán az "Otthonban" és innen este hétkor mehetnek csak haza. Közben pedig télen, nyáron, fagyban, kánikulában jegyet árusítanak és kezelnek, rendelkeznek, naplóznak, menesztenek, váltót kezelnek és tisztítanak, utast tájékoztatnak, havat lapátolnak, pénzt számolnak stb. stb.

A kis vasutasok megérkezésük után reggelit kapnak az Otthonépületben, beöltöznek egyenruhájukba, megkapják az aznapi szolgálati beosztásukat, felvonják a zászlót és irány a munka! Mindenki ott ebédel, ahol szolgálatot teljesít. Az Otthon konyhájában porciózzák ki az ételeket és fém ételszállító edényekben vonaton küldik fel az egyes állomásokra. A gyerekek megterítenek a forgalmi irodában, ebéd után elmosogatnak és az üres edényeket visszaküldik. Vacsora szintén az Otthonban van, előtte szigorúan értékelik a dolgozókat, így csak a kiválóak tudnak a jól végzett munka tudatával a virslibe harapni. A konyhai személyzet nem feledkezik meg a tízórairól, az uzsonnáról valamint a szolgálatban levők folyadékkal való ellátásáról sem.

Ahol nincs ivóvíz, oda azt is küldenek - vonaton

Riportalanyaim elmondása szerint "a kaja jó". Gyakran van valamilyen tartalmas leves, gulyás, babgulyás, tésztával, palacsintával, illetve laktató húsétel, hagyományos köretekkel, ez egyik elégedetlenkedő szerint túl gyakran tarhonyával. Abban egyetértenek, hogy ott a hegyen minden sokkal jobban esik a gyomorba, mint otthon. (Rosszul evő gyerkőcöknek kifejezetten ajánlott munkahely! És kéthetente egy napot lehet lógni az iskolából az aktuális szolgálatok miatt!)

A vasút mentén néhány helyen mi is ehetünk:

• Hűvösvölgy állomás: Kisvasút Söröző és Pizzéria
• Szépjuhászné állomás: Szépjuhászné Étterem és büfé– télen lángossal és forralt borral tartják a lelket az emberben
• János-hegy állomás: itt kis sétával juthatunk el az Erzsébet-kilátóhoz és a Libegőhöz, büfé itt is van
• Virágvölgy, Normafa és Csillebérc állomások környéke: több étterem, szálloda is van arra, rétes is kapható, de én inkább a síház egytálételeire szavazok
• Széchenyi-hegy állomás: sósperec és motoros üdítő

Rendezvények alatt a felnőtt éhes szájakra is ügyelnek: az évente kétszer megrendezett teljesítménytúra résztvevői ebédet kapnak a vasutas Otthonban. De csak azok, akik felmutatják menetlevelüket, amely igazolja, hogy hajnal óta talpon (bakancsban) vannak és már bejártak ungot-berket.

Magyar lányok és német fiúk szolgálatban

A hitelesség kedvért álljon itt egy egykori úttörővasutas pajtás visszaemlékezése:

Az ebédekről nincs sok emlékem, csak annyi, hogy a vonat hozta és mindenki az állomáson ette meg, ahol szolgálatot teljesített. De a reggeli Hűvösvölgyben volt. Együtt ült az egész raj a hosszú asztaloknál, teát kaptunk, és olyan finom, friss, ropogós zsemlét, amilyet azt hiszem azóta se ettem sehol. Az öklünkkel ütögettük, hogy belapuljon akkorára, hogy bele tudjunk harapni. Aztán a rajvezető elüvöltötte magát, hogy "Jó étvágyat", és mi visszaordítottuk, hogy "kívánunk". A végén pedig azt ordította, hogy "egészségetekre", mi meg azt, hogy "váljék" Hát így...

Paprika és paradicsom, de nem lecsó. Mi az?

Csak nem akarsz egy ilyen hétköznapi ételt felrakni a blogra? – kérdezte családtagom hitetlenkedve, amikor látta, hogy szokás szerint egyik kezemmel az érdeklődő macskákat hessegetem, miközben exponálok. Miért ne? Talán sokaknak eszébe sem jut, hogy a lecsószezon egyben a töltött paprikáé is, hiszen ilyenkor lehet paprikaízű paprikához és paradicsomízű paradicsomhoz jutni. Szabadföldihez, természetesen. Ahogy a franciáknak sem mindegy hogy a sajt téli vagy nyári tejből készült-e, úgy nekünk sem lehet közömbös, hogy paradicsomunk látta-e napot, vagy csak hallott róla.

Szomorú emlékem erről az ételről, hogy a Magyarországon diplomatáskodó barátainknak ezt főztem búcsúvacsorára és ekkor derült ki, hogy az itt töltött kilenc év alatt egyszer sem futottak össze sem a töltött paprikával, sem a töltött káposztával. Pedig hetente többször ettek a legjobb budapesti éttermekben és hétvégeken bejárták az országot. Nem értem miért nem kínálják a vendéglősök gyakrabban egytálételeinket, hiszen ezeket könnyű elkészíteni és tárolni, megjelenésük is izgalmas, ízükről nem is beszélve. (Bár kivételek vannak, az Alsóőrsi Halászcsárdában láttam töltött paprikát, a minap a Klassz étterem honlapján is, illetve az alföldi csárdák étlapján is feltűnik a töltött káposzta.)

Sok évvel ezelőtt barátaimmal és hátizsákkal bejártuk Törökország kis-ázsiai részét, ahol egy kis faluban láttam, amint az asszonyok húsos-rizses tölteléket töltenek paprikába. Semmilyen közös nyelvet nem beszéltünk, de elmagyaráztam, hogy ilyet mi is készítünk, paradicsomos mártással. Erre hitetlenkedve rázták a fejüket, hogy lehetetlen, ez helyi jellegzetesség. Sajnos a közösen eltöltött 150 évet már nem tudtam elmagyarázni. Egyébként a fényképezéskor sündörgő macskák is szívesen befalják a gombócokat – ha éppen nem tintahal van ebédre.

Virágot sem könnyű fényképezni exhibicionista állatok mellett!
Ez egyébként a mai termés: 5 virág egy kaktuszon, egy napig.

Töltött paprika

50 dkg lapockát kétszer ledarálok, összekeverem apróra vágott, zsíron (!) pirított hagymával, sóval, borssal és kb. 10-15 dkg rizzsel. Szerintem felesleges a rizst előre félkészre párolni, úgyis meg fog főni az ételben.

A paprikát nem vágom, hanem – ahogy diákkoromban balatoni konyhai kisegítőként tanultam – egy gyors mozdulattal benyomom, majd kihúzom a csumáját (remélem mindenki ismeri ezt a szép tájszót). A magokat kiütögetem belőle.
A töltelék betuszkolásánál lazán járok el, mert a rizs meg fog dagadni és ha nagyon megtömöm, kirepedhet a paprika. Persze mindig marad töltelék, ezt simán a paprikák mellé lehet tenni gombóc formájában. A megtöltött paprikákra annyi forrásban levő vizet öntök, hogy ellepje őket. Kicsit megsózom.

A paradicsomot keresztben bevágom és leforrázom, így néhány perc múlva könnyű lesz eltávolítani a héját. A kockára vágott paradicsomhúst a paprikák mellé teszem kb. a főzés felénél. Amikor megpuhult a töltelék, szűrőlapáttal kiemelem mindegyiket, félreteszem. A paradicsomos levet botmixerrel összeturmixolom, majd berántom, sózom, cukrozom. Lecsószezonon kívül jöhet a paradicsomsűrítmény. Visszateszem a paprikákat és még 10-15 percig együtt főzöm.

Fontos kérdés, hogy mennyire legyen édes a mártás, ezt családja válogatja. Legyünk nyitottak e kérdésben, egy töltött paprika sem ér meg egy válópert, vagy az anyóssal történő összehasonlítást!

Citromos lazacos spagetti garnéla nélkül

Fából nem kerekedhet vaskarika, de garnélarákos spagettiből lazacos, az igen.
Recept:
Nyugaton kalandozva ha lehet a Nordseenél eszem, mert gyors, finom és halas. Nem. Helyesbítek, mert halas, finom és gyors. Van nekik egy citromos spagettijük, amiben - valami miatt úgy emlékeztem, hogy lazac van. Annyira begyógyult a fejembe ez a változat, hogy azonmód vettem két lapra szerelt lazacot a bútorboltban és otthon nekiláttam.

A lazacokat (összesen kb. 25 dkg-t nyomtak) olívaolajon kevés vízzel megpároltam, majd villával szétnyomkodtam. 5 tojás sárgáját 2 dl tejszínnel elkevertem és közben megfőztem a négy embernek elegendő tésztát. Amikor megfőtt, leöntöttem róla a főzővizet, amit félretettem. A tésztát még melegen, de nem teljesen forrón összekevertem a tojásos lével és a hallal, valamint rengeteg apróra vágott petrezselyemmel, majd sóztam, citromoztam, kóstolgattam és egy kevés főzővizet visszakanalaztam rá. Tálaltam.

Miközben ettük, egyszer csak elkezdtem keresgélni benne a garnélákat. Túrtam, fúrtam, emelgettem a tésztakupacot, de hiába. Akkor már tisztán láttam, ahogy ülök a klagenfurti Nordseeben, kint esik a hó, bent meg garnélák bújócskáznak a citromos spagettiben.
Igen, azt hiszem előbb kellett volna visszaidézni a múltat, esetleg ránézni a cég honlapjára, aztán vásárolni. Na, majd legközelebb.