A savanyítás mint főzés

A befőzés-savanyítás szép hagyományát teljesen a kamrapolcok szélére szorította a globalizáció. Miközben a lekvárfőzés és a szörpkészítés még úgy ahogy menő dolog, a többi hangyás eltevős tevékenység rohamosan megy ki a divatból. A savanyúság, mint műfaj, orrára a saláták csapták rá a spájzajtót, bár amióta Váncsa Istvántól tudjuk, hogy saláta bármi lehet amit megeszünk, akár a disznósajt is, ezen az alapon akár a savanyúság is lehet saláta.

A folyamathoz hozzájárult a tartósítószerektől való berzenkedésünk is. Korábban csuporszámra faltuk a szalicilt, ezzel is elősegítve a nemzet megmaradását, de jött az Unió és lesöpörte az asztalról. Valóban ajánlatos más módszerekkel tartósítani, ott van pl. a hő, az ecet és a só, de ha majd téli vasárnapi ebédeknél némi kis nátrium-benzoát is az asztalra kerül, ne ijedjünk meg, talán az sem károsabb, mint egy decemberben vásárolt paradicsom, gázzal tartósított saláta, kaliforniai paprika - mint „friss” saláta alapanyag.

Most, hogy a csalamádét kevergettem, arra jöttem rá, hogy hát nem komolyabb főzési tudomány ez mint hangzatos, lehetőleg külföldi alapanyagokat összevásárolni, egymásra pakolni a tányéron és azt a nevet adni neki, hogy provanszi rozmaringharmatot nyalogatott nyúl calabriai báránymiriggyel?! Valamelyik Gundel mondta, hogy éttermük titka a folyamatosan kóstolgató nagymamában rejlett, aki addig-addig ízlelgette az ételeket, míg össze nem állt benne a biztos ítélet: ez kész, ez most jó. Ilyen a látszólag egyszerű savanyúságok eltevése is. Hiába van recept, ajánlatos kóstolgatni az ecetes fűszeres cukros levet melegen és kihűlve egyaránt, közben hozzágondolni, hogy milyen lesz ha néhány hónap múlva a hozzávalók beleengedik zamatjaikat. Tehát kell egy jelenlegi ízlelő képesség és egy jövőbeli, az agy által előrevetített ízképzelgés.

Ha összetettebb savanyúságot készítünk, mint pl. csalamádét vagy paprikába töltött káposztát, akkor lehet játszadozni az arányokkal, hogy mit szeret a család, a több uborkát vagy a több hagymát? A savanyúbb vagy az édesebb ízeket? Nagyon színes legyen, amit a sárgarépa, a piros paprika és az uborka héja segít, vagy csak szolidan kevergessük a színeket és vessük el az impresszionizmust?

Ami a kellékeket illeti, visszasírhatjuk a „nagyvájlingot” (egyes vidékeken vájdling, vagy vajling) amiben kényelmesen dolgozhattak a keverő kezek anélkül, hogy a káposztacsíkok a konyhakövön landoltak volna. Alája mindenképpen kell egy hokedli, az ám az ergonomikus találmány, nem a hónaljig érő konyhasziget! De vannak kiváló eszközeink nekünk is, pl. barátom a robotgép, ami percek alatt lereszel, szeletel bármit, bármekkorára. A tetszetős kis "leszorító" lapocskákat egy nagykanizsai élelmiszerboltban vettem, úton Horvátország felé. Nagyon tetszett nekik a tenger, meg a napfény, én pedig elmondhatom, hogy dalmát szardínialátta zalai lapocskákkal szorítottam le a felfelé törő makói hagymákat. Ez meg már majdnem úgy hangzik, mint a fent említett nyulas recept.

Jótanács:
Ha a piac valamelyik standján, híres savanyító falunk nevét látjuk mint eredetmegjelölést, ne dőljünk be feltétlenül! Keserű csalódástól kímélhetjük meg magunkat, ha inkább megkóstoljuk a portékát, és ha nem ízlik – ez könnyen előfordulhat – valami sürgős elintéznivalóra hivatkozva kimenekülünk a piacról. De futás közben vegyünk egy fej káposztát, néhány hagymát, paprikát, uborkát, sárgarépát. Otthon pedig keressünk egy hokedlin álló vájlingot!
Megjegyzés:
Az értelmező szótár szerint a csalamádé „sűrűn vetett kukoricát, mint zöldtakarmányt” jelent elsődlegesen. A sűrű, a zöld és a takarmány számunkra is elfogadható. 

Csalamádé

Egy nagyobb fej fehér káposztát géppel legyalultam, és besóztam. Lefedve legalább fél napig állni hagytam, közben egyszer-kétszer megkevertem. 2-3 fej vöröshagymát, kb. fél kg. uborkát, néhány sárgarépát és sok paprikát szintén vékonyra szeleteltettem a géppel, azokat is besóztam. Kb. 4 liter ecetes, cukros, sós, borsos, babérleveles folyadékot felforraltam, hozzáadtam egy kis savanyúság tartósítót, biztos ami biztos. A zöldségeket összekevertem, kicsit kinyomkodtam és kifertőtlenített üvegekbe töltöttem, jó szorosan. A lapokkal leszorítottam és felöntöttem a kihűlt, leszűrt lével. Lehet egy kicsit dunsztolni, szintén biztos ami biztos alapon. 

Ha paprikába töltött káposztát teszek el, ott a káposztához köménymagot, a felöntő léhez koriandert is teszek, de ezt is leszűröm.

Magvas poszt

 

Nem először tapasztaltam meg azt, hogy az internet nem más mint egy nagy-nagy kívánságmikrofon. Csak belemondom hogy mit szeretnék, és azt azonnal meg is kapom! (ld.: receháj projekt) A net ezzel a tulajdonságával erős konkurenciát jelent a karácsonynak, de utóbbinak szerencsére sokéves előnye van.
Pár hónappal ezelőtt azon siránkoztam, hogy itthon nem lehet kínai káposzta magot kapni, ezért meg csak nem fogok regisztrálni egy sanghaji magvető szájtra, hogy majd győzzem dilitelni a legújabb szójabab fejlesztésekről szóló hülye hírleveleket?! Na azt nem! Erre mi történt? Pár nap múlva a postás borítékot hozott: káposzta magok Svédországból!

Ennek a rejtélyes keleti növénynek majdnem annyi neve van, mint amennyi szegény Ságvári Endrének volt az illegalitásban, lent hol a tölgyek őrzik a völgyet. Tehát:

bok choy, bok choi, bokcsoj, bok csoj
pak choy, pak choi, pakcsoj, pak csoj
kínai káposzta
ázsiai káposzta

....akárhogy is számolom, legalább 4 betűnél és 6 szónál kellett felütnöm a lexikonokat, enciklopédiákat, kertészeti útmutatókat, szakácskönyveket. A többségét teljesen feleslegesen.

Így aztán egyedül, tanácsok nélkül ballagtam ki a kertbe előkészíteni a talajt. Szívembe aggodalom és bizonytalanság palántázódott, úgy éreztem magam, mint Kolumbusz matróza, aki gatyájában hazacsempészett zöldségmagot próbált elültetni tordesillasi konyhakertjében, dacolva az éghajlattal és a spanyol inkvizícióval. De lássuk be, nem mehet a világ elébb, ha minden apró akadálynál megfutamodik a kertész! Különben is, mondtam magamnak, ami manapság nem kínai, az úgyis csak hamisítvány, tehát előre úttörők! (...élükön Ságvári járt.)

Szóval kimentem a laborba, azaz a kertbe. A zacskó szövegét már fejből tudtam, mert többször elolvastam, miszerint június-júliusban kell elvetni a tartalmát. Reméltem, hogy az utasítás a sarkkörtől innen értendő és a növények nem igényelnek rendszeres rénszarvas trágyát. Július elején elvettem és pár nap alatt ki is keltek. 

Bok choy serdülő korban

Megüzentem jótevőmnek Hobbiszakácsnak a sikert, és beszámoltam arról, hogy gondosan gyomlálom, öntözgetem a növénykéket. Ez kevés, írta Hobbiszakács, jó szóra is vágynak, az kell a fejlődésükhöz. De azt nem mondta hogy svéd, magyar vagy kínai jó szóra. Így aztán odakuporodtam esténként melléjük és így mantráztam a fülükbe: "kici svensk kápocták lenni nágy-nágy kínái kápocták, caját levében cípősz cirke wokban!"

És úgy is lett! A káposzták megnőttek! Egzotikumukkal a hazai levéltetveket elbűvölték, míg a katicabogarak éberségét elaltatták, így elkönyveltem némi kárt a betakarításkor.

Ami a felhasználást illeti, szokásos ázsiai főzési technikámat alkalmaztam: elővettem a wokot, egy csirkemellet és ami keleti-gyanús alapanyag csak volt a konyhában, azt mind beledobtam – megfelelő sorrendben Aztán egy kis ilyen-olyan keleti szósz, üvegtészta és kész. De ezt annyira szégyellem, hogy konkrétabban le sem merem írni.

Csak az egyik csomag magot használtam fel, a másik a 2012-es év szenzációja lesz!

Egy profi a témáról: Kaldeneker György.

Szép és jó

A magyar társadalom végérvényesen kettészakadt. Megjelent egy új réteg, amely szép napot kíván és szép borokat iszik, amit a jónapotosok és jóborosok zavart füllel figyelnek. Ha a szavak végérvényesen összekeverednek, akár így is járhatunk a piacon:

- Szép napot!

- Szép reggelt! Szép hogy jön! Jó dagadót kaptunk, nem érdekli?

- Érdekel, még jó!

- Persze hogy az, most mondom hogy friss.

- Na, adjon egy jó darabot! És szúrja fel jól, hogy meg tudjam jól tölteni!

- Most jól szúrjam fel, vagy nagyon?

- Szépen. Mert ahogy a költő mondja, dolgozni csak pontosan, jól, ahogy a csillag megy az égen...

- Szerencse hogy olyan sok szép írónk van a jóirodalomban! Van mit idézni!

- Igen, ezt szépen mondta! Jé, ez a maga kislánya? Csudajó!

- Igen, az. Honnan tudja? 

- Látszik. Bájos. Nem akarja benevezni egy jóságversenyre? Tudja: világbéke, nyelvtanulás, a médiábanszeretnékdolgozni.

- Áááá dehogy, sincs pénzem jóászati beavatkozásokra, anélkül meg nem megy. Tanuljon és dolgozzon inkább jól ez a lány, hogy aztán ne a két jó szeméért szeressék. Na és mivel tölti meg a dagadót?

- Azt hiszem gombával. Az szép ötlet, nemde?

- Szép! Bizonyára szépen fog esni mindenkinek, az egészségnek is szépet tesz. De nagyon vigyázzon, mindenképpen szép gombát használjon, különben az egész családnak kampec lehet!

- Persze hogy azt fogok, ezért gondoltam a légyölő galócára.

- Igazán szép ötlet! Az a piros kalap, meg a kis fehér pöttyök! Nagyon esztétikus! Na viszlát, szép étvágyat hozzá!

- Szép napot magának is!

A fotó innen van: http://habolondneszeddle.blogspot.com

 

Keleti csemege

Fényes tekintetű efendi! Vedd meg néhány akcséért, vagy keresd a könyvtárban eme csodálatos művet és ne higgy a mondásnak, miszerint kölcsönkért kaftán nem melegít! Ha mégsem jutsz hozzá, javaslom, tekerd meg félholdas gyűrűd kövét háromszor, s add le megrendelésedet a belőle kipattanó varázslatos dzsinnek! Biztos vagyok benne, hogy török témájú könyvet ingyen is házhoz szállít neked. 

Folytatás itt...

Egy király likőr

Számtalan hasonlatosságot fedeztem fel már jómagam és Napóleon között. A két legjellemzőbb a Marengói csirke és a Maraschino likőr szeretete. A szeretet kiteljesedését elősegítendő ajánlatos közel születni a Földközi-tengerhez, de ha ez mégsem adatott meg nekünk, akkor is ott a lehetőség az érintett országok leigázása utáni odaköltözésre. Kényelmesebb, ha sikerül rokonsági kapcsolatba kerülni egy kistermetű, de annál nagyobb ambícióval megáldott hadvezérrel, és csak idő kérdése hogy sikeres hadjáratai után mikor nevez ki bennünket Liguria királyának vagy a Ciszalpin birodalom fejének. 

A koronázásig magunknak kell a Maraschino beszerzését megoldani, de ez egyáltalán nem nehéz! Le kell menni Dalmáciába, ott beugrani az első samoposluživanjeba azzal az ürüggyel, hogy csak egy üveg vizet akarunk venni, majd kijönni a boltból, kezünkben a likőrrel. Pénztártól való távozás után reklamálni szerencsére nem lehet, ha megvette, hadd igya! (Egy 0,7-es üveg kb. 90 kuna.) Az üveg méretétől és saját fogyasztásunktól függ, hogy mennyi idő múlva kell ismét visszatérnünk dalmát földre. Én három ínséges évet húztam ki a legutóbbi üveggel, igaz, az 1 literes volt.

Ezt a likőrt eredetileg Zadar környékén készítették, mivel ott terem a jellegzetes marasca-cseresznye, de ahogy lenni szokott egy szemfüles olasz lenyúlta a receptet, így egy ideje már Olaszországban is gyártják. Szerte a világon megfigyelhető, hogy minden kifinomult italt szerzetesek vagy gyógyszerészek  találtak fel, a maraschino atyjai is dominikánus szerzetesek voltak és a XVI. században pattant ki fejükből ez a remek recept.

Tény, hogy az alkohol egészségtelen dolog, de a cseresznye nem az, sem a méz, amivel erjesztik a likőrt, és ez már mindjárt 2:1 az egészséges összetevők javára. Plusz ha hozzávesszük, hogy ami a testnek jó, az a léleknek is, és mivel ép lélek ép testben  szeret tanyát verni, következésképpen a finom ital előbb-utóbb tökéletes embert farag belőlünk! És vajon mire vágyik minden leigázott nép, ha nem egy testileg-lelkileg egészséges, kiegyensúlyozott királyra?

Napóleoni idők a konyhámban

Tigris a dalmát kenyérben

Paradicsom a forró bádogtetőn

Mi tagadás, a címet Tennessee Williams drámájából plagizáltam (Macska a forró bádogtetőn), melyből sikeres film is készült. Nálunk nem csak hogy macska és macskabagoly, hanem sok egyéb is van a bádogtetőn. Mindjárt maga a bádog, mely a lapos, enyhén lejtő tetőt fedi, megbotránkoztatva ezzel a cseréphívőket és a munka nélkül maradó nádfedeles vállalkozókat.

A fém fedél hátránya, hogy hangosabban szól az eső és a kényelmes járás miatt elég nagy a jövés-menés rajta. Néhány évi itt lakás után már simán meg tudjuk becsülni hány kilós és hány lábú élőlény sétálgat a fejünk felett. Az éjszakai vendégek karmai és körmei változatos hangokat adnak a fémen, így aztán horrorfilmek kikölcsönzése a videó tárból teljesen kiiktatható a családi költségvetésből. És ott van a legfontosabb, a konyhai világítóablak. Ez arra hivatott, hogy világosabb legyen a konyhában, és ha felnézek esténként lássam a teliholdat vagy valami tetőjáró állat érdeklődő pofáját, tappancsát alulról. Ellenben az istenek is belelátnak a fazekamba, ők pedig tudvalevőleg kérlelhetetlenebbek bármelyik étteremkritikusnál.

Mivel bérből és fizetésből élő ember nem tud napon szárított paradicsomot vásárolni magának, ellenben a garázstetős konyhakert ontja a zamatos paradicsomokat, megpróbálkoztam a tetős aszalással. Amúgy is az alternatív energiaforrások időszakát éljük, a fém tető pedig alulról is süti az aszalványokat. Már megvan a fejemben egy bizonyos aszalótálca vázlata, keresem hozzá a megfelelő asztalost, de addig is marad a tepsi. (Az asztalos a tálca elkészítéshez kell, nem aszalványnak!)

Sütőpapírt terítek bele, félbe vágom a nem lédús fajtákat, kikaparom a folyékony belsejüket, a tepsibe ültetem őket és megsózom. Így olvastam a talján szakirodalomban, ők meg csak tudják! Ha van 1mx1m-es géz azzal, ha nincs, egy nagyobb méretű mullpólyával takarom le a tepsit, már csak a nagy tetői forgalom miatt is. Ettől persze van némi kórházi hangulata a látványnak, de legalább steril a produktum, ha erre jár egy élelmiszer-ellenőr, semmit nem szólhat.

Kimászni a tetőre nem nehéz és kellemesen átmozgatja az embert. A leesés nem fenyeget, nálunk a kéményseprő akár le is heveredhet és kinyújtózhat, ha akar. Éjszakára behozom a tálcát, így 2-3 nap alatt megvan az eredmény: a víz kimegy, a nap bemegy a paradicsomba, fantasztikusan koncentrált ízt eredményezve.  Nagyon kellemes nassolnivaló, vagy olajban eltéve főzéshez, szendvicsekhez felhasználható.

A kikapart belsőt megsózom, egy kis fokhagymát reszelek bele, meglocsolom őrségi tökmagolajjal. Kiülök a teraszra, amit még véd a tető és az este kisült kenyerem pirított szeleteivel megeszem. Bele is lehet tunkolni a kenyérdarabkákat…

 

 Csillagtökök a bádogtetőn: itt!

Tigris aroma

Nemzeti befőtt

„Tig-ris a-ro-ma” – betűzgettem az apróbetűs szavakat a dalmát pékség pultja előtt. Előre hajolva, fenekemet a sorban álló vásárlók irányába csücsörítve próbáltam kiolvasni az egyes pékáruk összetevőit. Merthogy mindegyik mellé odaírták nem csak azt, hogy mi a neve és mennyibe kerül, hanem azt is, hogy mit sütöttek bele. A mai világban, amikor szinte minden tartalmazhat nyomokban mogyorót vagy szóját, ez nem kis dolog!

„Tig-ris a-ro-ma” – ez szinte minden pékáru tábláján ott állt a Deklarációról elnevezett pékségben, melynek műhelyében valószínűleg forradalmárok vagy alkotmányjogászok gyúrják a kenyeret másodállásban.  Ez eddig rendben van, Kelet-Európában sosem lehet tudni ki kicsoda, ki volt vagy ki lesz egykor, de hogy honnan szereznek az alkotmányjogászok szárított tigriseket, és azokat vajon miként porítják, és egyáltalán miért keverik bele a kenyérbe, azt végképp fel nem foghattam.

Uccu neki, szaladtam a helyi boltba, hátha lehet ott tigris aromát kapni és talán majd annak az apróbetűje eligazít a dalmát rejtelemben. De sajnos nem találtam. Ajvárból viszont olyan sokféle volt, hogy teljesen elvonta a figyelmemet erről a tigris dologról. Az ajvár készítéséhez semmiféle gyanús állati összetevőre nincs szükség, csak sült paprikára, padlizsánra, fokhagymára, esetleg paradicsomra. Találtam továbbá dalmát fűszerkeveréket is, amire semmi szükségem nem volt, mert valamennyi része megtalálható a kertemben, de persze mégis vettem. Szuvenír. Került még a kosárba Orangina, a szomszéd szigeten párolt só és ilyen-olyan olajos, pácolt halacska.

Olívaolaj vásárlása az élelmiszerboltban egyébként kizárt, de örömmel fedeztem fel, hogy a bolt polcán a helyi olajos cég termékei is ott sorakoznak. Én persze már előző nap bevásároltam és rögtönzött üzemlátogatást is kiharcoltam magamnak, ahol megtudtam, hogy van a régi eljárás, és az új a centrifugálós olasz gépekkel. Megkóstoltam mindkét terméktípust, és komolyan nem a gasztrosznobság mondatja velem, de tényleg a hagyományos ízlett jobban. Dicsekedtem a tulajnak, hogy legutóbb amikor itt jártam, vettem egy üveggel és finom volt, mire azt mondta: 

– Örülök. Ez az ember itt mellettem éppen most vesz 200 litert. 

Nagyot nyeltem, majd bánatomban meglátogattam az „Agro centár” nevű boltot, ahol álomszép olajos üvegeket árulnak a kistermelőknek. Ha majd nagy leszek és lesz néhány ezer olajfám, ahogy az olajos embernek is, ilyen helyes kis üvegekbe töltöm az opálos nedűt. Szakmai fejlődésemet támogatva, ottlétem alatt rendeztek egy olíva-estet, ahol a sziget összes termelője felsorakozott és megmutatta olajait, bogyóit és a versenyeken szerzett díjait. Nézelődés közben fantasztikusan finom háztáji olajos- és paradicsomos szardíniával kínáltak.

Termelők a kóstolón

A szardínia annyira fontos a sziget éltében, hogy a helyi focicsapatot is „Szardíniáknak” hívják, támogatójuk pedig a helység szardínia gyára. Érdeklődő olvasóimra gondolva a gyárat is becserkésztem, kitelepültem a kikötőjébe a fényképezőgépemmel és vártam a halászhajókat. A gyárba beengedtek, de pont akkor nem volt termelés, csak fogadták a halakat. Így visszanézve igencsak iparira sikerült ez a nyaralás!

Egyszerű, sült szardínia - leírhatatlanul finom!

A halas ládák tetejére jeget tesznek , aztán targoncával viszik a gyárba

Tengeri medve 1.

Tengeri medve 2.

Tehát tigris aroma. Az Internet horvát nyelvű oldalait bogarászva arra jutottam, hogy a déli szomszédjaink is szerethetik a szép, magas, hibátlan kenyereket és talán ezért használnak idétlen elnevezésű porokat a készítésüknél. Gondolom ott is a vevők határozott kérésére, ahogy nálunk is mindig arra hivatkoznak a kenyérgyárak üzemeltetői. (Szándékosan nem írom le itt a pék szót!) Bár jómagam még sosem találkoztam olyan vevővel, aki nem a régi kovászos, szabálytalan, lassan kelő kenyérre áhítozott volna.

Csevapcsicsa ajvárral, lepényben

Na jó, de mit köze a deklarációnak a kenyérsütéshez? Azt hiszem, ezt a problémát elfelejtettem felgöngyölíteni, ehhez pedig haladéktalanul vissza kell utaznom az Adria partjára. Nem fog nehezemre esni!

Minden amire szükség lehet: bor, olaj, hal

Előzmények: Itt!

Leves az ereszcsatornából

A cím szándékosan félrevezető, ezzel kívánom idecsalogatni a szenzációéhes olvasókat. De előtte végig kell olvasniuk a bevezetőt.

Több éve sikeresen működő konyhakertem másodlagos hasznot kezd termelni: helyettesíti az általam sosem látogatott edzőtermek elmaradt hatását.  És mindezt ingyen! Jó időben naponta végigguggolom, hajlongom a kertet, szurkapiszka szerszámommal lecsapok minden haszontalan növényre (igyekszem a dolgok gyökeréig hatolni). Ezen mozdulatok kiválóan fejlesztik a vádli- és combfeszítő izmokat. A paradicsomokat is körbekúszom, kötözgetem, mert roskadoznak önmaguktól. Én is, szinte leszakad a hátam.

A csillagtök (patisszon) idén olyan cselt eszelt ki, amivel korban még nem találkoztam: átbukott a garázs mellvédjén és csillárként lecsüngő terméseket nevel. Egyesek elbújnak az ereszcsatornában és ott hizlalják magukat, csendben, észrevétlenül. A betakarításnál ki kell másznom a tetőre és egyik kézzel kapaszkodó, a másikkal patisszon-leszedő mozdulatokat kell végeznem, megannyi izmot megtornáztatva ezzel. A makacsul beragadó termésekhez segítő kezeket kell hívnom, egyikünk szétfeszíti a csatornát, míg a másik kioperálja a huncut csillagtököket. A minap megelégeltem a veszélyes egyensúlyozó gyakorlatokat és úgy döntöttem, ráállunk a zsenge, azaz a csatorna méreténél kisebb tökök nagyüzemi fogyasztására.

Eleinte töltött tökként végezték az elvetemültek, legutóbb néhányan levesként. Kifinomult ízérzékem időnként érezni engedi a csatorna fém anyagából a tökökbe átszublimált plusz ízt. Azt a semmihez sem hasonlítható, a piacon sosem kapható oxidos bukét. Az ereszcsatorna pedig ellazulva, megtisztulva végre ismét önmaga lehet.  

Kapros csillagtökleves

Öt kis tenyérnyi csillagtököt megpucoltam, kockára vágtam és kevés vízben feltettem a tűzre. Dobtam bele egy közepes fej félbe vágott vöröshagymát is Amikor már majdnem puhára főtt, sót és egy marék apróra vágott kaprot szórtam bele. Két ek. tejfölt elhabartam benne, de lisztet nem tettem bele, mert a töknek amúgy is van valamiféle kocsonyás anyaga, az éppen eléggé besűrűsítette. Egyet forraltam rajta és kész volt. Hidegen is finom lehet.

Töltött patisszon

A tököket 2/3-ad részüknél keresztben elvágtam, kivájtam és félig megpároltam. Durvára reszelt vörös cheddart tettem beléjük, erre lapátoltam a szokásos darált húsos-rizses tölteléket, amiben a zsálya volt a meghatározó íz. A kalapokat visszaillesztve sütöttem őket, kevés vizet alájuk öntve, hogy párolódjanak is. Kapormártással tálaltam.

A könyv, amely megváltoztatta az életemet

Mint minden reggel, most is beültem egy trendi kávézóba. A saláta után egy light hosszúkávét is elfogyasztottam, ezzel máris jól indult a nap. Keletről indult nyugat felé, ahogy szokott, de valahogy ez a nap más volt mint a többi, láthatatlan energiával perzselte a Földet. Az öntet ma különösen bársonyosan vonta körbe a ruccolát. Mintha az olaj is érezte volna, hogy ez a saláta más mint a többi.

folytatás: itt!

Tökös-mákos rétes „bátor konyhakertész” módra

"Magra megyen a saláta" - mondta a néni és valósággal letaglózott ez a gyönyörű mondat. Egy másik néni, akitől néhány palántát vettem, úgy búcsúzott, hogy „bő termést” kívánt. Ismét és menthetetlenül beleszerettem a magyar nyelvbe. Elért hozzám az irodalmi üzenet is: igen, kertész leszek, fát nevelek. És mindjárt az elején nagyon ügyesen kezdtem: kitaláltam hogyan lehet megakadályozni, hogy ne maradjak le az aktuális kerti teendőkről. Olyan kertet választottam, ami hűvös tájon van, így amikor azt írja Bálint gazda a hírlevelében, hogy "a hétvégén ugyebár elvetettük a magokat" –, a homlokomra csapás (úristen, ezt elfelejtettem!) és a föld fagyának kiengedése között még mindig van két hetem. A módszer hátránya, hogy hamarabb utolér a tél, mint a sánta kutya.

A konyhakertészkedés lényege, hogy az ember ráállítja magát az idény ritmusára, együtt dobban a szíve a növényciklusokkal, és mindig éppen azért van oda, ami terem. Az érzéseket megfelelőképpen át kell plántálnia családjába is, de a plántálás egy igazi tetőparasztnak amúgy is a véribe’ van. Az én módszerem az, hogy visszatérve a garázstetős betakarítási munkából, a csinos kis kosarammal végigrohanom a házat és mindenkinek az orra alá dugom a termést. „Néééééézd, milyen gyönyörű! Bio! Finom lesz ám!” 

Hát mi mást lehet erre mondani, mint az hogy „aha”. 

Mivel nyár közepén járunk, özönlik a cukkini és a patisszon arról a néhány bokorról. Leveseket, főzelékeket, zöldséges palacsintákat, sült-, rakott- és rántott dolgokat kell most szeretniük az aházóknak, nekem pedig a konyhai robotgép gyaluló funkcióját. Mert amit nem bírunk megenni, az megy a mélyhűtőbe, ami oda sem fér, az a barátok asztalára.

Nyári töklámpás

Többször dicsekedtem már a blog lapjain őrségi családi gyökereimmel, amely gyökerek a dödölle, erdei gomba, és a tök környezetében érzik jól magukat. S bár nagyapám kedvenc gyerekkori csemegéjéről a Zala és a Kerka rákjairól már sajnos le kell mondanom, de a tökös-mákos rétes még elérhető finomság és mindig biztos siker. Most az jutott eszembe, ha a cukkiniből lehet tökfőzeléket készíteni, akkor bizonyára lehet rétest is. Megpróbáltam és lehet! Csak a zöld héját érdemes lepucolni róla, amit egyébként nem szoktam semmilyen ételnél sem.

A recept itt található.

75 forró nyár

Sokáig nem tudtam elképzelni azt az érzést, amikor valaki számára egy üdítőital testesít meg bizonyos érzelmeket, hangulatokat, vagy köt egy szabadabbnak hitt világhoz. De aztán, sok évvel ezelőtt, egy szép nyári napon rácsodálkoztam egy narancsos üdítőitalra.  Olyan egyszerű, mint egy házi limonádé, amolyan igazi békebeli ital. Külön megfogott a megjelenése, a narancsra hajazó hasas, rücskös palackocskája, s a különböző korszakokban köré kerített művészi reklámarculat.

Boldog országokban mindenhol ott van a nyári asztalon, nálunk csak elvétve lehet kapni. Gondoltam hogy nem várok addig, míg mi is csatlakozunk a Boldogságossági Unióhoz (BU), hanem egy párizsi antikváriumban vettem egy  – sajnos nem eredeti – fém reklámtáblát és felszereltem a konyhám falára. Azóta Bernard Villemot műve ragyogja be a téli sötét reggeleket, miközben a tejeskávémat kortyolgatom.

Az üdítőital valódi narancsból készül, nem tartalmaz hozzáadott gyanús, egészségtelen dolgokat. Enyhén szénsavas, csak annyira, amennyire kell. Sajnos árusítják műanyag palackban és fém hengerben is, de azokra rá sem nézek. Mit szólna hozzá szegény Villemot?!

Az Orangina – mert ugyebár az utolsó bekezdésben kell elhangoznia a márkanévnek – mostanában ünnepli 75. születésnapját. Sok boldogságot kívánok neki, meg magunknak is, mert ha végre beléphetnék a BU-ba, akkor legalább a nyarakat itt tölthetné nálunk.

Vigyázat, használat előtt felrázandó!