A telefonevők (megtörtént eset alapján)

A busz lassan araszolt felfelé az emelkedőn. Igazi péntek délutáni álmosító meleg volt, az utasok többsége zenét hallgatott, vagy a telefonját nyomkodta. Egyikük sem vette észre, hogy a következő megállóban kinyílt az ajtó és a lépcső előtt ott állt egy meghatározhatatlan életkorú hajléktalan. A hajléktalan ember egy-két kint töltött év után kikerül az időből, hirtelen öregemberré válik. Fakó hajjal, cserzett bőrrel, karomszerűen visszahajló sárgás körömmel cipeli a motyóját, de onnan legalább már nem öregszik tovább. Az viszont, hogy egy hajléktalan ruhájából erős füstölt hús szag áradjon, nem hétköznapi jelenség. Füstölt hús szag, nem az erdei menedékhely tábortüzének vagy a kunyhó vaskályhájának füstszaga, hanem a sóval és páccal átjárt hús szaga, ami határozottan köszön vissza az orrban. 

A férfi sem a megjelenésével, sem a szagával nem keltett feltűnést, senki nem nézett rá, senki nem állt arrébb, hogy ő felszállhasson. Kénytelen volt határozottan meglódulni és áttörni az ajtó közelében ácsorgó telefonnyomkodó fiatal nők sorfalán. Aztán sikerült beljebb jutnia, nagy nehezen kikerült még egy telefonos nőt, piszkos hátizsákját ledobta egy üres ülésre, mellé ült és morgós monológba kezdett: 

A jó édesanyátokat bazmeg, hát nem tudtok arrébb állni bazmeg, bele vagytok bújva a hülye telefonjaitokba bazmeg, nyaljátok-faljátok bazmeg egész nap a hülye telefonjaitokat, nyalogatjátok kívülről, eszitek a gombokat bazmeg, rágjátok a gombokat egész nap bazmeg. 

Megigazította a hátizsákját, ököllel ütött rá egyet hogy biztosan a helyén maradjon majd alaposan megszívta az orrát és a kitisztult légutakon teljes erőből préselte át a végső következtetést: 
Főzni biztosan nem tudtok bazmeg, de a szar telefonokat nyalni-falni azt igen, bazmeg! 

És ekkor, mintha a ruhájából áradó füstölt hús szag hirtelen felerősödött volna.

Konyhai körkép

Kör alakú konyhai eszközök kiállítása

Az Arnolfini "Kör"fesztivál süteményes szekciójának megnyitója. 

Elhangzott: 2015. május 30-án, Szigetszentmiklóson. 

Körlinzer

Kör alakú süteményeket készíteni annyira egyszerű feladat, hogy az ember csak tesz néhány kört a konyhában, éppen hogy csak körbepillant és már kész is. 

Közben elmélázik azon, hogy miért olyan uralkodó forma a kör, a kerek alak a konyhában? Ennek bizonyára hőtechnikai okai vannak, a kör alak segíti az egyenletes energiaátadást, felvételt. A keverés, elkeverés, emulgálás, habverés – mind köröző mozdulatot kíván. Főzés, sütés, párolás – az a jó, ha a hő, vagy a lángnyelvek körbenyalogatják az edényt és ezzel belső hőáramlást indítanak el. A fazekasok állítják, hogy a leveses vagy töltött káposztás agyagfazekakat elég a tűz közelébe állítani és az onnan felvett hő elkezd belül körbeáramlani, nincs szükség keverésre vagy az edény mozgatására. Pedig a pásztorok rendszeresen rázogatják, félkörileg rántanak egyet-egyet a bográcson és a már lepirult slambucot is körbeforgatják a levegőben, a legenda szerint 32-szer.

Csokis mazsolás korong

Nem véletlen, hogy a sütőformák között is a kerek az általános forma és a szögletes a ritka. A torta szóról inkább a kerekség ugrik be mindenkinek, gondoljunk a torta alak vagy tortacikk kifejezésekre. A tortadiagramról is mindenkinek a kör alak jut eszébe. Vagy próbált már valaki excel vizsgán négyzet alakú torta diagrammal előállni?! Vagy vegyük a kekszet (illetve ne vegyük, hanem süssük): Pilóta, Oreo, Albert, Győri háztartási – valamennyi klasszikus kör. Holott nem túl gazdaságos, hiszen a szaggatásnál sokkal több a lehulló rész, amit össze kell gyúrni és újra nyújtani, szaggatni, mint amikor szögletes aprósüteményt sütünk. És talán a kereskedők sem örülnek, ha kerek csomagolást kell raktározniuk.

Koncentrikus körmuffinok

Ha jól belegondolunk, nem csak az evés, hanem az ivás is körben történik. A pohár általában kerek alakú, bár elvetemült formatervezők időnként megpróbálkoznak szögletesekkel, de ezek csak múló divatok. A száj alakjához, amely félkör alakú, a pohár félkör íve illik, a tenyerünk a kupa félkör ívét tudja kényelmesen megfogni, a kisbaba a cumisüveget körbefogva, van hogy a női mellett kehelyként tartja. A kocsma királya pedig újabb és újabb köröket fizet szesztestvéreinek. 

De térjünk vissza az evéshez! Az asztalt körbeüljük, akkor is, ha az szögletes; családi-, baráti, szakmai körben egyaránt. A tálak családi ebédeknél a hosszú asztalok mentén körbejárnak, körbeadjuk őket, a háziasszony körbejáratja tekintetét, kinek mit kell még hoznia, szednie, kínálnia. Ha a házigazda érdeklődési köre pont a gasztronómia, akkor főzés előtt körülnéz a szakirodalomban, esetleg főzőszakkörbe jár, éjjel-nappal ebben a fogalomkörben forog, járatja az agyát körbe-körbe. És minden nap körbekérdezi a családot: mit főzzek holnapra? Mindegy - jön a válasz.

Fűszeres kakaós karikák

Aztán amikor vendégeket hív, körbetelefonál, körlevelet küld és körbekérdez hogy kinek milyen ételallergiája van. Kerékpárral elkarikáz a környékbeli boltba, és körbeszalad a piacon is. Otthon aztán körmeszakadtáig süt-főz, körmönfont módszerekkel izgalmas krémeket süteményeket kreál, és ha a körülmények, azaz a környülállás kedvez: felverődik a tejszín, feljön a hab, elkészül a köret, mellyel a főételt köríti. Van, hogy szervezési vagy vis maior okok miatt körmére ég a munka, körülötte körös-körül tragikus konyhai körkép jelenik meg, de semmi baj, lényeg hogy a tálaláskor ebből a vendégkör semmit sem vegyen észre, csak azt érezze, hogy őt körbeudvarolják és anyai táplálói gondoskodással veszik körül. 

Egy a közelmúltban elhunyt esztéta barátnőm alapvetően két részre osztotta a tárgyi világot. Mindenről, ami nem kör vagy gömb alakú, áhítatosan kijelentette: "ez egy fallikus szimbólum", majd a szemeit sokatmondóan (vagy sokat látottan?) körbeforgatta és sikamlósan felnevetett. Most, amikor körbehordoztam körülnézésemet a konyhámban, azt láttam, hogy azért elég sok nem kör vagy gömb alakú tárgy is van benne. De ezekről talán majd egy későbbi fesztiváli értekezésben lesz szó, és akkor a konyhai világ teljesen kerek lesz, kiegyenesedik, azaz a kör bezárul. 

Körözöttes kocka

Citromkrémes karikán pihenő almakarika

Arról, hogy a természet kicsit megzavarodott

 

Strapás dolog a napi gondoskodás akkor is, ha minden a szokott kerékvágásban halad: megetetni a madarakat, a mókusokat, a macskákat, a családot, a barátokat, megöntözni a kertet és az elvetett magokat, edzeni a palántákat, kenegetni a megcsonkolt fák sebét, elvégezni az összes tavaszváró kerti munkát. De ha az odafigyelés és a felelősségteljes munkálkodás során mégis az látszik, mintha idén minden megborult volna, akkor is igyekezni kell úgy tenni, mintha ez lenne a normális állapot.

A növények idén előre tudták, hogy nem lesz kirobbanó korai tavasz, így csak lustán hajtogattak kifelé a földből, a magok is csak akkor kezdtek mozgolódni az ültető-korongokban, amikor már éppen ki akartam dobni őket. A turbolya olyan helyen nőtt ki, ahol soha nem jártak elődei, bezzeg a mángold magok még mindig téli álmot alszanak. Rövid nyomozás után kiderült, hogy a madáretetőbe mókusok járnak csemegézni. Egy nap a tányéromból a macska lopott el valamit, miközben azt figyeltem, ahogy a macskatányérból a dolmányos varjú kapja fel a maradék csirkezúzát. A csigák valamiért idén nem isszák a csigasört, megittuk hát mi, bár pont a legolcsóbb vacakot vettem nekik, lehet hogy ez volt a baj. Aztán napokig ordított egy harkály az egyik fán, de olyan szívbemarkolóan, hogy T. kitalálta, bizonyára elveszített párját siratja. Ettől a gondolattól valamennyien ötnapos letargiába estünk, bár én mint optimista hobbiornitológus pedzegettem, hogy talán pont most keres párt, azért kiabál és illeget, hogy termékenyítse már meg valaki, mire letorkolltak a többiek hogy hogy lehetek ilyen profán?! És lám, egy nap a másik ágon megjelent egy jóképű harkálylegény, kis násztánc után eltűntek és azóta csend van. Csak néha hallatszik egy kis diszkrét kopogtatás.

Kiderült, hogy egerek laknak a vízelvezetőben, de amikor észreveszik a macskákat, felnyomják magukat a redőnytokok szivacsos vájataiba, ahol csak a rózsaszín lábacskáikat látom kikandikálni, úgy 170 cm-es magasságban, így szinte hallom is heves szívverésüket, miközben Findusz és Főcica odalent a lábamnál őrjöngnek. Várható, hogy idén ezer rágcsáló lep el bennünket, hiszen a kert tele van fahalmokkal, azaz egérvárakkal. De nem baj, mert erre viszont ugranak majd a baglyok, a nagy kedvenceink. Abból is macskabaglyot tartunk inkább, hogy ne legyen túl nagy a biodiverzitás. 

Az újonnan vásárolt nagynyomású tisztítógéppel lemostuk a teraszt, azóta csak hegesztőszemüveggel lehet odakint közlekedni. Így  viszont az éjszakánként elejtett állatok vére jobban látszik a mészkőburkolaton, azt semmilyen gép nem veszi ki onnan, de hát így jár aki ragadozókkal osztja meg otthonát! Illetve fordítva, ők osztják meg velünk.

Már szinte meg sem lepődünk, de az őszi nagy befogóakció után a vaddisznók visszatértek, pont most hogy éppen cukkiniföldet telepítek a kidőlt fák miatt keletkezett tisztáson. A vaddisznóknak erős szociális kötőerejük van, felbukkanásuk után olyan szeretettel köszöntöttük egymást az önkormányzati vadfelelőssel a telefonban, mintha évszázados rokoni kapcsolat kötne össze bennünket.  (Jó napot kívánok! Hogy tetszenek lenni? / Jó hallani a maga hangját is! / Láttam az e-mailt! Mire taksálja az állatot? Nagy a koca? / Nagy ám! Nem februárban született az biztos! / Úgy gondolja? / Persze! / Lehet hogy az őszi kondából maradtak itt. / Nem hinném, nem ismerősek. Viszont ezek sem félnek tőlünk. Felvenne bennünket a befogókonténeres várólistára?  / Hát sajnos tele van, de persze! Kaphatok egy fotót róluk? / Hogyne, odakészítem az ablakhoz a nagy objektívet! /Igazán kedves.)

Tehát a természet zavaros körforgásba kezdett, de majd csak kisimul ez is.

Mi? Még hogy én ettem meg a madárcsemegét?! 

Húsvéti tavaszimitáció

Húsvétra készítettem ezeket a kis tortácskákat, azért ebben a méretben, hogy kényelmesen be lehessen kapni őket. De hogy ne száradjanak ki túl gyorsan, bőven kenegettem őket alkohollal és sziruppal az egyes fázisokban. Az ünnep előtt egyáltalán nem volt időm, érthetetlen hogy miért kezdtem bele az időigényes díszítésbe, de megérte, mert mindenkinek nagyon tetszett.

A tészta:

20 dkg vajat kikevertem 20 dkg cukorral és egy csipet sóval. Öntöttem bele egy kis narancslikőrt, belereszeltem egy bio narancs héját, beletettem a fél narancs levét, majd egyesével beleeregettem 5 tojás sárgáját és 10 dkg darált mandulát. A fehérjéket külön felvertem és óvatosan a masszához kevertem, majd hozzáadtam 25 dkg réteslisztet, amelyben elkevertem fél zacskó sütőport.  Muffin formákba kanalaztam, de csak annyit, hogy ne púposodjanak ki a sütés után a kapszlikból. 175º-on sütöttem. Még langyosak voltak, amikor megkenegettem őket egy rumos cukorsziruppal (cukor + víz beforralva, kis rummal felöntve).  Kihűlés után ismét megkentem őket.

A díszítés:

Kész fondantot nyújtottam ki és vágtam akkorára, mint amekkora a muffin átmérője volt. Ahhoz, hogy ráragadjon a tésztára, cukorsziruppal kentem meg, ahogy az egyes kis marcipánvirágok és tojások hátulját is. Jó móka volt! 

A decemberi maradékok felhasználása

A decemberi jégkatasztrófa után – amikor fejünkre hullott több mázsa jégbe burkolt fa, illetve dédelgetett fáink átvándoroltak a szomszédba, nem ismerve sem telekhatárt, sem kerítést, aztán úgy kellett darabokra vágva visszahozni őket, és amikor kis híján a CBA-ban hajtottam álomra a fejemet – szóval amint elolvadt a hó és lassan rá lehetett lépni az egykor fűvel fedett terepre, elkezdtük a helyreállítási munkákat. Télen csak a közvetlen veszélyelhárításra volt lehetőségünk, most jött a ronda része, a kerti eltakarító hadművelet. Ez számításaink szerint 3-4 évig fog tartani, ugyanis az egész kertet befedi a rengeteg fahulladék, 10cm-es ágacskától kezdve a derékvastagságú hengerekig. Ezeket össze kell gyűjteni, feldarabolni, osztályozni és elhelyezni valahova. Meg kell előznünk a sarjadási időszakot, mert ha a fű és a gaz benövi a rendezetlen kupacokat, újabb telet kell várnunk. Ha a rendezetteket növi be, azért az mégiscsak más!

Hihetetlen, de több helyen, függőlegesen a földbe fúródott fadarabokat is ki kellett bányászni. Egy ilyen kiemelésénél az éppen az erkélyünkön dohányzó fizikus el is kezdte kiszámolni, hogy vajon milyen erő kellett ahhoz, hogy egy 30 cm hosszú, 4 cm átmérőjű farúd 25 cm mélyen a földbe fúródjon. Eredmény: nagy!

Az élet megy tovább, megkezdődött a magvetés is, először még csak a lakáson belül, kis tőzegkorongokba, és végre bölcsőt kaptak Cserke spéci paradicsommagjai, amelyek igazi tavalyi maradékok, hiszen egy évig hordoztam őket a fotóstáskámban. Most kiderül, bírják-e a magok a fotóstáska klímát? További magokért ellátogattam egy magbörzére, ahonnan dolgom-végezetlenül jöttem el, mert a nyitáskor mindösszesen egy kutya rohangászott a teremben és magoknak nyomát sem láttam. Vagy lehet hogy ő volt a gazdaállat?..

A favágóknak és rőzsegyűjtőknek stílusosan decemberi maradékokból sütöttem egy gyors tortát. Habcsókból, mascarponéból, lemon curdből, kandírozott gyömbérből és ezer évig elálló tejszínből.

Citromtorta decemberi maradékokból

Sütöttem egy vajas piskótalapot, amibe reszeltem egy kis citromhéjat, majd kihűlés után három részbe vágtam. A tejszínt igyekeztem felverni, nem volt könnyű, majd lassúbb fordulatszámon belekevertem egy doboz mascarponét, citromlevet, reszelt bio citromhéjat, lemon curdöt, porcukrot és egy kis összetört habcsókot. A krémet kicsit behűtöttem, majd megkentem vele a lapokat, kívülről is alaposan az egészet. A tetejét citromszeletekkel, durvára tört habcsókkal, apróra vágott gyömbérdarabkákkal díszítettem.

Ez volt a szeretet fája, de ez már csak akkor derül ki róla, amikor ki kellett vágni

Átszállásos hétvége

- Átszállásos közlekedés következik! - mondta a jegyvizsgáló felszólító üzemmódban, mélyen az utas szemébe nézve, úgy ahogy az akcióhős szokta közölni a védelme alatt állókkal, hogy most aztán ez az utolsó lehetőség mindannyiuk számára. Az utas – aki civilben gasztrokalandor és a telefonján pont akkor kezdte el piszkálni a barátait, hogy "este akkor menjünk a Chiantiba" – elcsodálkozott, mert ezt a szókapcsolatot még soha életében nem hallotta, holott nem kevés vágányfolyóméter volt már a lábában, de azonnal érezte, hogy az eddigi közlekedésnek pillanatokon belül végérvényesen vége szakad és valami egészen más következik. Olyasmi, ami nem hétköznapi, amiben még sohasem volt része, nem egy sima téli átszállósdi lesz ez a nagyváros állomásán. És mivel a bejelentés már a Balaton csücskénél történt, az átszállásra alkalmas közlekedési eszközök lehetősége még szélesebb körrel kecsegetett!

Miközben az utasok lesegítették egymást a kifejezetten gólyalábon közlekedők számára kialakított, és egyenesen a tavaszi mélyszántásba vezető keskeny vonatlépcsőn, ez olyan erős kapcsolatot alakított ki közöttük, hogy egyértelmű volt, akik együtt kászálódtak le a vonatról, csakis ugyanabba a buszba szállhatnak. Szikrázóan csillant vissza a fény a Balatonról, a buszt elárasztotta a langymeleg családias hétvégi hangulat, még közelebb hozva egymáshoz az utasokat. A hangszórókból kereskedelmi rádió zaja dünnyögött a szokásos affektáló bemondóval, aki éppen a napsütés és a herpesz vírus összefüggéseiről trillázott. Amint meglódult a busz, egy férfi kipukkantott egy dobozos sört és a felmelegedett utastérben azonnal szétáradt a sör illata. Innen kezdve az utasok gondolatai megállíthatatlanul gördültek az azonos értékrendek átszállás nélküli vágányán.     

- Hogy repül az idő! – jegyezte meg egy férfi valahol hátul – nemrég vágtunk, most meg már jön a bográcsozás!

- Mi tárcsázni szoktunk – reagált a mellette ülő nő – az apósom nagy szakértője az ilyesminek.

A rádióbemondó szép napot kívánt és kérte hogy mindenki vigyázzon magára. (Jóérzésűeknek ilyenkor megugrik a vérnyomása.)

Fél perc csönd után ez a mondatfoszlány erősödött fel a hátsó ajtó irányából:

- ...a feleségem serpenyőben megpirítja, de előtte alaposan kinyomkodja! És ahogy az megpirul, hát az de jó, az de jó, az de jó tud lenni!..

Az utasok érezték, hogy pillanatokon belül a következő „az de jó”-nál is magasabb fokozat következik. És meg is érkezett: - Na és ha még egy sört is lehet inni rá!

- Az ám a jó! - kiáltotta át egy addig hallgatag férfi a nyolcadik sorból.

- Ja bizony - erősítette meg a sörösdobozos férfi, csak úgy maga elé mormolva, de ez éppen elegendő volt ahhoz, hogy lehelete lendületet vegyen, és erőteljes sörszagfelhővel vonja be a második sorban ülő gasztrokalandor tarkóját.

Pár másodperces kollektív serpenyős fantáziálás  után valamennyien a telefonáló nőre kezdtek fülelni.

- Nézze, ahogy mondtam már, a kuponra nem tartok igényt, de az ingyen élezési lehetőséget kihasználnám.

- Az életlen késnél nincs is veszélyesebb a konyhában - szólt át az első sorban ülő termetes asszony a sofőrnek, aki egyetértően bólogatott.

 - Igen, csak az élezést kérem, a kuponokat nem - mondta egyre ingerültebben a nő - mennyi kést vihetek? 

Ekkora méltánytalanság hallatán már minden főzni tudó utas keze ökölbe szorult. 

- Eh, rohadt kuponosok! - legyintett a sörös ember, aki a mondat után egy hosszan elnyúló öblös légbuborékot is küldött a gasztrokalandor nyakába.

- Ne hívjon többet, ha nem vihetem a késeket! - sziszegte a nő és letette a telefont.

- Vonatközlekedés folytatása következik! - kiáltotta a jegyvizsgáló és a busz bekanyarodott a vasútállomás elé. Az utasok visszasegítették egymást a vonatra a peronnal szintén rosszul ellátott állomáson, és pár perccel később már a jól ismert halsütőbódék tavaszi arcát csodálhatta a sörben pácolt átszállásos közlekedő. 

Aznap este a Chianti étterem pincére arra a kérdésére, hogy ajánlhatja-e vendégeinek magyar sörfőzdék termékeit, vagy inkább bort innának, gondolkodás nélküli választ kapott. Pedig az de jó, az de jó, az de jó!

Boros, sőt bordóis másnap

A nyolc hónapja őrzött Saint Émilion-i bor került a vasárnapi asztalra. Időben kinyitva, hogy szokja a magyar légáramlatokat.  

Az ebéd: sült gyökérzöldségek - vagyis répák, zeller, krumpli, hagyma - durvaszemű sóval, és (nem rozéra!) sült kacsamell volt, a Bordeaux környékén ismert vörösboros sóval megszórva.

A zöldségeket először gőzben megpároltam, majd francia dióolajjal meglocsoltam és úgy tettem a légkeverés+grill fokozat alá. Tálaláskor ez is kapott egy kis vörösboros sót. 

Halfarka

 

Sajnos a statisztikák még mindig azt mutatják, hogy a magyar ember nem szereti a halat, (kivéve a karácsonyi időszakot, akkor valamiért szereti, ahogy a könyveket is), és ha nem lennének a bajaiak, akik visszahúzzák a halfogyasztás számait a nulla tartományból, igen nagy szégyenben lennénk. Aki meg szereti, gyakran hozzáteszi: de csak a tengeri halat szeretem! Kutatásaim szerint azért mondják ezt, mert azt hiszik, a tengeri halban kevésbé van szálka, és nem olyan büdös iszapszagú, mocsárízű mint a magyar édesvízi halak. És ebben van is valami, mert ha nincs az embernek apukája, aki friss halat fogjon neki a Balatonból, az soha nem érezheti azt a fantasztikus Balaton-illatot a konyhájában, amit én legutóbb is, amikor halászléalapot főztem keszegből és gardából, ami annyira magával ragadó volt, hogy a megfőtt hal egy részét meg is ettem, még ott állva a konyhapult mellett, szóval aki nincs ilyen kivételezett helyzetben az tényleg járhat úgy, hogy édesvízi halhús helyett zsírba csomagolt iszapot kap a halasnál. Ezért a menőbb halas éttermek feldolgozás előtt úsztatják a halakat, és megvárják hogy átmosódjanak kicsit, de mi vásárlók nem tehetünk mást, mint elfogadjuk amit kapunk a piacon vagy a halas boltban. 

Azért vannak csodák, nemrég nagyon olcsón pontyfarkakat vásároltam és láthatóan semmilyen zsírréteg nem volt rajtuk. A farokúszó nélkül kisebb tenyérnyiek voltak, ebből lehet következtetni gazdájuk néhai nagyságára. Az áruk nem egészen 400 Ft. volt, összesen és finom pontyfasírtokat készítettem belőlük. Tehát olcsó pontyfaroknak nem híg a (saját) leve!

Előre eldöntöttem, hogy párolás után látni, azaz érezni fogom hogy mennyire van vagy nincs íze a halhúsnak, és az is milyen, tehát attól tettem függővé a fűszerezést. Végül nem volt olyan mint a családi halaink – olyan, ami annyira felkeltette múltkor az egyik cicánk érdeklődését, hogy az éj leple alatt bemerészkedett a konyhába és átválogatta a halállományt, és akkor már egy gyors mintavételezési eljárást is végrehajtott – de kellemetlen ízt sem fedeztem fel rajta. A kevés húsból végül 12 szép halpogácsa lett, és igazán jól átjött a ponty jellegzetes, finom íze. Ha minden "csak tengerihalat-szerető" ismerősömet meghívhattam volna erre az ebédre, bizonyára megváltoztatták volna a véleményüket és a bajaiak is lélegzethez jutottak volna legalább ebben a statisztikai évben.

Halpogácsa pontyból

4 pontyszelet, vagy tenyérnyi haldarab

2 kisebb zsemle tejben megáztatva és kinyomkodva

egy kisebb lilahagyma lereszelve, 

egy gerezd fokhagyma lereszelve

fél marék korianderzöld, de petrezselyemzöld is lehet

só, frissen őrölt bors

1 tojás

zsemlemorzsa

A halat megpároltam egy kis olajon, kevés vizet aláöntve. Amikor annyira megpuhult, hogy le lehetett fejteni a húst a csontról, kihűtöttem és lecsipkedtem a halhúst, közben igyekeztem minden szálkát eltüntetni belőle. Összekevertem a többi hozzávalóval, pogácsákat formáztam belőle, morzsába forgattam és nem túl bő olajban kisütöttem. Az olajba egy kis vajat is tettem, az minden halnak jót tesz. Sima majonézt és citromot adtam mellé, hogy ne nyomja el semmiféle mártás az ízeket. A köret, a téli időjárásra való tekintettel párolt-grillezett cékla és krumpli volt.

Finomságok hónapja

A finomságok hónapja legutóbb a december volt. Remélem hogy a következő a január lesz, majd a február sem marad le, és így tovább.

Azzal kezdődött, hogy még ősszel, amikor K. üzent hogy valahol a földgolyó másik felén vannak és most indulnak Curaçao szigetére, erre mint egyébként leginkább csak itthon ülő, olvasó, képzelődő gasztrokalandor, aki még sosem járt a Holland Antillákon sem, azonnal ezt mondtam: "Húúú, akkor ott feltétlenül igyatok ám ronda kék likőrt!" - mert mindenről az jut eszembe.

K. nem csak hogy ivott, de hozott is ajándékba likőrt, de nem ám az általam ismert valószínűtlen kéket, hanem egy zöldet és egy sárgát. A decemberi fények nagyon szépen nyalogatták az üvegeket kívülről, később én belülről. A Curaçao narancslikőr, amit a szigeten termett keserű narancsból (laraha-ból) készítettek az élelmes holland telepesek, aztán rákapott az egész világ. Több koktélnak és számos ételnek az alapja, állítólag az igazi crêpes Suzette-be is ezt kell tenni. Ezt sajnos már nem tudom kipróbálni.  

A karácsonyi finomságok között kiemelkedett a spenótos lazac levelestésztában, tormamártással. Olyan fagyasztott leveles spenótot kaptam, aminek határozott spenót aromája volt, így csak óvatosan pároltam egy kis olajon, fokhagymával, szerecsendióval, majd ezt tettem az előpárolt lazacfilére. 

A nagy kísérlet a nyáron Lyonban vásárolt terrine formám bevetése volt, amiben a mostanság divat "urizálás" jegyében,  libamáj terrine-t készítettem. A mellécsatolt leírás és a saját szakkönyveim mellett még órákig nézegettem videókat a neten, főleg franciákat, mert ehhez (is) ők értenek igazán. A körítés lilahagyma- és áfonyalekvár volt, meg persze pirítós. Lelkiismeretem megnyugtatásaként kiszámoltam, hogy a libamáj ára kb. 4 doboz cigaretta árának felelt meg, és elég sokan ettünk belőle. És a tüdőnknek sem ártott.

Ez pedig a szokásos családi fatörzstortánk átalakított, beburkolt változata. A bevonás nem sikerült tökéletesen, de a vendégek lelkesen elfogyasztották a tortát.

Új év, új technika

Nem, nem újév, hanem karácsony! A szokásos mézeskalács-sütési akció előtt láttam egy főzős műsort, ahol Lorraine Pascale ezzel a technikával készített "üveget" a sütemény közepébe.

Nem annyira egyszerű ám hagyományos, színes, töltetlen cukorkát vásárolni manapság, kell egy kicsit talpalni hozzá! Aztán csak össze kell törni morzsalékosra, majd a kiszaggatott mézeskalács közepébe szórni. A sütőben megolvad, hűléskor pedig visszaszilárdul. Akárcsak az üveg.

A sütő üvegablakán bekukucskálva úgy ítéltem meg, hogy nem elég színes az eredmény, valahogy fakultak a cukrok, ezért gyorsan előkaptam az ételfestékkészletemet és hústű segítségével cseppentettem egy kis életet az olvadó cukorra. A második tepsitől már az aprított cukorra cseppentettem, hogy ne kelljen nyitogatni a sütő ajtaját. Nagyon jó móka és szép az eredmény!

Egy jótanács: pihentetésnél, díszítésnél néha odaragad a mézeskalács cukros része a felülethez amin tároljuk, mert a cukor ugyanúgy viselkedik mint a tészta: reagál a környezet hőmérsékleti és páratartalmi változásaira. Ilyenkor óvatosan meg kell mozgatni, felpattintani, vagy talán jobb folpack fóliára tenni, mert az legalább lehúzható róla, ha minden kötél szakad, azaz minden üveg törik.

Favágók és túlélők helyes táplálása

Favágók, rőzsegyűjtők és túlélők minden családban vannak, csak nem biztos hogy tudják magukról, hogy ők azok. Ezért mindenképpen készüljünk fel ellátásukra, hogy amikor mégis magukra öltik e szerepeket, azonnal legyen mihez nyúlnunk a konyhában.

Konyhaablak - december 2.

túlélés 

Tehát amikor előáll az az élethelyzet, hogy az ember éppen hazafelé tart az ónos esőtől sújtott utcájába és a rendőrök elállják útját azzal, miszerint „az utca életveszélyes, szíveskedjék nem hazamenni”, akkor irány a sarki kisbolt! Ha az előző években rendes vásárlóként viselkedtünk, és sikerült normális emberi kapcsolatot kialakítanunk az eladókkal, akkor azonnal előkerül a frissen sütött pogácsa, meleg tea és a fűtött mosdó szabad használata. Egy kis túlélő fiúcska még akár egy meggybefőttet is bekanalazhat!

reggeli

Az első nap reggelije kiesik, hiszen a ház lakói az éjszakát éberen töltik, hallgatják a leszakadó és a ház felé zuhanó fák hangját, imádkoznak a lehető legkisebb kárért, lemennek beszélgetni a tűzoltókkal, nyugtatgatják a háziállatokat stb. Tehát reggel csak egy tejeskávéra van erejük és egy gyors bejárásra a kertben. Javasolt öltözet: meleg ruha, hegymászóbakancs, munkavédelmi sisak, sísisak. 

Két nappal később, amikor megkezdődnek a helyreállítási munkálatok – azaz az ember átmegy a szomszédba és hazahozza saját elkóborolt fáit, azokat összevágja, halomba rakja –, na akkor kell alaposan felkészülni kalóriával, és ilyenkor jöhet reggelire egy remek füstölt halas kapros krém, öregtésztás kenyérrel, orosz mustárral. (Akkor orosszal, ha a hal is orosz boltból származik, különben megteszi a hétköznapi dijoni is.)

ebéd

Favágás után: hús, hús, hús, kalória, kalória, kalória! Jó ha van a mélyhűtőben egy malackaraj és némi csülök, ezek egymás mellett szépen megsülnek, míg kint folyik a munka, de azért tálalás előtt dobjunk össze egy igazi téli mártást is! Legyen ez a tormás mustáros almamártás, amibe belekerülhet minden, amit a hobbiszakács beleillőnek gondol (tejszín, fűszerek, calvados stb.).

italok

Bizony katasztrófa helyzet után fogy az alkohol! Eleinte idegnyugtatóként, majd a hideg elleni védőitalként, aztán a kéthetes internet, telefon- és tévészolgáltatás elmaradása idején az unalmas téli estéken, amikor az ember csak nyomtatott könyveket olvas, forralt bort kortyolgat, majd korán lefekszik.  Néha megint előkerül az erősebb rövidital, a telekommunikációs szolgáltatókkal való ordítozás után.

(Ez a poszt azért jöhetett létre, mert a mai napon, azaz 12 nappal a káresemény után, az internet- és telefonszolgáltatók gyors reagálású erői váratlanul kiszálltak a helyszínre és ideiglenes(?) bekötést alkalmaztak. A tévéhez nem nyúltak, mert az külön nem lett bejelentve. Majd ha be lesz, akkor ismét kijönnek. De a „saját levében” szerkesztősége amúgy sem tervezett tévéműsort a fent nevezett témáról, így a kutyát sem érdekli a tévéjük, maradnak a nyomtatott könyvek és a forralt bor.)

Tormás mustáros almamártás

4 savanykás almát a nagy-lyukú reszelőn lereszeltem, és kevés vajon párolni kezdtem. Belereszeltem egy fél tormagyökeret, belekanalaztam egy evőkanál magos mustárt, ment bele negyed citrom leve, egy löttyintés calvados, só, két tekerés bors, őrölt koriander és fahéj. Levettem a tűzről és amikor kihűlt, hozzákevertem két deci enyhén felvert tejszínt. Megkóstoltam és még tettem hozzá a fűszerekből, ha úgy ítéltem meg hogy szükséges. Édesíteni is lehet, mézzel leginkább. Enyhén megmelegítve tálaltam a húsok mellé, krumplipürével. Ha nagyon folyós lenne a mártás, kukoricakeményítővel lehet sűríteni. 

a-ra-kra-okra!

forrás: de.wikipedia.org

Legalább 3-4 bokornyit terveztem. Számításaim szerint nyár közepén már roskadozott volna valamennyi, nem győztem volna szedni a kis zöld kúpocskákat és elámítani ezzel internetes ismerőseimet. Lecsós stílussal indítottam volna az okra-szezont, jóféle magyar paradicsommal, paprikával és hagymával, az étel neve lecsokra lett volna. Vagy lecsókra? – de ezen még ráértem volna gondolkozni. 

Biztos voltam abban, hogy bográcsos ételekhez remekül illik majd, és már-már odáig szárnyalt a fantáziám, hogy képzeletben kisebb tintahalakat is megtöltöttem vele, mert geometriai adottságai erre predesztinálják. Ennek az ételnek a neve matrjosokra lett volna.  Valami orosz mártással feldobva, természetesen.

Lett volna egy nagy tál jambalaya is, mert Gyuri barátomék lemezén amúgy is van egy ilyen című szám, az a kedvencem. Ezt az ételt a cajunok jó csípősre készítik, az meg nekem már látatlanban is nagyon bejön. Talán még friss aligátorlapockát is szereztem volna hozzá, mondjuk ehhez New Orleansba kellett volna utaznom, de egy gasztrokísérletért bármit!

A következő kertészeti évadban már osztogattam volna a magot meg az észt, azzal hogy nem olyan nagy dolog ám okrát termeszteni, csak hozzáértés és némi tapasztalat kell, ami nekem addigra már mind meglett volna. A képzeletben-főzés és a kerti munkák közben versikét is írtam róla:

Szépen terem már az okra

ez a környék legszebb bokra!

Fejlődik is fokról fokra

Viszem még – mint kertész – sokra!

Kora tavasszal ültettem el a magokat. Két hónappal később az egyik mag kikelt. Aztán elhalt. Újabb két hónap múlva az egyik mag váratlanul szintén kikelt és ez lett belőle:

Megmértem, 4 cm volt, szárral, levéllel együtt. Újabb két hónappal később egy icipici kis virágocska jelent meg a szár végén, de másnapra, mire megtaláltam a nagyobb optikát, elszáradt. Reméltem, hogy inkább a hűvös éghajlatot szereti és ősszel majd erőre kap, jönnek az újabb virágok, a termés és a szüret. Aztán tényleg jött az ősz és vele a teljes enyészet.

Hogy mire volt jó ez az egész okra-kísérlet? Egy ilyen feltételes poszt megírására. És különben is, a tudósok szerint a sikertelen kísérlet is eredmény. Vagy az eredménytelen kísérlet is siker, nem emlékszem pontosan. És ki tudja, mi viszi előre a kertészettudományt a Kárpát-medencében! 

Lecsós okra bográcsban

Pár fej vöröshagymát apróra vágtam volna és valamilyen jóféle zsíron bográcsban megfuttattam volna. Szabadföldi paradicsomot kocára-, paprikát karikára vágva tettem volna bele, és beleszórtam volna a megtisztított, karikára vágott okrát. Ha lett volna érett padlizsán, azt is kockáztam volna bele. Ekkor ment volna bele pár karika erős paprika, só, és némi zúzott fokhagyma. Hamar összerottyant volna. 

Kofapszichológia

Fogynak a kereskedők rendesen! Hónapról hónapra csökken a számuk és hol van még az év vége! Na, nem járvány tizedeli őket, hanem ők maguk. Úgy viselkednek, hogy az ember nem tehet mást, mint kifordul a boltjukból, el a pultjuktól, majd előveszi képzeletbeli noteszét (mert az igazit nem cipeli magával és azt amúgy sem szennyezné be ilyesmivel) és rá, a nevükre odavés két vastag vonalat, egymást alaposan keresztezve . Ez annyit tesz, hogy „na ide sem jövök többé!”

Például ahhoz a zöldségárushoz, akit biztattam: nyugodtan tegyen a zacskóba néhány sárgább fürtöt is saszlából, sőt, egy bordót is! „Majd ha odaérek azokhoz a fürtökhöz. Mert sorban, egymás után adom” - mondta, de sajnos nem ért oda. Tőlem meg csak ennyi telt: „Azt hittem, hogy azok is eladók” Megalkuvó, a hiánygazdálkodásban szocializálódott vevőként elkullogtam onnan. Nem számoltam ki, hányadik vevő után kellene sorba állnom ahhoz, hogy pont a bordóhoz jussak.

A nemrég nyílt kenyérboltban 820 Ft-t kellett fizetnem, de csak tízezresem volt. „Nem tudunk visszaadni” - mondta kéjesen az eladó, akinek alig pár másodperce bocsátottam meg azt, hogy egyáltalán nem érdekelte melyik kenyérből és mennyit akartam eredetileg venni. Elővettem szociálpszichológia-tanárom tanítását, miszerint ilyenkor nem a vevőnek kell intézkedni és pénzt váltani, hanem a kereskedőnek, ezt pedig úgy adhatjuk értésére, ha csak állunk és nézünk bambán. Álltam és bambultam, közben átfutott az agyamon, hogy a tanárom mintha amerikai szakirodalomra építette volna a kurzusát. Mögöttünk mozgolódni kezdett a többi vevő. „Bankkártyával fizethetek?”- adtam fel a tanítást, mert addigra már éreztem, hogy el kell lépnem az amerikai mintától. ”Azzal nem lehet.” - jött a válasz. Még egyet bambultam, hátha mégis beérik a tudás fája. „Nem tud visszajönni holnap?” - kérdezte az eladó. „De - mondtam - csak ma is szerettünk volna vacsorázni”. Üres kézzel jöttem ki a boltból. 

A sok csalódás a kiskereskedőktől elhajt valamelyik önkiszolgáló élelmiszerboltba, mostanság már lassan csak egy bizonyos céghez, mert az egész környéket ők bitorolják. De ott meg olyan zenékkel bombázzák a vevők füleit, ami arra sarkall, hogy csak gyorsan végigsprinteljem a boltot, fizessek (bárhogyan!) és minél előbb elhagyjam a terepet, szolidáris pillantást küldve az üveges szemekkel néző pénztárosoknak. Állítólag a guantánamói börtönben is kínoznak zenével.

De nemrég megtört az átok! Egy isten háta mögötti piacon, egy csendes szombat reggelen, egy halk szavú kofától helyes, lapos lilahagymákat vettem. Annyit és olyat, amennyit és amilyet akartam. A vásárlás kellemes légkörben, teljes érdekazonosság mellett zajlott. Másnap megsütöttem a hagymákat, a formájuk miatt sokkal könnyebb volt bánni velük, a pecsenye mellett nagyon látványosak voltak. Pár nappal később megírta valaki, hogy már évek óta meghalt a szociálpszichológia-tanárom.

Sült lilahagyma

A hagymákat megpucoltam, a gyökerüknél laposra vágtam, hogy egyenesen üljenek a fenekükön. A tetejükön csillag alakú bevágást ejtettem úgy, hogy ne vágjam át a fejeket. Vajat és sót tömködtem a kitágított résekbe.

Egy tűzálló tálat kiolajoztam, abba ültettem a hagymákat. 200 fokos sütőben sütöttem, félúton némelyikbe rozmaring ágacskát tűztem. Néha meglocsoltam őket a a tálban összegyűlt vajjal és saját levükkel!