A süket spenót, az abesszin kel és még sokan mások

Végy 260 gramm süket kartonspenótot, tisztítsd meg a rárakódott hallókészüléktől, vágj fel csíkokra egy kisebb abesszin kelt, rotyogtasd össze ezeket egy kis darab reszelt gyarló gyömbérgyökérrel, vess belé néhány szem farkastinórut, reszelj le egy cudar céklát, köretnek zrikás zabot adj és két szem balga barackkal díszítsd a tálat! Semmi zsír, semmi háj, telített zsírsav és egyéb gusztustalanságok, csak a színtiszta művészet!
Így kapod meg az Állati Növényi Ábécé című kötetet, Zsubori Ervin és Tenke István újabb művét, amely ismét a soproni Artemisz Kiadó gondozásában jelent meg néhány nappal ezelőtt. (Előzményeket lásd itt és itt.)
De úgy is megkaphatod, ha megveszed egy könyvesboltban. Vegák polcán egyszerűen nélkülözhetetlen alapmű, színben pedig határozottan megy bárki karácsonyfájához.
 
A kötet honlapján blogot olvashatunk Salamon munkakerülő spenót kalandos életéről és világ-körüli utazásairól, belelapozhatunk egy digitális könyvbe és számtalan izgalmas menüpont, játék között legelhetünk. A rímfaragó versenyben - amely még nem zárult le - szerénységem az alábbi strófákat izzadta ki a tűzhely mellett:

Március a morcos moha
ráfázott a lásztminitre
mert az megint délre vitte
szomorúságának oka:
nem jut el északra soha

Dusika a dagadt dinnye
testtömege túlteng megint
de ő erre újfent legyint
pedig ha keveset enne
Heves legszebb teste lenne!

Doboztalan paradicsomos makréla

Nem friss hal volt, nem hajnalban fogták a plymouthi öböl déli csücskének harmadik beszögellésénél, az ívás után öt és fél hónappal. Nem én vittem haza a kikötőből, nem én pucoltam, így már sosem tudom meg hogy csillogott-e a szeme, nyálkás volt-e a teste, veres volt-e a kopoltyúja.
Sőt: testét zacskó fedte, amúgy gyönyörű csíkos bőrén jégkristályok csillogtak.
Sőt-sőt: órákig vártam hogy kiengedje szorításából a fagy.
Nagyon sőt: egy visszataszító kapitalista áruházlánc boltjában vettem.
Bevállalhatatlanul sőt: kifejezetten ezért megyek be oda, a fogyasztói társadalom könnyűszerkezetes szentélyébe, a bioételek megcsúfolójába, a tömegcikkek ránk ömlesztőjébe, a vak konzumidióták közé – akiknek eszébe sem jut, hogy vásárolhatnának a drága belvárosi ínyencboltokban vagy biopiacokon is – hogy bőrrel, fejjel, farokkal felszerelt tengeri halat kapjak. Az vesse rám az első gazdaságos kiszerelést, aki még sosem tett ilyet!

Doboztalan paradicsomos makréla

A makréla hazai élőhelye általában a konzervdoboz. Fajtái: makréla olajban, füstölt makréla olajban, makréla törzs ebben-abban, makréla paradicsomos mártásban.
Innen jött az ötlet, hogy áruházi halaimat belefektetem az sk. készített paradicsommártásba, amelynek alapanyagát sk. termeltem és így sütöm meg a halakat, csak még belekevertem a mártásba apró paszternák kockákat is. A mártás eleve rozmaringos és fokhagymás volt, de biztos ami biztos dobtam a tepsibe még egy rozmaringágat, és a sütés felénél, amikor egy nagy lapáttal óvatosan átfordítottam a halakat, rájuk reszeltem néhány fokhagymagerezdet.

Blinivel ettük, de inkább polentával kellett volna!

Ő, a nagy

Ahogy telnek az évek, az ember lemond arról, hogy valaha is megtalálja az igazit. Az igényesebbek egy idő után teljesen kizárják még a gondolatát is. Jó ez ahogy van, a magányos, nyugodt, megalkuvások nélküli élet. Mások belátják, nem érdemes róla álmodozni, hiszen úgyis csak a magazinokban létezik. Reményvesztett ember az elérhető készletből választ.
 
De olyan is van, hogy egy teljesen szürke hétköznapon egyszer csak megjelenik a nagy Ő! Már amikor nem is számítunk a csodára, nem keressük, egyszer csak ott van. Teljesen természetesen, mintha mindig is elérhető lett volna. Őt akarom! – szólal meg bennünk a belső hang és nem nyugszunk addig, míg a miénk nem lesz. Letapossuk versenytársainkat, ha kell, feladjuk önmagunkat, csak azért hogy birtokolhassuk.

Az én nagy Őmnek tökéletes alakja volt. Izmai oly szabályosan hullámoztak, mintha egy szobrász faragta volna őket. Illata frissséget és ifjúságot üzent. Tapintásra is fiatal és ruganyos korpusza volt, éreztem amikor először megérintettem. Sejtettem, hogy talán késsel is formálták tökéletes idomait, de ez nem zavart. Így volt igazán kívánatos és divatos. Manapság ez már természetes dolog, nekem is fontos hogy választottamat a külvilág elégedetten mustrálgassa. Tudtam, ő az, akivel nem vallok szégyent, büszkén feszíthetek mellette, tökéletes pár benyomását keltjük az est fénypontján, amikor a vendégeknek azt mondom: „Tessék, parancsoljatok, töltött dagadó!”

Töltött sertésdagadó

A dagadót egy hosszú csontozókéssel óvatosan felszúrtam és terjedelmes vágást alakítottam ki benne. Kívül óvatosan besóztam.
Zsemlés tölteléket készítettem: 3 beáztatott és kinyomkodott zsemléhez kevertem 2 nagy tojást, egy közepes fej apróra vágott vöröshagymát, amit előzőleg zsírban megfonnyasztottam. Egy csokor apróra vágott petrezselymet, majoránnát, sót, borsot adtam hozzá. (A zöldfűszereket is meg lehet futtatni a zsíron, jobban kijön az ízük.)
A tölteléket beletöltöttem az üregbe, a dagadó száját hústűvel összekapcsoltam. Középmeleg sütőben, fedett sütőtálban sütöttem, az elején kevés vizet is alátéve, gyakori locsolgatás mellett. Sütés után is lefedve tároltam, és locsolgattam a pecsenyelével. Ha kihűl, könnyebb szeletelni. Párolt rizzsel vagy zöldborsós rizzsel, savanyúsággal finom!

"Kövessük a tököt!"

A tök totálisan divatba jött! A "szegény ember eledele" és a "takarmány" kategóriából indulva mára már fantasztikus karriert járt be. Tököt enni, főzni trendi dolog!
 
 - Milyen érzés sikeres zöldségfélének lenni?
 - Nagyon furcsa. Ne felejtse el, hihetetlenül mélyről jövök, a sárból, az októberi talaj menti fagyokból. Korán megtanultam a leckét: aki kicsi azt eltapossák, aki nagy, abban már megbotlanak!
 - Fontos-e a siker az életében?
 - Valójában a siker nem fontos. A siker csak egy újabb adag adrenalin, amely továbblendít a következő feladat felé.
 - Megváltoztatta-e a pénz azt életét?
 - A pénz semmit nem jelent, nem fontos számomra. A pénz csak egy eszköz, amellyel elérhetem a kívánatos életszínvonalat. Ezzel tartozom magamnak.
 - Mi a legfontosabb az életben?
 - A legfontosabb az őszinteség. Megmondani mindenkinek amit gondolok, az az igazi! Nagyon fontos számomra még a szeretet, hogy akik szeretnek, azok szeressenek, mert ez a szeretet, akik nem szeretnek, azok meg ne is szeressenek, mert az meg nem az. Azokat egyébként én is utálom, de legalább őszinte vagyok velük.
 - Igaz az, hogy valóságos pálfordulás történt az életében?
 - Igen. Egyszer csak felpillantottam a tökföldről az égre és megtértem. Másnap új társra leltem és újabb tökgyermekeket nemzettem. De azért a korábbi családommal is nagyon jó a kapcsolatom. Biztos vagyok abban, hogy nekik is jobb így, ha őszinte közegben élnek. Az új párom egyébként valósággal rajong a korábbi házasságomból származó gyerekeimért!
 - Igaz az, hogy meglátogatta a börtönben lopótök rokonát és megbocsátott neki?
 - Nézze, ezek belső, családi ügyek, nem szeretném kiteregetni őket. De valóban nagylelkűen gyakoroltam a megbocsátást. A pillanatot egy véletlenül arra járó bulvárfotós meg is örökítette.
 - Mit jelent az ön számára a vidéki élet?
 - A vidék, a csend, a visszavonulás tere. Próbáltam a nagyváros közepén is élni, de nem ment. Szűk volt nekem a körönd meg a sikátorok. A kis közösségben jobban otthon vagyok, jobban tudok figyelni társaimra. Mediterrán stílusú tökföldemről helikopteren járok be a városba.
 - Fontos önnek a környezetvédelem?
 - Természetesen. Nagyon fontos hogy mások vigyázzanak a környezetre, ne szemeteljenek, és csak a tömegközlekedési eszközöket használják.
 - Kedvenc autó márkája?
 - A nagy fekete. Ami úgy néz ki, mintha ki tudna jönni a felázott tökföldről.
 - Milyen érzés egyszerű, paraszti tökfőzelékből a fúziós konyha sztárjává válni?
 - Ne higgye hogy simán ment ez. Hihetetlenül keményen megdolgoztam érte. Igyekeztem nem elaprózni magam, nem túlságosan elpuhulni. Kiszorítottam magam mellől azokat, akik visszahúztak, gondolok itt a kaporra és a fűszerpaprikára. A tejfölös habarásnak is tudomásul kellett vennie, hogy nélküle megyek tovább. Sütőtök páromnak megtiltottam hogy az utcán árulja magát, sőt, a sima sütőben, kemencében sülést is. Ezek az idők már elmúltak.
 - Nem érzi magát időnként kimerültnek, kiégettnek?
 - Nagyon szerencsés vagyok, mert azzal keresem a pénzt, amit a legjobban szeretek csinálni. A munkám tulajdonképpen a hobbim is.
  - Tud arról hogy rokonai úri töknek csúfolják?
 - Nézze, ezek a dolgok a siker velejárói. Nem haragszom rájuk. Szerencsétlen, csóró kis kabakosok!
 - Igaz az, hogy a sütőtököket manapság mesterséges beavatkozásokkal teszik kívánatosabbá?
 - Hallottam ilyesmiről. Cukorfeltöltések, héjvékonyítások, maghéjtalanítások – de mi a párommal soha nem nyúlnánk ilyen eszközökhöz. A plasztikai sebészeteken gyakran megfordulunk, de csak látogatóba járunk oda.
 - Mit üzen az olvasóknak?
 - Azt üzenem nekik, hogy mindig legyenek önmaguk és tökre ne törődjenek másokkal. Minél előbb valósítsák meg tök jó álmaikat, ne tököljenek sokáig vele! Mert az élet nem más, mint rövid, múló zöldségidények összessége!

A poszt címe:  im. „Brian élete” (Monty Python's Life of Brian, 1979.)

Sütőtökös pite

Készítettem egy adag omlós tésztát és betettem a hűtőbe pihenni.

Megsütöttem egy sütőtököt szeletekre vágva, a felét megettem, a másik felét kb. 40 dkg-ot összepürésítettem 3 tojással és két kanál liszttel. Nagyon kellemes íze volt, ezért semmit nem tettem bele.

A tésztát kinyújtottam és elősütöttem így. Majd belesimítottam a pürét és addig sütöttem, amíg meg nem szilárdult.

Őszi lasagne több lépésben

Két mangoldtermesztő ugyanúgy összefuthat az interneten, ahogy két bélyeggyűjtő vagy két rádióamatőr. Mi is – rejtélyes „Attilajukkaja” nevű olvasóm és én – azonnal egymás nyakába borultunk virtuálisan. A logikai lánc hamar összeállt: szeretjük a mangoldot, a mangold szereti a lasagnét, a lasagne szereti a sajtot, a sajt – pláne a rokfort – szereti a körtét.
 

Első lépés elkészíteni a lasagnét, majd jelezni A.nak hogy igen, ez hiányzott még az őszből, köszönjük! Második lépés a Mangoldtermesztők Magyarországi Szövetségének (MAMASZ) megalakítása lesz, természetesen tengernyi(!) dalmát és olasz testvérvárosi kapcsolat kiépítésével, utazgatással, lakomázással és némi kapálással.

De mindezek előtt nulladik lépésként felléptem a garázstetőre és learattam az utolsó mangold leveleket.  Kikerültem közben a talpon maradt paszternákokat, a harsogóan zöld petrezselymet és a rukkolát, aminek most persze esze ágában sincs felmagzani. És amikor kézzel beletúrtam a felásott földbe, vidáman hancúrozó földigiliszták akadtak az ujjaim közé. A konyhakertbe beszökött az ősz!

Mangoldos körtés lasagne

Főztem egy nagyobb adag besamel mártást, a mangoldot hideg vízben feltettem főni és néhány percig forraltam, majd alaposan leszűrtem, kinyomkodtam belőle a vizet. Rokfort sajtot vékony szeletekre vágtam, ahogyan ezt tettem két szép érett Vilmos körtével is.

Összeállítás: mártás - száraz lasagne tésztalapok (nem kell előre megfőzni!) - mangold - körte - sajt. A végén a tésztára már csak a mártás került. Tűzálló tálban sütöttem, eleinte lefedve, később fedő nélkül. A sózás egyéni ízlés kérdése, függ a sajttól.

Szövegértés vaj mentén

 

"Nem adhattam semmi mást csak büszke lelkem kóbor lázadááááááását" – üvölti a holt király a bolt rejtett hangszórójából. Képtelenség fejszámolási műveleteket végezni ilyen háttérzaj mellett. Tehát, ha ebből a vajból 2700 Ft/kg, mondja az apróbetű, akkor...de mi az hogy kóbor lázadás? Hol itt, hol ott üti fel csatakos fejét? A másik vaj persze tea, amaz meg márkázott, ezek itt olcsóbbak, csak tudnám mi az előállítási folyamat? Persze mindegyik gyanúsan 82%-os zsírtartalmú, hisziapiszi! Na, hajoljunk csak közelebb az aprócska cédula pirinyó betűihez....büszke lélek, az oké. Az még akár lázadhat is.  De azt miért adja oda annak, akit szeret? Mi van, ha a lázadás föl-le kóborol a szerelmetes férfiúban, és egyszer csak keresztezi egy vándorvese útvonalát? Nem okoz ez szövődményeket a párkapcsolatban?
Az izgalmas sorok annyira kibélelik a fülemet, hogy muszáj előkapni a telefont és beleírni, hogyaszongya:

"A múlt nincs feledve, vársz rá, csak jönne végre,
de már oly messze, múló szép regény tél ünnepén,
nagyon fáj még, de vége."

Tehát: a múltra hiába várunk, mert elmúlt, ez a természete neki. De van hogy kimarad valami, ez általában a jelen, amiből a múlt születni szokott, és puff neki, odalesz az egész múlt, ellehetetlenítve fényes jövőnket is. De reménynek ott van még a "múló szép regény" de az meg csak télen van, ráadásul ünnepnapokon, amikor azt sem tudjuk hol áll a fejünk. Nem baj ha fáj, hamar vége lesz, azaz dehogyis, már vége van! De. Még.

Ezt biztosan rosszul jegyeztem meg, mert ilyen nincs. Majd otthon megnézem a neten. Összezavartak a vajak, meg a fárasztó apróbetűk. Visszahajolok a vajfrontra. Van a sós és a sózatlan. Van a dán és az ír, nagyon drágán. Ki kéne ugrani Ausztriába. A magyarok közül akkor legyen inkább a Bakonyi, pusztán csak családi okok miatt. Vagy a Nádudvari? Ott biztosan több az egy főre jutó tehén, mint a Bakonyban. Bár nekem inkább ménesek rémlenek onnan. Nahát! Camarguei vaj! Származási hely: Belgium. Lehet hogy mégis kell az az olvasószemüveg, amit emlegetett az orvos legutóbb. Vagy egy földrajz atlasz, de új kiadás, nem az a régi, elavult, amit még a szovjetek hamisítottak. Viszont ez a vaj nagy sókristályokat tartalmaz, öröm ráharapni, érdekes hogy nem olvad el.

"Kár, hogy a fény úgy elszállt, elszááááááállt". Na, még ez is. Most meg a fény. Hogyan szállt el? Hát fénysebességgel! Utána nem maradt semmi, még egy valamirevaló árnyék sem.

Nem értem minek kell rádió a vásárláshoz. Persze van rosszabb is, amikor a rádióadás étteremben üvölt. A vásárlás hadd legyen szórakozás, gondolják a kereskedők. Vagy netán ők unatkoznak, mert nem teszünk fel nekik elegendő kérdést a vajgyártással kapcsolatban? Nem, nem, biztosan nekünk akarnak kedveskedni, köszönjük, de " Mégis fáj." (i.m. Jimmy)

Re-Revani

Chili&Vanilia tette fel nemrég ezt a török édességet, nosza rögtön megsütöttem annak a kedves barátomnak, akivel anno együtt barangoltuk be Kis-Ázsia török görög részét. Ő az, aki az út vége felé a tikkadt társaság legnagyobb ámulatára két konzerv vecsési káposztát varázsolt elő a hátizsákjából. Olyan finom ételt, mint amilyen ott akkor az a natúr savanyú káposzta volt, még életemben nem ettem!

A Revani a magyar grízes piskótánál valóban sokkal izgalmasabb sütemény, és ahogy az egyik vendég megjegyezte: "narancsos édesség ritkán jelenik meg házi körülmények között, ha mégis, akkor csak karácsonykor". És valóban. De miért is?

Eltérések az eredeti recepttől:

• a nyers tésztát, még a fehérje belekeverése előtt hagytam állni egy órán keresztül, hogy majd a gríz biztosan ne ropogjon a fogunk alatt 
• a szirupból kihagytam a borsot, mert féltem a népharagtól, helyette szegfűszeget tettem bele 
• este sütöttem meg és másnap délben szolgáltam fel, ezalatt a sziruppal háromszor locsoltam meg a tésztát 
• a tetejére cukros, citromos vajrózsákat nyomtam és narancshéj csíkokkal díszítettem

Egy szép fényes nap

A legfényesebb nap szeptemberben van. És erre a napra mindig a Sachert kéri. Nem lenne jobb valami krémesebb? Neeeeem, azt nem szeretem! De ez meg olyan száraz, nem? Nem! A Sacher a legjobb torta!  Hát jó, akkor legyen. De aztán sok baracklekvárt tegyél bele! Tudod hogy mindig sokat teszek, csak felszívja a tészta.  Persze, mindig ezt mondod!

Előkerül a kis Sacher könyv, a kapcsos tortaforma, kezdődik a sütés. Közben már megjelennek a télidéző vízszintes fények, beragyogják a konyhát, és a legfényesebb napot meg a csokimázat még fényesebbé teszik.

Sacher torta

A sütőt 170 fokra melegítettem, egy 24 cm-es tortaformát kikentem vajjal, az alját sütőpapírral kibéleltem.
A tészta: 150 g vaj, 6 tojás (a fehérje külön felverve és a végén hozzákeverve!), 130 g csokoládé felolvasztva, 200 g cukor, 1 zacskó vaníliás cukor vagy fél vanília rúd kikapart belseje, 150 g liszt.
A máz: 150 g jó minőségű étcsokoládé felolvasztva 1 ek. olajjal. (Az eredeti recept 200 g cukrot, 125 ml vizet és 150 g csokoládét ajánl.)

A megsült tésztát három lapra vágtam, a lapokat jó vastagon megkentem baracklekvárral, de tényleg, majd bevontam a csokoládéval.

Forrás: The New Sacher Cookbook: favorite austrian dishes / Alexandra Gürtler, Cristoph Wagner .- Vienna: Pichler Verlag, 2005.

Nyári cserekereskedelem

Sajnálom, hogy nyáron nem vezettem "háztartási naplót" szépen kimutatta volna, hogy milyen kevés pénzt költöttünk élelmiszerre. Ez részben a szépen termő konyhakertnek, mások kertjének és a cserekereskedelemnek volt köszönhető, annak is a legmodernebb, internetes változatának. Hazafelé éppen hogy csak beugrottam tejért a kisboltba, kenyeret általában magam sütök, néha vettem egy kis húst, halat, másra szinte nem is volt szükség.

A baracklekvár-projekt és az üvegek lezárása után még ládányi barack érkezett, pár héttel később szeder. Blogger forrásból ringló, árukapcsolásként alma. Ez kicsit éretlen volt, így kerekedett belőle fahéjas-csillagánizsos lekvár.
Egy kedves olvasóm kalandos úton fagyasztott csepleszt (fátyolháj) küldött, a hájak és a téma feldolgozása még folyamatban van, majd beszámolok róla. Annus néni, aki nyugdíjas létére főállásban a csigákkal hadakozik a Hévízi tó mellett, nem felejtett el babot küldeni. Phzs újabb lekváros-mézes csomagocskával örvendeztetett meg. Megható, hogy egy karácsonyi angyal egész évben odafigyel védencére és töméntelen teendői között nem felejti el, hogy nyáron is jól esik a szilvalekváros derelye vagy bukta. És főleg a gondoskodás.  Ezzel okafogyottá vált a Fonográf híres slágere, mely szerint: „én csak azt nem értem, miért nincs minden áldott nap karácsony?”

Jómagam céklát, mángoldot, paradicsomot, rukkolát és cukkínit áramoltattam visszafelé, konyhakész petrezselymet és céklasalátát készítettem, egyeseknek lekvár-válogatást állítottam össze. Édesszájúaknak süteményszállítmányok mentek, nem evő gyerekeknek kakaóscsiga, mézespuszedli. Érdekes, ilyenkor valamennyien "evő" gyerekekké válnak!
Egy kedves kommentelővel megosztottam a mag génbankomat, ezt nemzetbiztonsági okok miatt is tettem, ha valamelyikünk netán elbukna, a másik még képes legyen magasba emelni a fekete paprika zászlaját.
Ígéret van egy hagyatékból reám váró  antik derelyevágóra, továbbá mandulára, dióra. Az egyébként kultúrát közvetítő Arnolfini Archívum az utolsó szem mogyoróit juttatta el hozzám, 100%-os Nutellának álcázva. Kekszet sütöttem belőle, nem csak az íze kedvéért, hanem mert szeretem érezni a mindent betöltő pörkölt mogyoró illatát.

Egy hozzátartozóm, látva a gasztro rokonlelkek cserekereskedelmét és a terményadományokat, meghatódva felsóhajtott: "lám, milyen normális ország lehetnénk, ha nem lennénk annyira hülyék!"

Mogyorós keksz

A mogyorót megtörtem, száraz serpenyőben megpirítottam és konyharuhában megdörzsöltem, hogy ledobja barna ruháját. Ezután még egy kicsit pirítottam és ledaráltam. 10 dkg mogyorót és 30 dkg lisztet egy tk. szódabikarbónával kevertem el, összemorzsoltam 15 dkg vaj és zsír keverékével, 8 dkg cukorral, és hozzáadtam 2 tojás sárgáját, sót.
Hűtőszekrényben pihentettem, majd kis golyókat formáltam belőlük, a sütőlapon kicsit kilapítottam és pecsenyés villával csíkokat nyomtam rájuk. 190 fokon megsütöttem. Rágni nem kellett őket.

Csárdaétel házhoz szállítás

Nyáron történt, nem most ősszel
Mikor fázunk teljes gőzzel,
Hogy a blogger gyorsételre
fanyalodott, ejnye-bejnye!

Hej, be meleg volt a puszta,
Harmincöt volt celsiuban!
Szöcskenyájak tikkadoztak,
Korcsmárosnék kókadoztak.

Bár az esők nyomot hagytak,
Keréknyomban békák laktak.
A biciklis versenyt tekert
Vérszívóknak ezreivel.

Szakácsunk a jövőt látta:
Éhen hal majd a családja.
Hacsak nem visz nekik halat.
Vagy egyebet, mi jó falat.

Künn a pusztán nincsen Meki,
Sem a paníros Kentaki,
De még csipszet sem árulnak.
"Egek, hát hova forduljak?"

Hortobágyon sok a csárda,
Oda húzta be a mája.
Volt ott sok-sok finom kaja,
Házhoz szállította maga.

Ámde szegény rossz hírt kapott.
A főúr csak vállat húzott:
Kecsege már megint nincsen
Kell, hogy ettől eltekintsen.

Kedvenc hala kihalt vala?!
Így elbánt vele a Tisza?!
Éheznek a kormoránok,
Fogott rajtuk komor átok.

Korhely hallét mertek neki.
Van, aki ezt jobb szereti
Mint a paprikás halászlét
Ne ítéljük el ízlését!

Tettek mellé roston-harcsát
S jól lezárták a dobozkát.
Bloggerünk a pulton legott
Üdülési csekket hagyott.

Eltelt kb. nyolc-tíz fertály,
A friss étel tudjuk, nem vár.
Pedig rohant, mint egy agár,
Míg messze került az ugar.

Volt ám öröm ott a tanyán!
Majd kidőlt a lovaskarám!
„Hurrá, nem veszünk hát éhen,
Cukorszintünk sincs veszélyben!”

Dermedt-rázott korhely leves,
Gumi-szerű harcsa szelet.
Jól tudja a sok éhes száj,
Finom falat ez, ha nincs más!

Előzmények:

Csárdareggeli

Csárdavacsora

Fish, ami chips!

Sokan elborzadva néznek a boltok mélyhűtőiben heverő apróhalas zacskókra. Pedig inkább attól kellene elborzadniuk, ha valamennyit egyesével kellene megtisztítani, mert az egyenlő lenne fél marék bolha megpatkolásával. Ezeket bizony szőröstül-bőröstül kell bekapni, na jó, a szőrről lemondhatunk!
Először (ez rövid, nem hosszú szőr!) Bulgáriában találkoztam ezzel a műfajjal, pont amikor nehéz idők jártak arrafelé. A boltok üresek voltak, tej és kenyér nem volt, az emberek a kávéházak rádiói köré telepedtek, amelyekből reggeltől estig Zselju Zselev buzdító parlamenti beszédei szóltak. Mi pedig  hetekig a stanicliben felszolgált apróhalon, garnélán valamint dinnyén és némi kecskesajton éltünk. Kívánom minden embertársamnak, hogy csak hasonlóképpen kelljen nélkülöznie!

Tapasztalataim szerint ez az egyszerű csipsz azoknak is bejön, akik nem szeretik a halat. Vagyis azt hiszik, hogy nem szeretik.

Apró sült halacskák

A felengedett halakat kivettem a zacskóból, lecsöpögtettem és felitattam róluk a nedvességet. Kukoricalisztbe forgattam őket, alaposan leráztam a felesleges lisztet majd bő, forró olajban megsütöttem. Utólag sóztam. Citromlével is meg lehet locsolni és bármilyen mártogatós mártást kínálhatunk mellé.

Forró lávaleves, rántott kaviccsal

Mindig sejtettem, hogy a görög egész- és félistenek komolyan odafigyelnek az étkezésükre, egyébként hogyan tudnának több ezer évet élni, villámokat hajigálni, egymás életét megkeseríteni? Megfelelő tápanyagbevitellel és rostban gazdag táplálkozással lehet csak másokat állandóan el- és visszavarázsolni, vagy sárkányokat szelídíteni azon a kehes Olümposzon. Amikor jó néhány évvel ezelőtt a Pergamon melletti Asklepionban a 38 fokos melegben vonszoltam a közel 20 kg-os hátizsákomat, dr. Asklepios sajnos éppen nem volt otthon, így nem tudtam megkérdezni tőle, hogy jól gondolom-e. De Szakács Eszter költő most megjelent mesekönyve megerősítette elképzeléseimet. Történetei egy képzeletbeli görög szigeten, Kallisztén játszódnak, ahol az emberek a görög istenekkel és mitológiai lényekkel élnek együtt.

Tessék, íme néhány bizonyító erejű idézet:

„Miután elfogyasztotta a pitét, Rebarbara leöblítette néhány liter ánizspálinkával. A sárkányok ugyanis nem rúgnak be az alkoholtól, inkább olyan nekik, mint repülőnek a kerozin. Az ánizspálinkától tudnak repülni, és olyasféle szép kék (csak nagyobb) lángot fújni, amilyen a gáztűzhely meggyújtott égője fölött táncol.”
(Sárkánybőr)


„A konyhakertjében növekvő zöldségeknek pedig nem akadt párja egész Kallisztén. Tavaly három díjat is kapott a mezőgazdasági vásáron. Legbüszkébb a húszkilós sütőtökre volt, amivel aranyérmet nyer. (Sajnos meg kell jegyeznem, a sütőtök ettől olyan önhitté vált, hogy addig pöffeszkedett, amíg szét nem durrant. Ezért nem tudták leközölni a fotóját az Olümposzi Harsonában, a díjazottakról szóló beszámoló mellett.)”
(A fekete ciprus)


„A fiú már születésekor meghökkentette anyját és apját. Igaz, hogy épp úgy nézett ki, mint a többi küklopsz csecsemő, ám amikor kinyitotta egyetlen szemét, az nem a megszokott szürke színű volt, hanem nefelejcskék. A szülei olyannyira restellték ezt, hogy eleinte inkább napszemüveget adtak rá, ha sétálni vitték. Aztán ahogy nőtt, egyre több furcsaság derült ki róla. Például, nem szerette a lávalevest és a rántott kavicsot, ami a küklopszok nemzeti étele. Holott az anyukája minden vasárnap ezt főzte ebédre. De Diabáz csak kavargatta, kavargatta a lávalevest, és tologatta, tologatta tányérján a rántott kavicsokat. Nem nagyon fűlt hozzájuk a foga.
- Édes fiam, hogy lesz így belőled kovácsinas! - sóhajtott fel az apja, amikor látta, milyen kákabélű a gyerek. Elvégre a küklopszok már az idők kezdete óta Héphaisztosz műhelyében dolgoztak.”
(Villámhajigáló Diabáz)


„Zeusz, az istenek királya ugyan nem tudott elmenni, de kölcsönadta a főszakácsát, Villámhajigáló Diabázt, aki élete főművét alkotta meg a lángot fúvó marcipán sárkányos esküvői tortával.”
(Kirké és Dirké)


"Abban a pillanatban ott termett egy Terülj, terülj piknikkosár. Ügyesen kicsomagolta magát. (…) Inónak tátva maradt a szája az ámulattól. Volt ott sajttál és gyümölcstál, hagymakrémleves és lazacfilé, padlizsánsaláta, nagy szemű, vajon párolt lóbab, töltött tojás, mandulás piskóta, vanília- és csokoládéfagylalt tejszínhabbal, bodzaszörp, méznél édesebb must, valamint frissen facsart narancslé.
A tálak és tálcák egymás után elé járultak, és kanalat vagy villát tartó pálcika-kezükkel egy-egy kanálka ételt lapátoltak a tányérjára, a három kancsó pedig teletöltött egy-egy kis poharat.
Inó először a padlizsánsalátát kóstolta meg. Behunyta szemét az élvezettől.
„Hűha, ez aztán a mennyei padlizsánsaláta!” - villant át az agyán.
S ugyanolyan finomnak találta az összes többi ételt és italt. Hanem, amikor a tálak, tálcák és kancsók észrevették, mennyire ízlik neki a kóstoló, hirtelen izgalomba jöttek. Lökdösték egymást, és tülekedtek előtte, versenyezve, ki kínálja a következő falatot, illetve kortyot. A fagylaltkehely a kanalával püfölte a bodzás kancsót, mert az eléje tolakodott.
Ha nem figyelt rájuk azonnal, és nem kért tőlük valamit, képesek voltak kurta kis lábaikon fel-alá ugrálni, és cérnavékony hangjukon visítozni, hogy „Vegyél már, vegyél már!”. A gyümölcsös tál még hisztizett is. Hanyatt vágta magát a földön, mire az összes narancs, füge és gránátalma szétgurult a homokban.
Inó egyszer csak érezte, hogy valaki finoman húzkodja a ruhaujját. Amikor odafordult, egy ovális alakú, ezüst sajttálat látott. A tál szerényen álldogált, nem erőszakoskodott, mint például a levesestál, akit a kislánynak már háromszor is vissza kellett utasítania.
A sajttál félénken megköszörülte a torkát.
- Ugye, nem haragszol, ha megkérlek, hogy vegyél egy szeletet? - rebegte. - Még nem is kértél tőlem sajtot, és ha mindet visszaviszem...! - sóhajtott fel tragikusan.
- Miért, akkor mi történik? - kérdezte Inó kíváncsian.
- Nem küldenek el a kosárral többé – mondta a sajttál szomorúan. - Így legalább száz évente egyszer beszélhetek valakivel, mert szinte mindenkinek étel az egyik kívánsága. Ha tudnád, milyen unalmas száz éven keresztül némán, mozdulatlanul várakozni egy huzatos spájzban!
Inó megsajnálta, és gyorsan leemelt két szelet füstölt sajtot. Vett a kéken erezett márványsajtból és a mozzarellából is. Utoljára még néhány kocka snidlinges, puha kecskesajtot is legyűrt, mert nem tudta elviselni, hogy a tál olyan könyörgően álldogál előtte
(…)
A váratlan és bőséges uzsonna után a kislány ledőlt a pokrócra pihenni. Azon gondolkodott, mit is szeretne másodjára. A rák kényeskedve elcsipegetett egy kis hínárt és moszatot. Aztán felemelte a fejét.
- Hölgyem, ideje lenne megint kívánnod valamit. Mindössze alkonyatig van időd. A fel nem használt kívánságok pedig csak kérvény útján, a Sóhivatalban igényelhetők vissza – mondta kimérten, majd a hivatalos hangnemen enyhítendő, újból meghajolt."
(Három kívánság) 
 
Szakács Eszter vonzalma a tengerhez és a görög kultúrához minden kötetében tükröződik. Folytatás itt!

Kerti hal

Este az ágyban a konyhakertre gondolni: az öregedés jele. Céklák és paszternákok képével álomba szenderülni – ebbe már bele sem merek gondolni, hogy minek a jele! Örülni az esőnek: a végérvényes elparasztodás tünete. Anyám szerint, ahogy telnek az évek egyre inkább vonzódunk a földhöz, ami majd befogad bennünket.

Nem csoda, ha a halról is AZ jutott eszembe. Mármint a zöldségek. A tőkehalat enyhén besóztam, lisztbe paskoltam, az egyik oldalát kevés olívaolajon megsütöttem, majd megfordítottam, egy darabka vajat dobtam mellé és azt is megsütöttem, de nem hagytam kiszáradni a halat. Tálaláskor a tetejére mindenféle konyhakerti zöldséget – hagymát, répát, paszternákot, paprikát, cukkínit – csíkokra vágtam, (persze a borsó kivételével!) és egy wokban megpároltam, pirítottam. A végén friss gyömbért reszeltem bele, ettől jó kis keleti íze lett! Az étel talapzatát félig megfőzött, majd vastag szeletekre vágott és megsütött krumpli szeletek alkották.

A kert megtanít arra, hogy minden viszonylagos. Például eleinte még szerettem a vadgalambokat, főleg azért mert huhogásuk gyerekkori falusi nyaralásaimra emlékeztettek, de amint elkezdték kizabálni a borsóhajtásokat a földből, elszánt csatát indítottam ellenük. Miközben megkaptuk a Madárbarát kert kitüntető címet, melyet egy gyönyörű fémtáblával tudunk bizonyítani, aljas módon gallyakkal szüntettem meg a galambok leszállópályáját a borsóveteményben. Viszont egész nyáron lábujjhegyen közlekedtünk az ideiglenesen kertünkben állomásozó macskabaglyok alatt.

Nem ártana benevezni a "Tiszta udvar, rendes ház" mozgalomba is. De az olyan strapás lehet, semmi kedvem hozzá. Inkább vissza a kertbe!