Whisky, jég és a nagyon mákos kocka

Barátságápolási célzattal ültem fel a Balatonalmádi felé tartó vonatra, csomagomban egy üveg nagyon jó whiskyvel és egy doboz Kaldeneker-féle "nagyon mákos kockával". A havazás egyre erősödött de engem megnyugtató érzéssel töltött el, hogy akármit is hoznak a felhők, e két alapélelmiszerrel akár Szibériáig is eljutok. Persze nem használna a barátságnak, hogy ez esetben elkerülöm a Balatont, sem az hogy közben felemésztem az ajándékot.

A nagyon mákos kocka egy nagyon jó kis süti. Mondtam is egyszer Kaldeneker úrnak, amikor a svéd bútorboltan megpillantottam, amint éppen kenyeret sütött, hogy „Kaldeneker úr magának nagyon jó kis nagyon mákos kockája van ott fenn a honlapján”! Láttam rajta, hogy jól esik a dicséret, így van, ez a költőket sem úgy általában kell dicsérni, hanem rögtön egy versszakot kell idézni valamelyik versükből és azzal kápráztatni el őket.

A kocka attól jó, hogy tényleg nagyon mákos, de meg van kicsit lazítva búzadarával, mazsolával és baracklekvárral. Az alap omlóstésztája pedig darált mandulát tartalmaz, amit természetesen Balaton-felvidéki mandulával sütöttem. Auguszt úr azt nyilatkozta egyszer, hogy az onnan származó mandulát használja a cukrászdájában, mert Magyarországon az a legjobb minőség. Így tehát a családi mandulatermésünkhöz végre megkerült az ideológia is! Megfigyeltem, hogy az ideológiával megtámogatott élelmiszerek sokkal jobban ízlenek, mint az ideológiamentesek, amik csak úgy lebegnek az üres gasztrofilozófiai térben, nem tudni mi a történetük, hova vezetnek a gyökereik.

Almádiba a havazás ellenére menetrend szerint eljutottam, ajándékokat átadtam. Az ír kávét felhörpintettem, a rossz halászlét ott hagytam a csárda asztalán, a barátok finom sajt fondüjét kitunkoltam, segítettem havat lapátolni élő- és elhunyt nénik háza előtt majd kikapcsolódásként jégre mentem. A Balaton jege egy felfoghatatlan csoda, akárhány telet is ér meg az ember, újra és újra rácsodálkozik. A jég maga a tömör bizalom, ráhelyezem magam a Balaton tenyerére, engedem hogy hordozzon, ahogy a hullámokra is ráfekszem nyáron. Érzékeltem a jégmező beljebb hívogató messzeségét, ahogy a nyílt vízét is szoktam érezni, de a bizalommal visszaélni és Istent kísérteni nem szabad, így inkább maradtam partközelben. Bekopogtattam a halaknak, rákacsintottam a fagyott buborékokra és haladéktalanul kerestem egy forraltbor-árust.
Az eredeti recept itt található!

Eszkimó konyha

Biztos forrásból tudom, hogy miért kapta ez a sütemény az "eszkimó" nevet! Az eszkimók nyáron learatják a gabonaféléket, ősszel idényszerűen ledarálják a rozmárok agyarait hogy abból cukrot nyerjenek, hajnalban pingvintojásokat gyűjtenek és tengeri tehén tejét köpülik, hideg téli estéken meg 75%-os csokit rendelnek az Interneten, hogy minden hozzávaló meglegyen. Könnyű nekik! Bezzeg én egész hétvégén a hótól elzárt konyhámban viaskodtam az elemekkel!

Vasárnap 40 cm-t mutatott a colstok, de elismerem hogy nálunk eleve volt már 10 cm, kis csalással ehhez kevertük hozzá a hétvégén leesett havat. A kosztosok is behúzódtak a házba: a hó fogságába esett ittalvós vendégek és szánkózó farkaséhes kamaszok. A madarak is csak addig vártak, míg alábbhagyott a havazás és rögtön megrohanták az etetőket. A macskák erről mit sem tudtak, hiszen ki sem láttak a hóból. (Nem látni és nem látszani!) Amúgy szerintük ilyenkor egy meleg radiátor többet ér, mint két tucat friss cinke.

Az emberek etetése arra szorítkozott, amit a kamrában találtam, illetve amit kapni lehetett a sarki boltban, az pedig nem sok. Távolabbi bevásárlásról szó sem lehetett, de mindenki elfogadta, hogy hol a boldogság mostanában, naná hogy itthon! Ehhez képest az asztalra kerültek hétvégén az alábbiak: agyagban sült hagymás-gombás csirke, majorannás burgonya-krémleves, másodszorra melegített sóskamártás, kelt kuglóf, valamint a Lúdanyó-féle eszkimósüti.

De ne legyen a nevem saját levem, ha ezt is nem piszkálom meg, és addig-addig figurázok, míg át nem alakítom az eredeti receptet! Így is lett! A szánkózók nemére és életkorára való tekintettel eleve egy kétszer akkora tepsit béleltem ki mint a megadott, és mindenből dupla adagot mértem. Az alsó kekszes rétegbe zabos kekszet tettem, mert az volt a kamrában. Nem törtem ripityomra, hadd legyen szép tarka. Közepére pedig főztem egy sűrű karamellpudingot, de előtte két ek. cukrot megpirítottam és hozzákevertem a tejhez, végül kb. 10 dkg vajat kevertem bele. Lúdanyó azt ígérte, hogy egyszerű sütemény ez, mert nem kell sütögetni, igen, de azt elhallgatta, hogy az ember az összes habverőjét és keverőlapátját kénytelen bevetni és összemaszatolni! Nem baj, így is megérte és szerencsére a mosogatógép nem érzékeny a télre.
Eredeti recept: itt!
Hogyan etessük a madarakat: így!

Túlteljesített túlélés

Természete az a magyar embernek, hogy amint elhagyja a Kárpát-medence biztonságot nyújtó tengerszint szerinti mélységét, máris a túlélésre koncentrál. Főzőcskéző magyar embernél ez annyit jelent, hogy mindenképpen visz magával serpenyőt, jóféle villányi borocskát, konfitált oldalast, meggylekvárt, babérlevelet, szerecsendió-reszelőt és más nélkülözhetetlen dolgokat. Hanem azon még ő is elcsodálkozik, amikor 1500 méteren további magyarokkal találkozik, mégpedig olyanokkal, akik gázpalackkal házasított sütőtárcsát állítanak a karintiai skanzenház elé és abban sütik az otthonról hozott hurkát, kolbászt.

Nosza, szalad vissza saját szálláshelyére az iménti magyar ember és hamarjában előkotorja az otthon sütött kuglófját, mert pillanatnyilag nincs egyebe amivel piacképes lenne a hegyen. És lám, a kuglóf beválik, a hurkás magyarok ellágyulnak és hamar megköttetik a csereüzlet! Ó, lesz itt mit enni! Simán túlteljesítik a túlélést, nem kell vadnyulat ütni carving léccel vagy zergét csáklyázni síbottal a felvonóról!

A magyar ember persze nyitott minden egyébre ami ehető és iható a környéken, nem veti meg az Alpok-Adria együttműködés által kínált szlovén gyümölcspálinkát, a horvátok sörét, de elégedetten kanalazza a 2000 méteren működő hüttében a monarchiás májgombóclevest és a mákos gőzgombócot is. Didergő kezeit Lumbumbás bögrével melengeti (= forró csokiba oltott rum). Rugalmasan veszi tudomásul, hogy 1500 méteren a bolt heti háromszor 1,5 órán át van nyitva, benne 10m²-en minden, ami a túléléshez kell: liszt, kenyér, savanyúkáposzta, snapszok. A boltosnak szerencsére kisebb húsüzeme van valahol lent a civilizációban így a választék kiegészül némi ízletes húskenyérrel, fűszeres marhaszalámival. S a vásárlóban felsejlik: lehet hogy aktív testmozgással sem lehet fogyni 1500 méteren?...

Az meg már független a magyarságtól, de nem független a hobbiszakácskodástól, hogy valahogy az embernek a friss hóról mindig a porcukor jut eszébe, a sílécnyomokról újabb tortadíszítési technikák, hazafelé pedig vesz még egy doboz habroló-csövet
Rövidet, mert hosszút már decemberben vett.

Hobbiszakács-látomás a sífelvonóból
(kattints rá és olvasható lesz)

A piros ízű spagetti

Egy nem tudatos, de nem is tudattalan vásárlótól kaptam egy szép, üveg spagettitartót, amiben árukapcsolásként fél kg. piros színű spagetti is volt. A külső feliraton az állt hogy paradicsomos, a belső füzetkén az, hogy chili ízű a tészta. Mindegy, mindkettő jöhet, bár titkon drukkoltam hogy a chili kerekedjen felül, pláne most, hogy tudósok kiderítették azt, amit régen minden parasztember tudott, mi szerint a csípős étel nagyon is egészséges. Bárhova megyek mindig csomagolok a fogkefe mellé egy-két szárított paprikát is, mióta egyszer úgy jártam, hogy egy alföldi csárdában "erős pistát" hoztak a halászléhez. Na de kérem szépen, háborodtam fel, majd odaléptem az autóhoz és a kesztyűtartóból előhalásztam a – stílusosan piros tetejű – dobozkát, melyben néhány szárított cseresznyepaprika lapult. A pincér levegőért kapkodott mintha már maga is beleharapott volna valamelyikbe és csak annyit bírt kinyögni: „A mindenit! Maga aztán jól fel van készülve!” Hááát, mondtam, ha már maguk nincsenek, mit tehet az utazó? Csak nem fogom abba a sós darálmányba fullasztani a harcsát és a pontyot?!

Mivel a tészta rejtélyes íze csak a kifőzés után dőlt el, olyan feltétet találtam ki ami mindkettőhöz megy: kapribogyós szardíniásat. Nem kevés olívaolajon megfuttattam néhány ajókát és két magjától megfosztott chili paprikát – hátha mégiscsak paradicsomos a tészta. Merészen belekevertem egy nagyobb doboz natúr szardíniakonzervet, 1 ek. sós lében eltett kapribogyót és két gerezd összezúzott fokhagymát. A végén durvára vágott petrezselymet szórtam rá, tetejére mozzarellát tépkedtem.


A tészta íze összességében leginkább PIROS volt. És hurrráááá!!!!!!! Csípős is! Az alap csípősség mellé időnként bejelentkezett a paprika, a sós kapribogyó szétpukkant a fogaim között, vidám szardínia rajok hancúroztak a szájpadlásom alatt, majd a mozzarella semlegesítette az ízkavalkádot, de csak azért hogy ismét nekifuthassak a következő falatnak. A bor is jól csúszott mellé és valahogy még a kikötő felől fújó szél illata is felidéződött az orromban. Sajnos a főzés után kicsit kifakult a spagetti, de úgy is megközelíthetem a dolgot, hogy ezek szerint színfixálót nem tettek bele. Mondjuk ez nem is volt jelezve a csomagoláson, sem kívül sem belül.

Képtárétterem

Lakásétterem? Az is valami? Képtárétterem, az igen! Ez az én találmányom, ezt teszem le a kultúrtörténet asztalára, ezzel fényeskedek a gasztrotörténelem lapjain. Persze mint mindent ezt is a sors alakította így, vagyis a véletlenből főztem erényt.

Szerdán öt darab művészettörténész jött hozzánk vacsorára az állandó otthoni műkedvelő mellé, így az egy négyzetméterre jutó műértők száma eddig soha nem látott mértékre ugrott a lakásban. Már előre izgatottan gondoltam arra a pillanatra, amikor valamelyik vendég véletlenül felfedezi a konyhai kenegetős ecsetjeimet, az ételfestékeket, a gyöngycukrokat vagy a papírkapszli-készletemet és menten rendeznek egy verniszázst a saját levemben.

Addig is ezer terv zakatolt a fejemben, hogy képkeretbe foglalt menükártyákat készítek, képszög alakú levesbetét gyúrok, festőállványon szárítom a szélesmetéltet, gyümölcsös csendélet lesz az asztal közepén és palettából tunkoljuk majd a megannyi színes szaftokat. Na de hogyan állítsam elő a katarzist? Aktmodellek szolgáljanak fel? Vagy maradjak inkább a jól bevált módszernél: főzzek valami egyszerű hagyományos ételsort és azzal bűvöljem el őket, a művészet pedig csak szóbeli körítés legyen? Lévén, hogy a fedetlen testrészeket a közétkeztetésben az ÁNTSZ nem nézi jó szemmel, maradtam inkább az utóbbi ötletnél. Ráadásul hideg havas este volt, így műtermemben az alábbi melengető menüsort alkottam meg:

• majorannás burgonya-fehérrépa (gyökérpetrezselyem) krémleves petrezselymes krutonnal
• juhtúróval töltött csirkemell és savanyú káposztával töltött csirkecomb
• sült cékla rukkola (borsmustár) ágyon
• tormás krumplipüré
• téli fűszerekkel párolt körte csokoládékehelyben

Kiemelten figyeltem az ételek külső megjelenésére és arra, hogy a menü tartalmilag kicsit formabontó, a színhasználatot nem a végletekig fokozó, de azért tiszta üzenettel bíró legyen, ne másolja a kortársakat, lépjen túl a koron, ugyanakkor többrétegű jelentéstartalommal bírjon, esetleg kapcsolódjon a legfrissebb külföldi irányzatokhoz és mellesleg jól is lakjunk tőle. A tervezésnél igyekeztem elhessegetni magamtól a gonosz előítéleteket, mely szerint a művészettörténészek csak kávén és cigarettán élnek.

Fényképek nem készültek, nem akartam a fotóművészetet belekeverni a festészetről szóló estébe. Édouard Manet spárgás képét viszont pont két hete láthattam Bécsben az impresszionista kiállításon, tessék, legyen ez az illusztráció és gondoljunk most néma, egyperces vigyáztekintettel a gyönyörű spárgasípokra, amelyek talán idén is előbújnak majd a földből, hihetetlen formákat, színeket és ízeket megjelenítve!

Hogy került a fény a vászonra – Bécs, Albertina 2009.09.11. - 2010.02.14.
A kiállítás 170 munka segítségével mutatja be az impresszionista és posztimpresszionista festészet magával ragadó világát. A kölni Wallraf-Richartz-Museum & Fondation Corboud 75 festményét az Albertina és a Batliner Gyűjtemény kiváló művei, valamint magánszemélyek és nemzetközi múzeumok kölcsönadott műtárgyai egészítik ki és gazdagítják.

Majorannás burgonya-fehérrépa krémleves petrezselymes krutonnal

Kukoricaolajon kevés vízzel megpároltam egy fej felszeletelt vöröshagymát és 5 nagyobb szál karikára vágott fehérrépát. Amikor már majdnem megpuhult a répa, adtam hozzá abból a nagyon finom krumpli ízű krumpliból, amit aranyként őrizgetek a pincében. Kb. 7 közepes nagyságú szemet, kockára vágva és 3 tk. majorannát, sót. Amikor minden puha lett, összeturmixoltam az egészet, majd 2 dl tejszínnel és annyi vízzel hígítottam, hogy kellemesen sűrű állagot kapjak. Sűríteni nem kellett, mert a krumpli az egyik legjobb sűrítőanyag.
Egy bagettet felszeleteltem, a sütő grill-funkciójával a szeletek mindkét oldalát megpirítottam, majd apróra vágott petrezselyemmel kevert vajjal megkentem.

Kávés habcsók

Mikor arra panaszkodtam, hogy a száradó kávés habcsókok miatt az egész lakásban kellemetlen neszkávé szag terjeng, Tintaleves azt írta hogy ne törődjek vele, most már járjak ennek a habcsók dolognak a végére! Az utóbbi időben valóban sokat merengtem a meringue-problémán, de amióta a múlt héten vettem Ausztriában habroló-csövecskéket érzem, hogy a habcsókoknak befellegzett és 2010 nem az ő évük lesz!

De el kell ismernem, annyira tiszta esztétikai élményt jelentett a kávés habcsók látványa, hogy az íze akár háttérbe is szorulhatott volna, de nem tudott odaszorulni, mert annyira finom volt! A neszkávét legközelebb megpróbálom egy nagyon sűrű, sk. lefőzött kávéesszenciával helyettesíteni, de a krémen, mint győztes csapaton nem változtatok. Ebben a nyers darált kávé dominált, a ropogós habcsók és a sűrű ütős krém együtt olyan volt mintha megittam volna egy fél presszókávét. Persze mint minden habcsókféleség, sajnos ez is a fogorvosok ajánlásával készült. Másik sajnos, hogy a gyönyörű világos kávébarna színe nem jön elő a fotókon.

A recept megint innen: Lajos Mari – Hemző Károly: 66 karácsonyi édesség (Aquila Kvk., 1999.) csak kicsit leegyszerűsítve.

Kávés habcsók

A fehérjéket felvertem géppel, csipet sóval és sok porcukorral, 2 ek. instant kávét nagyon kevés langyos vízben feloldottam és beleöntöttem. Dobtam utána egy kk. kukoricakeményítőt is, biztos ami biztos. Nem csillag- hanem simacsöves habzsákba töltöttem és kicuppantottam őket a sütőlapra. 100°-os sütőben 1,5 órán át száradtak.
A krém: gőz fölött feloldottam 10 dkg étcsokoládét, 1 dl tejszínnel, kevés fahéjjal és 1,5 kk. valódi őrölt kávéval. Kicsi rum is ment bele és 5 dkg vaj. Amikor kihűlt, összeragasztottam vele a mokkacsigák talpacskáit.

Levelező tagozat

Azt mondom, amíg a csipsz-gyártóknak nem jut eszébe apró töpörtyűs /tepertős pogácsákat alu zacskóban piacra dobni, addig nincs itt a világ vége. De ne legyenek illúzióink, ez is eljön egyszer, ezt azóta tudom, mióta sült gesztenyét láttam hasonló módon csomagolva egy hiperboltban, az aszaltgyümölcsös polcon.

A töpörtyűs pogácsának lelke és kiváló humorérzéke van! A hajtogatáskor egészen más arcát mutatja, akkor még olyan kis szürke és unalmas, a készítőt is fegyelemre kényszeríti, hiszen ki kell várni a hajtogatások közötti időt, szigorúan betartani a technológiát. Pedig a tésztában már benne van a bor és az élesztő, ami majd a meleg hatására kissé fejbe vágja és a sütőben vidám dülöngélésbe kezd. Lehet, hogy az iszákos emberiséget fricskázza ezzel, görbe tükörben mutatva meg bennünket.

Elmerülve a szakirodalomban azt látom, hogy két iskola van: a darált töpörtyűkrémet a tésztába keverők és a kinyújtott tészta felületére kenők. Én az utóbbihoz csatlakoztam, mert szerintem ez adja jobban ki a rétegeket a hajtogatás során. De említsük meg az elhajlókat is, akik a töpörtyű felét a tésztába teszik, a másik felét pedig rá (pl. Tanyacsárda szakácskönyve), vagy azokat, akik leveles vajas tésztával dolgoznak (pl. Polcz Alaine) és a profikat, akik akár 5-6 félét is megkülönböztetnek (Móra Ferencné: „töpörtyűs pogácsa / 1., 2., 3.”, „szegedi töpörtyűs pogácsa” „debreceni töpörtyűs pogácsa”).

Bort sem tesz bele mindenki, sőt Csáky Sándor és Ínyesmester a sertés- és a libatöpörtyűs változatba is 1 ek. rumot ajánlanak. Én az aszút vagy a szamorodnit ajánlom, tényleg visszaköszön az ízük majd valahol az éjszakában.

Töpörtyűs / tepertős pogácsa

50 dkg lisztből, 10 dkg zsírból vagy vajból, 1 dl tejfölből, 1 dl tejben felfuttatott 3 dkg élesztőből, 2 tojás sárgájából, 3 ek. borral és 3 nagy csipet sóval kelt tésztát gyúrok. Kicsit pihentetem, majd téglalap alakúra kinyújtom és erre kenem a 35 dkg darált töpörtyűkrémet. Ilyenkor még meg lehet sózni és őrölt borssal megszórni, de ez nem kötelező kellék. Feltekerem és óvatosan nyújtom még egy kicsit, majd a hajtogatva (egyik lebenye alá, a másik fölé kerüljön) pihentetem. A pihentetés során a tésztát lefedem egy nagy tállal. A sütőt 220°-ra előmelegítem. Félóránként még kétszer megismétlem a hajtogatós mutatványt, végül a 3 cm vastagra kinyújtott tészta felületét négyzethálósra bevagdosom és kiszaggatom, a pogácsák tetejét megkenegetem felvert tojással. A tepsiben lehet viszonylag szorosan ültetni őket, de úgyis dülöngélni kezdenek.

Rá-diós sütemény

Valamelyik vasárnap délelőtt az InfoRádió gasztronómiai műsorát hallgattam a konyhában, illetve be volt kapcsolva, amíg főztem. És ahogy az ebben az időszakban lenni szokott, valami forrt a fazékban, sercegett a zsír, pöfékelt a lábos, zúgott a szagelszívó, miközben hűtötte magát a forró sütő. Így az elhangzottakból csak hangfoszlányok jutottak el hozzám: „omlós tészta”…„diós piskóta”…”8 tojás”…”baracklekvár”…”rács”. Ennyi elég is volt az Infoból.

Mivel szigorú recept nem kötött, még rálazultam egy kicsit és ezt alkottam:
Vékonyra nyújtott omlós tésztával kibéleltem a tepsit, narancslekvárral szigeteltem (mert karácsony volt), ebbe az ágyikóba 8 tojásból készítettem diós piskótát. Nem rácsot, hanem betlehemi csillagocskákat vágtam ki a maradék omlós tésztából (mert karácsony volt) és igyekeztem úgy szeletelni a megsült süteményt, hogy minden kocka közepén egy csillag legyen (hogy karácsonyi látvány legyen). Szemmel láthatólag finom volt, mert úgy elillant, mint egy receptfoszlány az éterben.

(Aki tudja mi a sütemény igazi neve, kérem írja meg! Elkezdtem nyomozni Móra Ferencné süteményes könyvében, de az „Estikénél” elaludtam.)

Rá-diós sütemény

Omlós tészta: 40 dkg liszt + 20 dkg vaj (egy kis zsír sosem árt bele!) + 10 dkg porcukor + 1 tojás sárgája + kevés hideg víz, hogy összeálljon. Legközelebb lehet, hogy elősütöm kicsit a tésztát, a sütőbabos módszerrel, bár így is jól sikerült. A tészta ¾-ét használtam fel a kibéleléshez, az ¼-éből a csillagokat szabtam ki. Tepsi mérete: 33x35 cm. Lehet kisebbe is.

Diós piskóta: 8 tojás fehérjét felvertem + beletettem a 8 sárgáját + 8 lapos ek. cukrot + 8 ek. lisztet + kb. 3 marék diót ledarálva + kevés sót. Valószínűleg egy kis rumot is…Lényeg hogy addig ügyeskedjünk a szilárd és folyékony anyagok arányával míg igazi piskóta-jelleggel lustán csöppen a tésztánk.

A kivajazott tepsit kibéleltem a tésztával, a tésztát megkentem narancslekvárral, beleöntöttem a piskótát és rárakosgattam a csillagokat. 170°-os, előmelegített sütőben sütöttem.

Asszonyi segítség

Lehet, hogy ezzel a címmel a szerelemgolyós posztomat fogom megelőzni a szexoldalak blog ajánlójában, pedig már megint teljesen ártatlan dologról akarok írni. Arról, hogy mint egy igazi falusi lagziban, én is segítséget kérek olyan asszonyoktól, akik átlendítenek az ünnepi készülődés nyűgjén és végig mellettem vannak a konyhában.

Itt van mindjárt Mahalia Jackson, akit úgy képzelek el, hogy a Mississippi partján egy kis falusi ház udvarán, feltűrt ujjú blúzban és mintás kötényben kopasztja a csirkéket, este friss kukoricás kenyérrel várja haza a gyapotszüretelőket, vasárnaponként pedig a fehér fatemplomban merész gospelekben mutatja be énektudását. Robotgépet nem használok ha ő pörög a lemezjátszóban, mert muszáj odafülelni minden hangrezdülésére. Pedig nem is ő, hanem Diana Krall fantasztikus karácsonyi lemeze forog a leggyakrabban a konyhai lejátszóban. Abbahagyom a halfilézést, és visszagondolok arra hogy Di enyhe csalódást okozott ősszel, amikor a frankfurti koncertjét láttam-hallottam, de legalább megadta azt az élményt, hogy senkiházi kelet-européerként ott ülhettem a helyi operaházban, a high societyben. (Nagyon magasan, kb. a negyedik szinten ültünk.)

Joni Mitchell szívbe markol, valósággal kihanyatlik kezemből a fakanál, amikor azt énekli, hogy:
"It's coming on Christmas
They're cutting down trees
They're putting up reindeer
And singing songs of joy and peace
Oh I wish I had a river
I could skate away on..."

Csak nézem, ahogy odakap a mártás, mert nem mozdul a kezem. Akkor sem, amikor Katona Klári búg elő a hangszóróból, hogy:
"…ma újra összegyűltünk / Hogy egy évben egyszer boldogok legyünk” – jobbnak látom felkeresni a kamrában azt a barnarumos üveget, mert félő hogy a szívemre megy ez a sok fájdalom.

És igen! Félre bánat, bú, jöhet Koncz Zsuzsa, aki a Betlehemi királyok című dalhoz a múlt század egyik legjobb szövegíróját kérte fel, így biztos a siker, meg is jön a kedvem hogy kertész legyek, fát neveljek, csak már jöjjön a tavasz! Leteszem a spékelőtűt és felírom, hogy „februárig: metszőollót megkeresni!” majd kicserélem a lemezt. Tudom, hogy hihetetlen, de ezen meg Nina Hagen énekli az Ave Mariát! Elzárom a mosogató csapját, hogy jobban halljam és egyszerűen nem hiszem el, hogy létezik e bolygón olyan zeneproducer, akinek eszébe jutott ekkora képtelenség! És hogy van olyan hobbiszakács, aki meglátva ezt a lemezt ujjongva rohan vele a pénztárhoz! Nem is tudom, hogy Ninától lesz-e mégis jobb kedvem, vagy a napok óta alkoholban áztatott aszalt meggyektől, amik lassan elfogynak mire a kézi bonbonoknak nekiállok.

Most hogy elolvastam az eddigieket, látom hogy ezek az asszonyok nem is segítenek hanem feltartanak a munkában, vagy mégis?…

Mandulás pisztráng tokjai mártással

Négy megtisztított pisztrángot enyhén besóztam, citromlével megöntöztem és félretettem. A Balaton-felvidéki mandulákat leforráztam és kiugrasztottam őket a tokjukból, majd száraz, felforrósított serpenyőben kicsit megpirítottam őket.
Mártás: kevés vajat felhevítettem és lisztet szórtam bele, majd tokjai aszúval és tejszínnel hígítottam, kicsit megsóztam, forralással besűrítettem és pár csepp citromlével ízesítettem.
A halakról leitattam a vizet, lisztbe forgattam és vajban + olajban megsütöttem őket. Külön kis serpenyőben vajat hevítettem és a mandulákat ott is megfuttattam.
Tálalás: a halakra kevés mártást öntöttem és mandulát szórtam, krumplipürével és a maradék mártással tálaltam. És persze Tokajival.

Tervezte Ő, a Nagy Formatervező

A Nagy Formatervező leginkább a tengerhez vonzódott. Bár megbízatása három szintre szólt: föld, levegő és víz, valahogy mégis inkább az utóbbiban alkotott nagyot. Kéjesen húzogatta a csigák és kagylók vonalait, napokig elszöszmötölt a korallok ágacskáival, a rákok páncéljával és amikor alkotói csúcsán volt, akkor kanyarította oda a tengeri csillagot meg a medúzát.

A Föld-programban már alvállalkozókat vett fel, itt olyan dolgok keletkeztek, amelyek mintája vagy a levegőből vagy a tengerből jött, tehát többsége egyszerű koppintás. A Nagy Formatervező azonban még néha bele-belenyúlt a tervezésbe és időnként csak úgy a maga szórakoztatására a maga képére tervezett néhány kiváló alkotást. Hogy mire gondolok? Természetesen a dióra!

Törjük csak fel: belül ott van a két agyfélteke, a kanyargósan barázdált agy, felületén az agyhártya, majd a csontos koponya és végül a puha zöld, később barna fejbőr. Tartalmilag is tökéletes, teljes értékű táplálék, ki lehet húzni vele mindenféle nehéz helyzetet: katasztrófát, várostromot, koncertkörutat. Kár hogy a forró égöv szigetein nem terem meg, így hajótöréskor diótörésre ritkán kerülhet sor.

Nálunk a családi pagonyban a legtöbb termést adó fa furcsa piros színű diót terem. Ennek köszönhetően minden adventem és karácsonyom azzal megy el, hogy állandóan magyarázkodom a vendégeknek és a megajándékozottaknak, hogy "nem, nem én festettem meg a diót, ez ilyen fajta, nem, nem a blogokból vettem az új divatot, nem, nem Kínában gyártották, ne aggódjatok." (Ezúton kérem, senki ne írja meg kommentben, hogy te szerencsétlen, nem veszed észre hogy egy atomtemető van a kertetek alatt?!)

A folyamatos dió-ellátást tisztességes üzlettel biztosítom, a rokonok sarkában vagyok, hogy: Felszedtétek? Kiterítettétek? Szárazon van? Bezsákoltátok? Elvihetem? Elhozzátok? Van még? De nem kell ám sajnálni őket, egész évben jobbnál jobb diós süteményeket juttatok nekik.

A diótöréstől sokan tartanak, pedig nem árt néha 1-2 órára leülni és pucolgatni. Ez a tevékenység egy komplett lelki fitnesz (ezt a marhaságot valami női lapban olvastam). A kalapáccsal legalább gondolatban odacsapok azoknak, akiknek az életben nem merek, majd elmélázva vadászom a dióbelet. Negyedóránként két kézzel belenyúlok a dióbélbe és tapogatom egy kicsit. Kézi fitnesz – mondanám, de félek hogy valaki egyszer majd jól meghivatkozik és utólag szégyellni fogom.

Zserbó szelet (magyarul: Gerbaud)

Több régi szakácskönyv receptjét summáztam a saját receptemben. Mindenkinek ajánlom hogy bátran fogjon neki, mert a látszat ellenére könnyen elkészíthető és hihetetlenül kiadós. A fotó hiányos, mert a baracklekvár mellől hiányzik a ribizlilekvár. De csak a képről, mert a sütiben benne van.
A tészta:
Kevés tejben pici cukorral és a tetejére szórt liszttel megfuttatok 2 dkg élesztőt. 50 dkg lisztet összekeverek 8-10 dkg porcukorral, kevés sóval és belemorzsolok 10 dkg zsírt + 10 dkg vajat. Beleütök egy tojást, beleöntöm az élesztőt és annyi tejfölt amennyivel kellemesen selymes tésztagolyót tudok gyúrni. Ez kb. 1,5 dl. Négy részre osztom és letakarva állni hagyom a deszkán.
Ledarálok 25 dkg diót 15 dkg cukorral és előkészítek egy üveg barack- és egy üveg ribizlilekvárt. Lehet csak barackot is használni, de így finomabb szerintem.

Kivajazok egy tepsit (32x32cm). A tésztagolyókat egyenként ekkora téglalapra nyújtom. Belefektetem az első tésztalapot, erre baracklekvárt kenek és megszórom a cukros dióval. A következő tésztalapra már ribizlilekvár kerül és a dió, majd a harmadikra szintén baracklekvár + dió. A negyedik lap a tető, természetesen üresen marad. Ezt csak megszurkálom és betolom a mérsékelten meleg sütőbe (175°). Ott még sütés közben kel egy kicsit, szépen kitölti az edényt.

Amikor szép világosbarna színe lesz kiveszem és megvárom míg kihűl. Ha jó állapotban vannak a csuklóim és sok bátorság van a szívemben, egy deszkával átfordítom, hogy az alja kerüljön felülre. 20 dkg étcsokoládét megolvasztok gőz fölött, kevés olajat keverek bele, ezzel vonom be a tésztát. A hagyomány szerint lehet a már megdermedt csokimázra 1-2 kanál csokoládét csurgatni vékonyan, köröket, hurkokat rajzolva.

Diós kocka

A Lajos Mari - Hemző Károly féle „66 karácsonyi édesség” című könyvből lestem el (Aquila Könyvkiadó, 1999). Nem piros dióval ajánlják, de ezzel még szebb.
Ez a könyv is lassan megérik már egy beutalóra a könyvkötőhöz, és némi papírtisztítás is elkélne, ha a zsírt és ujjlenyomatokat egyáltalán el tudják távolítani.

A tészta: 25 dkg vaj, 6 tojás (a fehérjét külön felverve!), 20 dkg cukor, 10 dkg liszt, 20 dkg felolvasztott étcsokoládé, kevés só, kb. fél zacskó mézeskalácsfűszer vagy ½- ½ kk őrölt fahéj és szegfűszeg, 20 dkg darált dió.

180°-on sütjük. Amikor kivesszük a sütőből átforrósított és leszűrt baracklekvárral kenjük meg és hagyjuk kihűlni. 10 dkg étcsokoládét (szerintem 15-öt) 1 ek. olajjal megolvasztunk és ezzel vonjuk be. Felezett diókat nyomunk óvatosan a dermedő csokira és úgy vágjuk fel hogy egy-egy kocka tetején pont egy dió legyen.

Beleragadva

Ragacsos ujjaival megragadott és véglegesen magához láncolt. Nem enged el a megannyi család és fogyókúrázó életét romba döntő habcsókszenvedély.
Cukros illata elbódított. Nem szabadulhatok a habcsókok testének hívogató látványától és tapintásától. Csak olyan süteményeket sütök, amelyek után megmarad a tojásfehérje, a fagyasztóban régen eltett fehérjefosszíliák után kutatok, maradék szabadidőmben porcukrot gyártok. Habzsákjaimnak nincs nyugta, felváltva dolgoznak és száradnak.

Éjszaka csak úgy szemmel rajzolok a sötét plafonra újabb és újabb mintákat. Nappal egészen közel hajolok a bokrokra rakódó hósipkákhoz, hogy kifürkésszem titkaikat, képzeletben csillagcsővel habcsókot kanyarítok a háztetőkre. Elmélázva nyomom ki a fogkrémet, figyelem mikor hogyan viselkedik. Hetente kétszer benézek a cukrászkellékes boltba, érkezett-e újabb csővég, átlapozom a prospektus mintáit, ujjaim között hosszan forgatom a fémes kúpocskákat. Hazafelé megállok a cukrászdák kirakatai előtt, lenéző pillantást vetek műanyag habcsók-ajánlataikra. Nevetségesek!

Elkapott. Elragadott. Ledarált.
De szerencsés napom van, az ápolók fehér köpenye ma különösen szépen redőződik...

Habcsók

Három tojásfehérjét (egy icipici sóval) géppel habbá verek, majd belekanalazgatok annyi porcukrot hogy kemény legyen a massza. Ha a porcukor össze van állva, átszitálom. Egy teáskanál ecetet és két teáskanál kukoricakeményítőt teszek még bele.
Akkor megfelelő a massza, ha a belevágunk és utána a vágás nem záródik össze. A habzsákot egy mély pohárba állítva töltöm meg, sütőpapíros tepsibe nyomom az alakzatokat és 90 fokos légkeveréses sütőben szárítom kb. egy órán keresztül.

Igy kezdődött: katt ide!

Tisza-tavi Jurassic park

Ha egy hobbiszakács komolyan veszi hobbiját, akkor alapvetően gyalog, kerékpáron vagy tömegesen közlekedik, mert tudja, hogy ami kipöfög a csövön, az valahol előbb-utóbb lerakódik a kelkáposzta levelére. A lejárt buszbérletét pedig gondosan belehelyezi a konyhai szelektív-gyűjtőbe. Ámde ha mégis autóba kényszerül, elkerüli az autópályákat, mert azok tele vannak frusztrált leszorítós feketeautósokkal, ráadásul ellehetetlenítik a horvát birkasütőket és a magyar csárdákat.

Ha a hobbiszakács komolyan veszi hobbiját, akkor Debrecenből Pestre nem autópályán megy, hanem a 33-as úton. Ahogy Debrecen határában elsuhan a Látóképi csárda mellett, nyel egy pavlovit, mert tökéletes ízű piros pacalok képe tör fel bélbolyhaiból. A Hortobágyot átszelő úton derülve nézi a vonuló darvakat, akik nagyjából másfél hónapot wellnesselnek itt nálunk, mert génjeik azt üzenik, itt érdemes feltölteni a tartalékokat a nagy út előtt. Rikácsoló hangjuk persze a frászt hozza az emberre, de aztán úgyis leszáll a szürkület.

Barátai tanyáján – a hobbiját komolyan vevő blogger – kezében az ajándék libatetemmel rendetlenül halad az őt gyanúsan méregető libák sorfala között. Bízik a szárnyasok csekély agyában, hogy mire felsejlik a gyanú bennük, hogy "te, az meg ott nem a Márton?" – addigra ő már túl lesz árkon-bokron, vagy legalább bent az autóban. (Végszükség esetén ott van még a rövidtávfutás nevű hasznos sportág is.) Kicsit persze fáj a hobbiszakácsnak, hogy visszahallotta, azóta a libák azzal ijesztgetik a libasorból kilógó kislibákat, hogy „megállj csak büdös kölyök, jön majd a saját leve és elvisz”...hát igen, ezen még túl kell tennie magát.

Ha már hősünk egy ilyen akadályon átment, nem ijeszti el őt az esti Tisza-tó látványa, pedig gyanús lidércek villódznak a párolgó víz és a leereszkedő köd között, a nádas is baljóslatúan susog. Horgászok viharlámpái himbálóznak a nyekeregő csónakokban, a ragadozók rablásait hatalmas csobbanás jelzi. A feltehetően élő élőhalárus arca nem látszik a szemébe húzott sapkában, teste egészen valószerűtlen a pufajkában. Hosszan molyol a késeivel, vészjósló mozdulatokat tesz a bárddal és gyakran sandít a hűtő felé, amibe simán belefér egy ember, konyhakészen akár kettő is. Abban bízva, hogy már minden polc foglalt, a hobbiszakács kezében a halas nejlonzsákkal sebesen iszkol vissza az autóhoz.

De a nehéz nap még nem ért véget, mert ahogy a gombafejű költő mondja egy éjszakája is van még neki, azaz otthon fel kell tárni a zsákot, szembe kell nézni az üveges szemű harcsaarcokkal és megsimogatni a sügérek jura korabeli tüskéit. Megpucolni a nyálkás állatokat, kipukkasztani a léghólyagjukat, kicibálni belőlük ezt-azt.

Olyan jó kis borzongásos nap volt ez, mit tudnak erről az autópályán száguldozók?

Feldolgozás:
A sügér paprikás lisztben sült meg, a harcsából harcsapaprikás készült túrós csuszával. Van még egy giga harcsa a mélyhűtőben, félbehajtva, egy szinttel az átlósan betuszkolt fogas és az ígéretes kacsa felett. A liba Márton napján állt bosszút rajtam.