Képtárétterem

Lakásétterem? Az is valami? Képtárétterem, az igen! Ez az én találmányom, ezt teszem le a kultúrtörténet asztalára, ezzel fényeskedek a gasztrotörténelem lapjain. Persze mint mindent ezt is a sors alakította így, vagyis a véletlenből főztem erényt.

Szerdán öt darab művészettörténész jött hozzánk vacsorára az állandó otthoni műkedvelő mellé, így az egy négyzetméterre jutó műértők száma eddig soha nem látott mértékre ugrott a lakásban. Már előre izgatottan gondoltam arra a pillanatra, amikor valamelyik vendég véletlenül felfedezi a konyhai kenegetős ecsetjeimet, az ételfestékeket, a gyöngycukrokat vagy a papírkapszli-készletemet és menten rendeznek egy verniszázst a saját levemben.

Addig is ezer terv zakatolt a fejemben, hogy képkeretbe foglalt menükártyákat készítek, képszög alakú levesbetét gyúrok, festőállványon szárítom a szélesmetéltet, gyümölcsös csendélet lesz az asztal közepén és palettából tunkoljuk majd a megannyi színes szaftokat. Na de hogyan állítsam elő a katarzist? Aktmodellek szolgáljanak fel? Vagy maradjak inkább a jól bevált módszernél: főzzek valami egyszerű hagyományos ételsort és azzal bűvöljem el őket, a művészet pedig csak szóbeli körítés legyen? Lévén, hogy a fedetlen testrészeket a közétkeztetésben az ÁNTSZ nem nézi jó szemmel, maradtam inkább az utóbbi ötletnél. Ráadásul hideg havas este volt, így műtermemben az alábbi melengető menüsort alkottam meg:

• majorannás burgonya-fehérrépa (gyökérpetrezselyem) krémleves petrezselymes krutonnal
• juhtúróval töltött csirkemell és savanyú káposztával töltött csirkecomb
• sült cékla rukkola (borsmustár) ágyon
• tormás krumplipüré
• téli fűszerekkel párolt körte csokoládékehelyben

Kiemelten figyeltem az ételek külső megjelenésére és arra, hogy a menü tartalmilag kicsit formabontó, a színhasználatot nem a végletekig fokozó, de azért tiszta üzenettel bíró legyen, ne másolja a kortársakat, lépjen túl a koron, ugyanakkor többrétegű jelentéstartalommal bírjon, esetleg kapcsolódjon a legfrissebb külföldi irányzatokhoz és mellesleg jól is lakjunk tőle. A tervezésnél igyekeztem elhessegetni magamtól a gonosz előítéleteket, mely szerint a művészettörténészek csak kávén és cigarettán élnek.

Fényképek nem készültek, nem akartam a fotóművészetet belekeverni a festészetről szóló estébe. Édouard Manet spárgás képét viszont pont két hete láthattam Bécsben az impresszionista kiállításon, tessék, legyen ez az illusztráció és gondoljunk most néma, egyperces vigyáztekintettel a gyönyörű spárgasípokra, amelyek talán idén is előbújnak majd a földből, hihetetlen formákat, színeket és ízeket megjelenítve!

Hogy került a fény a vászonra – Bécs, Albertina 2009.09.11. - 2010.02.14.
A kiállítás 170 munka segítségével mutatja be az impresszionista és posztimpresszionista festészet magával ragadó világát. A kölni Wallraf-Richartz-Museum & Fondation Corboud 75 festményét az Albertina és a Batliner Gyűjtemény kiváló művei, valamint magánszemélyek és nemzetközi múzeumok kölcsönadott műtárgyai egészítik ki és gazdagítják.

Majorannás burgonya-fehérrépa krémleves petrezselymes krutonnal

Kukoricaolajon kevés vízzel megpároltam egy fej felszeletelt vöröshagymát és 5 nagyobb szál karikára vágott fehérrépát. Amikor már majdnem megpuhult a répa, adtam hozzá abból a nagyon finom krumpli ízű krumpliból, amit aranyként őrizgetek a pincében. Kb. 7 közepes nagyságú szemet, kockára vágva és 3 tk. majorannát, sót. Amikor minden puha lett, összeturmixoltam az egészet, majd 2 dl tejszínnel és annyi vízzel hígítottam, hogy kellemesen sűrű állagot kapjak. Sűríteni nem kellett, mert a krumpli az egyik legjobb sűrítőanyag.
Egy bagettet felszeleteltem, a sütő grill-funkciójával a szeletek mindkét oldalát megpirítottam, majd apróra vágott petrezselyemmel kevert vajjal megkentem.

Kávés habcsók

Mikor arra panaszkodtam, hogy a száradó kávés habcsókok miatt az egész lakásban kellemetlen neszkávé szag terjeng, Tintaleves azt írta hogy ne törődjek vele, most már járjak ennek a habcsók dolognak a végére! Az utóbbi időben valóban sokat merengtem a meringue-problémán, de amióta a múlt héten vettem Ausztriában habroló-csövecskéket érzem, hogy a habcsókoknak befellegzett és 2010 nem az ő évük lesz!

De el kell ismernem, annyira tiszta esztétikai élményt jelentett a kávés habcsók látványa, hogy az íze akár háttérbe is szorulhatott volna, de nem tudott odaszorulni, mert annyira finom volt! A neszkávét legközelebb megpróbálom egy nagyon sűrű, sk. lefőzött kávéesszenciával helyettesíteni, de a krémen, mint győztes csapaton nem változtatok. Ebben a nyers darált kávé dominált, a ropogós habcsók és a sűrű ütős krém együtt olyan volt mintha megittam volna egy fél presszókávét. Persze mint minden habcsókféleség, sajnos ez is a fogorvosok ajánlásával készült. Másik sajnos, hogy a gyönyörű világos kávébarna színe nem jön elő a fotókon.

A recept megint innen: Lajos Mari – Hemző Károly: 66 karácsonyi édesség (Aquila Kvk., 1999.) csak kicsit leegyszerűsítve.

Kávés habcsók

A fehérjéket felvertem géppel, csipet sóval és sok porcukorral, 2 ek. instant kávét nagyon kevés langyos vízben feloldottam és beleöntöttem. Dobtam utána egy kk. kukoricakeményítőt is, biztos ami biztos. Nem csillag- hanem simacsöves habzsákba töltöttem és kicuppantottam őket a sütőlapra. 100°-os sütőben 1,5 órán át száradtak.
A krém: gőz fölött feloldottam 10 dkg étcsokoládét, 1 dl tejszínnel, kevés fahéjjal és 1,5 kk. valódi őrölt kávéval. Kicsi rum is ment bele és 5 dkg vaj. Amikor kihűlt, összeragasztottam vele a mokkacsigák talpacskáit.

Levelező tagozat

Azt mondom, amíg a csipsz-gyártóknak nem jut eszébe apró töpörtyűs /tepertős pogácsákat alu zacskóban piacra dobni, addig nincs itt a világ vége. De ne legyenek illúzióink, ez is eljön egyszer, ezt azóta tudom, mióta sült gesztenyét láttam hasonló módon csomagolva egy hiperboltban, az aszaltgyümölcsös polcon.

A töpörtyűs pogácsának lelke és kiváló humorérzéke van! A hajtogatáskor egészen más arcát mutatja, akkor még olyan kis szürke és unalmas, a készítőt is fegyelemre kényszeríti, hiszen ki kell várni a hajtogatások közötti időt, szigorúan betartani a technológiát. Pedig a tésztában már benne van a bor és az élesztő, ami majd a meleg hatására kissé fejbe vágja és a sütőben vidám dülöngélésbe kezd. Lehet, hogy az iszákos emberiséget fricskázza ezzel, görbe tükörben mutatva meg bennünket.

Elmerülve a szakirodalomban azt látom, hogy két iskola van: a darált töpörtyűkrémet a tésztába keverők és a kinyújtott tészta felületére kenők. Én az utóbbihoz csatlakoztam, mert szerintem ez adja jobban ki a rétegeket a hajtogatás során. De említsük meg az elhajlókat is, akik a töpörtyű felét a tésztába teszik, a másik felét pedig rá (pl. Tanyacsárda szakácskönyve), vagy azokat, akik leveles vajas tésztával dolgoznak (pl. Polcz Alaine) és a profikat, akik akár 5-6 félét is megkülönböztetnek (Móra Ferencné: „töpörtyűs pogácsa / 1., 2., 3.”, „szegedi töpörtyűs pogácsa” „debreceni töpörtyűs pogácsa”).

Bort sem tesz bele mindenki, sőt Csáky Sándor és Ínyesmester a sertés- és a libatöpörtyűs változatba is 1 ek. rumot ajánlanak. Én az aszút vagy a szamorodnit ajánlom, tényleg visszaköszön az ízük majd valahol az éjszakában.

Töpörtyűs / tepertős pogácsa

50 dkg lisztből, 10 dkg zsírból vagy vajból, 1 dl tejfölből, 1 dl tejben felfuttatott 3 dkg élesztőből, 2 tojás sárgájából, 3 ek. borral és 3 nagy csipet sóval kelt tésztát gyúrok. Kicsit pihentetem, majd téglalap alakúra kinyújtom és erre kenem a 35 dkg darált töpörtyűkrémet. Ilyenkor még meg lehet sózni és őrölt borssal megszórni, de ez nem kötelező kellék. Feltekerem és óvatosan nyújtom még egy kicsit, majd a hajtogatva (egyik lebenye alá, a másik fölé kerüljön) pihentetem. A pihentetés során a tésztát lefedem egy nagy tállal. A sütőt 220°-ra előmelegítem. Félóránként még kétszer megismétlem a hajtogatós mutatványt, végül a 3 cm vastagra kinyújtott tészta felületét négyzethálósra bevagdosom és kiszaggatom, a pogácsák tetejét megkenegetem felvert tojással. A tepsiben lehet viszonylag szorosan ültetni őket, de úgyis dülöngélni kezdenek.

Rá-diós sütemény

Valamelyik vasárnap délelőtt az InfoRádió gasztronómiai műsorát hallgattam a konyhában, illetve be volt kapcsolva, amíg főztem. És ahogy az ebben az időszakban lenni szokott, valami forrt a fazékban, sercegett a zsír, pöfékelt a lábos, zúgott a szagelszívó, miközben hűtötte magát a forró sütő. Így az elhangzottakból csak hangfoszlányok jutottak el hozzám: „omlós tészta”…„diós piskóta”…”8 tojás”…”baracklekvár”…”rács”. Ennyi elég is volt az Infoból.

Mivel szigorú recept nem kötött, még rálazultam egy kicsit és ezt alkottam:
Vékonyra nyújtott omlós tésztával kibéleltem a tepsit, narancslekvárral szigeteltem (mert karácsony volt), ebbe az ágyikóba 8 tojásból készítettem diós piskótát. Nem rácsot, hanem betlehemi csillagocskákat vágtam ki a maradék omlós tésztából (mert karácsony volt) és igyekeztem úgy szeletelni a megsült süteményt, hogy minden kocka közepén egy csillag legyen (hogy karácsonyi látvány legyen). Szemmel láthatólag finom volt, mert úgy elillant, mint egy receptfoszlány az éterben.

(Aki tudja mi a sütemény igazi neve, kérem írja meg! Elkezdtem nyomozni Móra Ferencné süteményes könyvében, de az „Estikénél” elaludtam.)

Rá-diós sütemény

Omlós tészta: 40 dkg liszt + 20 dkg vaj (egy kis zsír sosem árt bele!) + 10 dkg porcukor + 1 tojás sárgája + kevés hideg víz, hogy összeálljon. Legközelebb lehet, hogy elősütöm kicsit a tésztát, a sütőbabos módszerrel, bár így is jól sikerült. A tészta ¾-ét használtam fel a kibéleléshez, az ¼-éből a csillagokat szabtam ki. Tepsi mérete: 33x35 cm. Lehet kisebbe is.

Diós piskóta: 8 tojás fehérjét felvertem + beletettem a 8 sárgáját + 8 lapos ek. cukrot + 8 ek. lisztet + kb. 3 marék diót ledarálva + kevés sót. Valószínűleg egy kis rumot is…Lényeg hogy addig ügyeskedjünk a szilárd és folyékony anyagok arányával míg igazi piskóta-jelleggel lustán csöppen a tésztánk.

A kivajazott tepsit kibéleltem a tésztával, a tésztát megkentem narancslekvárral, beleöntöttem a piskótát és rárakosgattam a csillagokat. 170°-os, előmelegített sütőben sütöttem.

Asszonyi segítség

Lehet, hogy ezzel a címmel a szerelemgolyós posztomat fogom megelőzni a szexoldalak blog ajánlójában, pedig már megint teljesen ártatlan dologról akarok írni. Arról, hogy mint egy igazi falusi lagziban, én is segítséget kérek olyan asszonyoktól, akik átlendítenek az ünnepi készülődés nyűgjén és végig mellettem vannak a konyhában.

Itt van mindjárt Mahalia Jackson, akit úgy képzelek el, hogy a Mississippi partján egy kis falusi ház udvarán, feltűrt ujjú blúzban és mintás kötényben kopasztja a csirkéket, este friss kukoricás kenyérrel várja haza a gyapotszüretelőket, vasárnaponként pedig a fehér fatemplomban merész gospelekben mutatja be énektudását. Robotgépet nem használok ha ő pörög a lemezjátszóban, mert muszáj odafülelni minden hangrezdülésére. Pedig nem is ő, hanem Diana Krall fantasztikus karácsonyi lemeze forog a leggyakrabban a konyhai lejátszóban. Abbahagyom a halfilézést, és visszagondolok arra hogy Di enyhe csalódást okozott ősszel, amikor a frankfurti koncertjét láttam-hallottam, de legalább megadta azt az élményt, hogy senkiházi kelet-européerként ott ülhettem a helyi operaházban, a high societyben. (Nagyon magasan, kb. a negyedik szinten ültünk.)

Joni Mitchell szívbe markol, valósággal kihanyatlik kezemből a fakanál, amikor azt énekli, hogy:
"It's coming on Christmas
They're cutting down trees
They're putting up reindeer
And singing songs of joy and peace
Oh I wish I had a river
I could skate away on..."

Csak nézem, ahogy odakap a mártás, mert nem mozdul a kezem. Akkor sem, amikor Katona Klári búg elő a hangszóróból, hogy:
"…ma újra összegyűltünk / Hogy egy évben egyszer boldogok legyünk” – jobbnak látom felkeresni a kamrában azt a barnarumos üveget, mert félő hogy a szívemre megy ez a sok fájdalom.

És igen! Félre bánat, bú, jöhet Koncz Zsuzsa, aki a Betlehemi királyok című dalhoz a múlt század egyik legjobb szövegíróját kérte fel, így biztos a siker, meg is jön a kedvem hogy kertész legyek, fát neveljek, csak már jöjjön a tavasz! Leteszem a spékelőtűt és felírom, hogy „februárig: metszőollót megkeresni!” majd kicserélem a lemezt. Tudom, hogy hihetetlen, de ezen meg Nina Hagen énekli az Ave Mariát! Elzárom a mosogató csapját, hogy jobban halljam és egyszerűen nem hiszem el, hogy létezik e bolygón olyan zeneproducer, akinek eszébe jutott ekkora képtelenség! És hogy van olyan hobbiszakács, aki meglátva ezt a lemezt ujjongva rohan vele a pénztárhoz! Nem is tudom, hogy Ninától lesz-e mégis jobb kedvem, vagy a napok óta alkoholban áztatott aszalt meggyektől, amik lassan elfogynak mire a kézi bonbonoknak nekiállok.

Most hogy elolvastam az eddigieket, látom hogy ezek az asszonyok nem is segítenek hanem feltartanak a munkában, vagy mégis?…

Mandulás pisztráng tokjai mártással

Négy megtisztított pisztrángot enyhén besóztam, citromlével megöntöztem és félretettem. A Balaton-felvidéki mandulákat leforráztam és kiugrasztottam őket a tokjukból, majd száraz, felforrósított serpenyőben kicsit megpirítottam őket.
Mártás: kevés vajat felhevítettem és lisztet szórtam bele, majd tokjai aszúval és tejszínnel hígítottam, kicsit megsóztam, forralással besűrítettem és pár csepp citromlével ízesítettem.
A halakról leitattam a vizet, lisztbe forgattam és vajban + olajban megsütöttem őket. Külön kis serpenyőben vajat hevítettem és a mandulákat ott is megfuttattam.
Tálalás: a halakra kevés mártást öntöttem és mandulát szórtam, krumplipürével és a maradék mártással tálaltam. És persze Tokajival.

Tervezte Ő, a Nagy Formatervező

A Nagy Formatervező leginkább a tengerhez vonzódott. Bár megbízatása három szintre szólt: föld, levegő és víz, valahogy mégis inkább az utóbbiban alkotott nagyot. Kéjesen húzogatta a csigák és kagylók vonalait, napokig elszöszmötölt a korallok ágacskáival, a rákok páncéljával és amikor alkotói csúcsán volt, akkor kanyarította oda a tengeri csillagot meg a medúzát.

A Föld-programban már alvállalkozókat vett fel, itt olyan dolgok keletkeztek, amelyek mintája vagy a levegőből vagy a tengerből jött, tehát többsége egyszerű koppintás. A Nagy Formatervező azonban még néha bele-belenyúlt a tervezésbe és időnként csak úgy a maga szórakoztatására a maga képére tervezett néhány kiváló alkotást. Hogy mire gondolok? Természetesen a dióra!

Törjük csak fel: belül ott van a két agyfélteke, a kanyargósan barázdált agy, felületén az agyhártya, majd a csontos koponya és végül a puha zöld, később barna fejbőr. Tartalmilag is tökéletes, teljes értékű táplálék, ki lehet húzni vele mindenféle nehéz helyzetet: katasztrófát, várostromot, koncertkörutat. Kár hogy a forró égöv szigetein nem terem meg, így hajótöréskor diótörésre ritkán kerülhet sor.

Nálunk a családi pagonyban a legtöbb termést adó fa furcsa piros színű diót terem. Ennek köszönhetően minden adventem és karácsonyom azzal megy el, hogy állandóan magyarázkodom a vendégeknek és a megajándékozottaknak, hogy "nem, nem én festettem meg a diót, ez ilyen fajta, nem, nem a blogokból vettem az új divatot, nem, nem Kínában gyártották, ne aggódjatok." (Ezúton kérem, senki ne írja meg kommentben, hogy te szerencsétlen, nem veszed észre hogy egy atomtemető van a kertetek alatt?!)

A folyamatos dió-ellátást tisztességes üzlettel biztosítom, a rokonok sarkában vagyok, hogy: Felszedtétek? Kiterítettétek? Szárazon van? Bezsákoltátok? Elvihetem? Elhozzátok? Van még? De nem kell ám sajnálni őket, egész évben jobbnál jobb diós süteményeket juttatok nekik.

A diótöréstől sokan tartanak, pedig nem árt néha 1-2 órára leülni és pucolgatni. Ez a tevékenység egy komplett lelki fitnesz (ezt a marhaságot valami női lapban olvastam). A kalapáccsal legalább gondolatban odacsapok azoknak, akiknek az életben nem merek, majd elmélázva vadászom a dióbelet. Negyedóránként két kézzel belenyúlok a dióbélbe és tapogatom egy kicsit. Kézi fitnesz – mondanám, de félek hogy valaki egyszer majd jól meghivatkozik és utólag szégyellni fogom.

Zserbó szelet (magyarul: Gerbaud)

Több régi szakácskönyv receptjét summáztam a saját receptemben. Mindenkinek ajánlom hogy bátran fogjon neki, mert a látszat ellenére könnyen elkészíthető és hihetetlenül kiadós. A fotó hiányos, mert a baracklekvár mellől hiányzik a ribizlilekvár. De csak a képről, mert a sütiben benne van.
A tészta:
Kevés tejben pici cukorral és a tetejére szórt liszttel megfuttatok 2 dkg élesztőt. 50 dkg lisztet összekeverek 8-10 dkg porcukorral, kevés sóval és belemorzsolok 10 dkg zsírt + 10 dkg vajat. Beleütök egy tojást, beleöntöm az élesztőt és annyi tejfölt amennyivel kellemesen selymes tésztagolyót tudok gyúrni. Ez kb. 1,5 dl. Négy részre osztom és letakarva állni hagyom a deszkán.
Ledarálok 25 dkg diót 15 dkg cukorral és előkészítek egy üveg barack- és egy üveg ribizlilekvárt. Lehet csak barackot is használni, de így finomabb szerintem.

Kivajazok egy tepsit (32x32cm). A tésztagolyókat egyenként ekkora téglalapra nyújtom. Belefektetem az első tésztalapot, erre baracklekvárt kenek és megszórom a cukros dióval. A következő tésztalapra már ribizlilekvár kerül és a dió, majd a harmadikra szintén baracklekvár + dió. A negyedik lap a tető, természetesen üresen marad. Ezt csak megszurkálom és betolom a mérsékelten meleg sütőbe (175°). Ott még sütés közben kel egy kicsit, szépen kitölti az edényt.

Amikor szép világosbarna színe lesz kiveszem és megvárom míg kihűl. Ha jó állapotban vannak a csuklóim és sok bátorság van a szívemben, egy deszkával átfordítom, hogy az alja kerüljön felülre. 20 dkg étcsokoládét megolvasztok gőz fölött, kevés olajat keverek bele, ezzel vonom be a tésztát. A hagyomány szerint lehet a már megdermedt csokimázra 1-2 kanál csokoládét csurgatni vékonyan, köröket, hurkokat rajzolva.

Diós kocka

A Lajos Mari - Hemző Károly féle „66 karácsonyi édesség” című könyvből lestem el (Aquila Könyvkiadó, 1999). Nem piros dióval ajánlják, de ezzel még szebb.
Ez a könyv is lassan megérik már egy beutalóra a könyvkötőhöz, és némi papírtisztítás is elkélne, ha a zsírt és ujjlenyomatokat egyáltalán el tudják távolítani.

A tészta: 25 dkg vaj, 6 tojás (a fehérjét külön felverve!), 20 dkg cukor, 10 dkg liszt, 20 dkg felolvasztott étcsokoládé, kevés só, kb. fél zacskó mézeskalácsfűszer vagy ½- ½ kk őrölt fahéj és szegfűszeg, 20 dkg darált dió.

180°-on sütjük. Amikor kivesszük a sütőből átforrósított és leszűrt baracklekvárral kenjük meg és hagyjuk kihűlni. 10 dkg étcsokoládét (szerintem 15-öt) 1 ek. olajjal megolvasztunk és ezzel vonjuk be. Felezett diókat nyomunk óvatosan a dermedő csokira és úgy vágjuk fel hogy egy-egy kocka tetején pont egy dió legyen.

Beleragadva

Ragacsos ujjaival megragadott és véglegesen magához láncolt. Nem enged el a megannyi család és fogyókúrázó életét romba döntő habcsókszenvedély.
Cukros illata elbódított. Nem szabadulhatok a habcsókok testének hívogató látványától és tapintásától. Csak olyan süteményeket sütök, amelyek után megmarad a tojásfehérje, a fagyasztóban régen eltett fehérjefosszíliák után kutatok, maradék szabadidőmben porcukrot gyártok. Habzsákjaimnak nincs nyugta, felváltva dolgoznak és száradnak.

Éjszaka csak úgy szemmel rajzolok a sötét plafonra újabb és újabb mintákat. Nappal egészen közel hajolok a bokrokra rakódó hósipkákhoz, hogy kifürkésszem titkaikat, képzeletben csillagcsővel habcsókot kanyarítok a háztetőkre. Elmélázva nyomom ki a fogkrémet, figyelem mikor hogyan viselkedik. Hetente kétszer benézek a cukrászkellékes boltba, érkezett-e újabb csővég, átlapozom a prospektus mintáit, ujjaim között hosszan forgatom a fémes kúpocskákat. Hazafelé megállok a cukrászdák kirakatai előtt, lenéző pillantást vetek műanyag habcsók-ajánlataikra. Nevetségesek!

Elkapott. Elragadott. Ledarált.
De szerencsés napom van, az ápolók fehér köpenye ma különösen szépen redőződik...

Habcsók

Három tojásfehérjét (egy icipici sóval) géppel habbá verek, majd belekanalazgatok annyi porcukrot hogy kemény legyen a massza. Ha a porcukor össze van állva, átszitálom. Egy teáskanál ecetet és két teáskanál kukoricakeményítőt teszek még bele.
Akkor megfelelő a massza, ha a belevágunk és utána a vágás nem záródik össze. A habzsákot egy mély pohárba állítva töltöm meg, sütőpapíros tepsibe nyomom az alakzatokat és 90 fokos légkeveréses sütőben szárítom kb. egy órán keresztül.

Igy kezdődött: katt ide!

Tisza-tavi Jurassic park

Ha egy hobbiszakács komolyan veszi hobbiját, akkor alapvetően gyalog, kerékpáron vagy tömegesen közlekedik, mert tudja, hogy ami kipöfög a csövön, az valahol előbb-utóbb lerakódik a kelkáposzta levelére. A lejárt buszbérletét pedig gondosan belehelyezi a konyhai szelektív-gyűjtőbe. Ámde ha mégis autóba kényszerül, elkerüli az autópályákat, mert azok tele vannak frusztrált leszorítós feketeautósokkal, ráadásul ellehetetlenítik a horvát birkasütőket és a magyar csárdákat.

Ha a hobbiszakács komolyan veszi hobbiját, akkor Debrecenből Pestre nem autópályán megy, hanem a 33-as úton. Ahogy Debrecen határában elsuhan a Látóképi csárda mellett, nyel egy pavlovit, mert tökéletes ízű piros pacalok képe tör fel bélbolyhaiból. A Hortobágyot átszelő úton derülve nézi a vonuló darvakat, akik nagyjából másfél hónapot wellnesselnek itt nálunk, mert génjeik azt üzenik, itt érdemes feltölteni a tartalékokat a nagy út előtt. Rikácsoló hangjuk persze a frászt hozza az emberre, de aztán úgyis leszáll a szürkület.

Barátai tanyáján – a hobbiját komolyan vevő blogger – kezében az ajándék libatetemmel rendetlenül halad az őt gyanúsan méregető libák sorfala között. Bízik a szárnyasok csekély agyában, hogy mire felsejlik a gyanú bennük, hogy "te, az meg ott nem a Márton?" – addigra ő már túl lesz árkon-bokron, vagy legalább bent az autóban. (Végszükség esetén ott van még a rövidtávfutás nevű hasznos sportág is.) Kicsit persze fáj a hobbiszakácsnak, hogy visszahallotta, azóta a libák azzal ijesztgetik a libasorból kilógó kislibákat, hogy „megállj csak büdös kölyök, jön majd a saját leve és elvisz”...hát igen, ezen még túl kell tennie magát.

Ha már hősünk egy ilyen akadályon átment, nem ijeszti el őt az esti Tisza-tó látványa, pedig gyanús lidércek villódznak a párolgó víz és a leereszkedő köd között, a nádas is baljóslatúan susog. Horgászok viharlámpái himbálóznak a nyekeregő csónakokban, a ragadozók rablásait hatalmas csobbanás jelzi. A feltehetően élő élőhalárus arca nem látszik a szemébe húzott sapkában, teste egészen valószerűtlen a pufajkában. Hosszan molyol a késeivel, vészjósló mozdulatokat tesz a bárddal és gyakran sandít a hűtő felé, amibe simán belefér egy ember, konyhakészen akár kettő is. Abban bízva, hogy már minden polc foglalt, a hobbiszakács kezében a halas nejlonzsákkal sebesen iszkol vissza az autóhoz.

De a nehéz nap még nem ért véget, mert ahogy a gombafejű költő mondja egy éjszakája is van még neki, azaz otthon fel kell tárni a zsákot, szembe kell nézni az üveges szemű harcsaarcokkal és megsimogatni a sügérek jura korabeli tüskéit. Megpucolni a nyálkás állatokat, kipukkasztani a léghólyagjukat, kicibálni belőlük ezt-azt.

Olyan jó kis borzongásos nap volt ez, mit tudnak erről az autópályán száguldozók?

Feldolgozás:
A sügér paprikás lisztben sült meg, a harcsából harcsapaprikás készült túrós csuszával. Van még egy giga harcsa a mélyhűtőben, félbehajtva, egy szinttel az átlósan betuszkolt fogas és az ígéretes kacsa felett. A liba Márton napján állt bosszút rajtam.

Karácsonyi gyümölcskenyér

Már elkészült és lefagyasztva várja, hogy eljöjjön az ő ideje. Az a nap, amikor kap egy helyes kis csokikabátot, a hátára pedig apróra vágott sózatlan mogyorót- vagy pisztáciát. Ha nem lenne lefagyasztva, akkor nem állna el, illetve nem maradna ideje az elállásra, mert a konyhában keringő portyázók azonnal lecsapnának rá. Tapasztalatból mondom.

A gyümölcskenyerektől azért félnek sokan, mert a gyümölcsök leszállhatnak a massza aljára és az nagy szégyen a szakácsra nézve. Ezt persze csak mi hobbiszakácsok hisszük, a vendégek ilyesmit észre sem vennének, ha sápítozásunkkal fel nem hívnánk rá a figyelmet. A leszállás ellen az egyik gyógymód az, hogy olyan sütőbe toljuk be a tésztát, ami már elérte a sütési hőmérsékletet és akkor azonnal elkezd megkötni a tojás, de sokan esküsznek a gyümölcsök lisztbe forgatására is, mert így nem ragadnak össze a főszereplők és az esetleges nedvesség is semlegesítve lesz. A lisztezést én is alkalmazom és olyan sok gyümölcsöt teszek bele, hogy egyszerűen nincs hova leszállnia a daraboknak, hiszen ott lent már minden hely foglalt. Amennyiben púpos lesz a teteje, mint ennek itt, azt le lehet vágni a csokoládé-bevonat előtt.

Az aszalt és kandírozott gyümölcsök válogatásánál nagyon odafigyelek, mert jártam már úgy, hogy csak a műcitrus íze jött át, szomorú ízfokozós hangulattal vonva be az egész karácsonyt. Nem kell bele fűszer, fahéj, gyömbér stb., mert a jó minőségű gyümölcsnek önmagában is remek zamata van. Ha valamelyik nagyon száraz, pl. a mazsola, akkor érdemes rumba áztatni néhány órán keresztül. Megunt, de még jó állapotú birsalmasajtot is kockázhatunk bele. Annyira laktató, hogy a szeleteket félbe vágva teszem majd a süteményes tálra, miközben ezeket a fotókat mutogatom és sopánkodni kezdek, hogy jaj, most már szép, de ezt nézzétek meg, milyen púpos volt a sütés után!

Gyümölcskenyér

A sütőt bekapcsoltam és 185°-ra állítottam.
125 g puha vajat és 150 g cukrot elkezdtem keverni a géppel, amikor habos lett, egyenként beleütöttem 4 tojást. Majd kevés rumot, végül 150 g lisztet 1 kávéskanál sütőporral belekevertem.
A rum és a liszt mennyisége a tojások méretétől függhet, a cukor pedig az ízlésünktől és a gyümölcsök édességi fokától. Lényeg, hogy a végén egy szokásos, nehezen folyós masszát kapjunk. Ebbe forgattam bele a gyümölcsöket, 500 g apróra vágott és meglisztezett, majd lerázott aszalt gyümölcsöt (ebbe most füge, sárgadinnye, cseresznye, sárgabarack, mazsola és durvára vágott dió került). Sütőpapírral bélelt vekni formában sütöttem, de az őzgerinc lett volna az igazi! Kb. 60 percig sült.

Egy állati jó könyv

Madarat tolla, embert barátja alapján lehet a Linné-féle rendszerben elhelyezni. Erre alapozva felhívom a figyelmet egy a cimboráim által írt és rajzolt könyvre.

Az állatokat sokféleképpen megközelíthetjük, pl. altatólövedékes puskával, les-sátorban kuporogva egy halkan exponáló fényképezőgéppel, vagy kezünkben egy csokor friss szénával. Ez a két állatbarát pedig könyvet írt róluk, versbe szedve egy komplett állatkertet. Mivel magam is nagy sikerrel indultam rímfaragó pályázatukon és megízlelhettem milyen nehéz szakma ez, nyugodt szívvel ajánlom könyvüket a karácsonyfa alá, a nyuszi feneke mögé, a pünkösdi rózsa tövéhez esetleg az új kenyérbe belesütve.

A könyv életét egyedülálló módon egy bloggal kiegészített honlap kíséri, ami már önmagában is csemege. A könyv és a blog is interaktív, lehet szerezni, színezni, szavazni.

Fogas az ágyon

Hogy kerül a fogas az ágyra?
Ausztriában, az egyik Landzeit étteremben ettem sült fogast, mely egy fantasztikusan egyszerű és finom - tökből készült - köretágyon hevert. A tököt amúgy is komolyabban veszik a fejlettebb országok és megfelelő reklámot is csinálnak neki, hiszen olcsó, tápláló és elérhető eledel ez, de nálunk csak megsütik vagy levest készítenek belőle a merész háziasszonyok. Németországban láttam, hogy a bolti tök nyakán kis cédula lógott, rajta tökös tudnivalók és egy recept.

Tudom, hogy egyes gasztro-net függők, akik szerint a blogokon bezzeg túl sok a tökös recept, éppen most kattintottak el innen, de hát pont ez a lényege az idényzöldségekre alapozott étkezési kultúrának: ha tél akkor tök, cékla, káposzta, alma, fekete retek. Ráadásul egy szekérderéknyi sütőtöknek sokkal kisebb az ökológiai keréknyoma, mint egy tálca "mézédes" márciusi epernek. Bár nem tagadom, tavaly a nagy medvehagyma-őrületben komolyan gondolkoztam azon, hogy véglegesen lemondom az internet-előfizetésemet és kivándorlok az Antarktiszra.

A köret, ami elbűvölt: vastag csíkokra reszelt sütőtök és kis kockákra vágott krumpli vajon párolva és tejszínnel besűrítve. Biztos ami biztos, én itthon tettem bele egy kevés apróra vágott vöröshagymát is. Első próbálkozásra fogassal készítettem, de a köretet elvétettem, a tök olyan hamar megpárolódott, hogy pépszerű lett, leginkább egy cizellált babafőzelékre hasonlított. Második körben egy erőteljesebb hús, bőrös császár mellé adtam és jobban odafigyeltem a technológiára. Tökre kiakadtam, hogy elsőre nem sikerült és többet kellett vele tökölnöm, de megérte, hiszen tök jó lett!

Sütőtökös krumplis köret

Egy kis fej vöröshagymát apróra vágva megpároltam vajon. 60 dkg burgonyát kis kockára vágva (1x1 cm) beletettem, átforgattam és kevés vízzel tovább pároltam. Közben egy sonkatökből kb. 20 dekányit kihasítottam és egy durva reszelőn csíkokra gyalultam. Géppel, mert mindig nagyon beleadom magam a reszelésbe, aztán mehetek a ragtapaszért.
Amikor a krumpli már 99%-osan puha lett, beleöntöttem 1,5 dl tejszínt és a tököt, majd rázogatva pároltam tovább. Sóztam, borsoztam és másodszor már egy kis szerecsendiót is tettem bele, mert az a kedvenc fűszerem. Mire a tök megpuhult, a tejszín kicsit besűrűsödött. Fontos, hogy ne a tök legyen a domináns és ne menjen szét, de ne is ropogjon a fogunk alatt. De azért ott legyen.

Párosan szép a mini habcsók – VKF! XXX.

A tojásfehérjével úgy vagyok, mint a spagettivel, a vízbe tekintve egyszerűn nem hiszem el hogy elég lesz amit kimértem belőle, mindig dobok utána egy marékkal és mindig pont az az egy maréknyi marad meg a vacsora végén.
A tojásfehérje fölé is behajolok amikor keveri a gép, a látványra rögtön elfog a pánik, beleütök még egyet, aztán meg annyi marad hogy a házat is bevakolhatnám vele. Legutóbb is így cselekedtem a mézes puszedli bevonása után: egyszer csak ott ültem a nagy fehérségben. Nosza, elő a habzsákot és kezdődhet a habcsók-képzés.

Imádom bonyolítani az egyszerű dolgokat a konyhában (is), ezért nem hagyományos méretű, hanem ujjpercnyi csókocskákat nyomtam a sütőlemezre. Azért, hogy majd kettesével a talpuknál fogva összeragaszthassam őket.

Eleinte azt hittem, kinyomni az összes habpuszit nem nagy ügy. Eredetileg két nagyméretű tepsit készítettem elő. Majd még egyet. Aztán előkaptam a pizzatepsiket és egy fém sütőlapot is. Pont ekkor fogyott el a massza – a türelmemmel egy időben. Megszárítottam a habcsókokat, majd bementem a fürdőszobába és előkerestem a sportkrémet a vállaimra meg a csuklómra és egy napot pihentem. De már a munkahelyemen – ott pihentem ugyanis – a ragasztókrémet terveztem fejben és számtalan variáció után ennél maradtam: olvasztott étcsoki + vaj + rum + őrölt mogyoró.

Azt viszont tényleg nem gondoltam, hogy a picurka sütik összeragasztása megközelíti egy marék bolha megpatkolásának nehézségi fokát. Pedig így van! Amikor már nem tudtak szórakoztatni a habcsókok, bekapcsoltam a konyhai lemezjátszót, végighallgattam két hegedűversenyt és egy fél operát, majd vagy félórányi csöndet, de még ekkor sem voltam kész. A vállfájdalmakat másnap a hátamban fellépő izomláz szerencsére teljesen elnyomta és minden mozdulatnál emlékeztetett arra az örvendetes tényre, hogy még élek!

De megérte! Egy 13 éves kritikus ételkritikus imigyen értékelte a mini habcsókokat: "Ember ilyet nem is tud csinálni! Ilyet csak cukrászda tud!"


(Chef Viki indította a 30. „Vigyázz! Kész! Főzz!” versenyt, melynek témája a karácsonyi gasztroajándékok. A receptet e versenynek ajánlom.)

Csokis-mogyorós mini habcsókok

4 tojásfehérjét felvertem géppel és szépen folyamatosan annyi porcukrot tettem bele, hogy nagyon sűrű legyen. Ez kb. 25 dkg, de tojásától függ. Egy tk. ecetet és két tk. keményítőt is tettem bele, a keményítőt beleszitáltam, ez egyébként elhagyható összetevő. Amikor a keverőkarról szinte alig cseppen le a massza, vagy azt szokták mondani, ha belevágunk egy késsel és megmarad a kés nyoma, akkor jó.
Habzsákba töltöttem és sütőpapíros tepsibe nyomogattam őket. Lehet akármilyen formával kísérletezni, púpok, karikák stb. 100 fokos sütőben szárítottam és még 1 napig száraz, meleg helyen tartottam őket.
A krém: 20 dkg étcsoki felolvasztva, 5 dkg vajjal és annyi darált mogyoróval elkeverve, amennyit felvesz. Az elmaradhatatlan rum elmaradhatatlan!